Tartani kell a márkát
Galina Danyilova az Auer iskoláról beszélt.
A hegedűművész, már a szentpétervári tanulmányai során megismerkedett Auer Lipót hegedűművész munkásságával, ahogy azt megjegyezte, az Auer iskola az otthona. Később, már fiatal felnőttként ráadásul az Auer családba is beházasodott, ami még különlegesebbé tette a viszonyát a neves zenészhez. Most már Magyarországon él, ahol azért tudja, többet kell teljesítenie, amit meg is tesz, a munkásságát szerencsére el is ismerik.
Tartani kell azt a márkát, amit még Szentpétervárról, az orosz, vagy inkább az ottani Auer iskolából hozott.
A férje is muzsikus Bartos Csaba csellóművész, akivel együtt járt a konzervatóriumba, a kamarazenei gyakorlatok során ismerkedtek meg. Végül Magyarországra jöttek és megalakították a Bartos triót.
Az interjú a 2019. július 26-i Halljad Izrael! adásában elhangzó beszélgetés szerkesztett változata.