Bölcsődétől az egyetemig ott a hitközség

Bölcsődétől az egyetemig ott a hitközség

Kunos Péter, a Mazsihisz és a BZSH ügyvezető igazgatója beszélt az oktatási intézményeikről, de szóba kerültek még a Maccabi Európa Játékok szervezési kihívásai is.

Az ügyvezető igazgató beszámolt az oktatási intézményekről. Miután rövidesen meghirdetik a felvételi ponthatárokat, így azok számára, akik nem jutottak be a kívánt intézménybe, kínál megoldást a BZSH szakgimnáziuma. Már tavaly is, az iskola első évében azt tapasztalták, hogy a felsőoktatási intézmények ponthatárainak meghirdetése után ugrott meg az idejelentkezők száma. Számításaik szerint az most következő tanévben akár 700 diákja is lehet a szakgimnáziumnak. Kunos Péter beszélt a hitközség bölcsődéjéről és óvodájáról is, amelyik 100 férőhellyel működik Zuglóban, sajnos csökkenő létszámmal, ez is oka volt annak, hogy most vezetőváltás történt a fenntartó részéről. Mindkét intézményben kóser ellátást kapnak a gyerekek, mindkét helyen – igaz még játékos formában – megismerkednek a zsidó vallás alapjaival. Az új vezetéstől azt reméli a fenntartó, hogy bővülni fog a gyereklétszám, ez nem csak pedagógiai, vallási okokból fontos, hanem anyagilag is, hiszen az a fontos, az optimális, ha maximális létszámon működik az óvoda.

Ugyancsak Zuglóban található a hitközség általános iskolája és gimnáziuma, a Scheiber iskola, ahol szerencsére mindig túljelentkezés van, 450 diák tanul itt, ahol nem tesznek különbséget a zsidó és nem zsidó tanulók között. Persze minden diák számára kötelezőek a zsidó szokások megismerése, itt is kóser ellátás van. A Scheiber iskolában a tavaly végzettek közül nagyon sokan tanultak tovább, nem kevesen közülük külföldön.  Az iskolában elindítottak egy tehetséggondozó programot is, amit szintén a fenntartó finanszíroz.

A Mazsihisz tartja fenn az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemet, ahol az elmúlt évben új rektor kezdett el dolgozni, Vajda Károly. Az első évben elsősorban szervezeti változások történtek az egyetemen, ezek mindegyikével egyetértett a fenntartó. Az új vezetés elsődleges feladatainak egyike az egyetem nemzetközi kapcsolatainak a megújítása, megerősítése. A hagyományos szakokon túlmenően más képzések is zajlanak itt, mint például a szociális munkás képzés, de az ügyvezető igazgató elmondta, már az akkreditáció előkészítése alatt vannak más szakok indítása is, ezekre a következő tanévben kerülhet sor, elsősorban a tanárképzésre fordítanak majd nagyobb figyelmet, együttműködve más egyetemekkel.

Visszatérve a szakgimnáziumra, ahol például van turisztikai szakirány is, Kunos Péter kifejtette, véleménye szerint a végzettek számára lesz lehetőség akár a Mazsihisz turisztikai részlegénél is elhelyezkedni, de nem ez az alapvető cél, hiszen jelenleg a turizmusban szinte mindenhol komoly szakemberhiány van.

A magyarországi zsidó civil szervezetek eddig a Bálint Házban voltak elhelyezve, ám oda, a felújítás után a szakgimnázium költözött, így most ezek a szervezetek gondban vannak. Kunos Péter elismerte ezt a helyzetet, mint elmondta, a civil szervezetek nagyobb része megoldotta a problémát, vannak olyanok, akiknek a Mazsihisz próbál meg segítséget nyújtani, bár még nem körvonalazódik megoldás.

A rövidesen kezdődő budapesti Maccabi Európa Játékok egyik szervezője a Mazsihisz, ezzel kapcsolatban az ügyvezető igazgató úgy vélte, a szervezet mindent megtett annak érdekében, hogy a rendezvény egyben egy zavartalan feladatellátás legyen, hiszen a játékok ideje alatt több mint háromezer vendég számára kell kóser ellátást biztosítani naponta háromszor. Csak Izraelből érkezik 16 kósersági felügyelő, hogy ellenőrizzék az ellátás kóserságát.  A Mazsihisznek több helyszínre kell eljuttatni a kóser élelmeket, ami komoly logisztikai kihívás elé állítja a szervezetet.

Ezen kívül augusztus 2-án az összes résztvevő számára rendeznek Szombatfogadást, ami szintén egy különleges rendezvénye lesz a Maccabi Európa Játékoknak.

Az interjú a 2019. július 26-i Halljad Izrael! adásában elhangzó beszélgetés szerkesztett változata.