Az írók és az olvasók őrzik az olvasás szeretetét
- Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt könyvekről, emlékezetpolitikáról, a kulturális támogatásokról, de szóba került az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) ügye is.
A politikus elmondta, természetesen ellátogatott az Ünnepi Könyvhétre, ami idén ideiglenesen a Dunakorzón került megrendezésre. Hozzátette, beszélt a szervezőkkel, megjegyezte nekik, ez egy sokkal jobb helyszín, mint az eredeti, hiszen sokkal szellősebb és átjárhatóbb volt. Az idei kínálat is remek volt, ahogy az is, látszik, az írók és az olvasók őrzik az olvasás szeretetét.
Két könyvet emelt ki a képviselő, amelyekhez volt némi köze, ezek egyike egy komoly dokumentumkötet Hóman Bálint népbírósági peréről, véleménye szerint ez komoly vitákat fog kiváltani. A kötet előszavát írta L. Simon László. Megjegyezte, itthon és külföldön is vannak viták arról, hogy lehet-e szobrot, emléket állítani Hómannak, ezek közül többen is szerepet vállalt a képviselő. Arra a kérdésre, hogy a kötet alapján lesz-e szobra Hóman Bálintnak, L. Simon László nem tudott felelni, véleménye szerint egyelőre érdemes a mostani könyvnél megmaradni. Hozzátette, az előszóban is elsősorban azokat a vitákat idézte fel, amelyek megosztották a társadalmat az emlékezetpolitika szintjén, szobrok felállításáról, elviteléről. Nagy Imre szobrának áthelyezése kapcsán a képviselő elmondta, a volt miniszterelnöknek kimagasló helye van a magyar politikatörténetben, június 16-án a miniszterelnök is elhelyezte az emlékezés virágát a szobornál.
Arra a felvetésre, hogy kevesebbet szerepel a nyilvánosság előtt, a politikus megjegyezte, dolgozik, a munkájának az eredményességét nem az mutatja meg, hogy éppen akarnak vagy nem karaktergyilkossági kísérletet ellene végrehajtani. Most, mint a Kulturális Bizottság alelnöke tevékenykedik, például a jövő héten is rendeznek egy szakmai konferenciát is.
Szóba került a szőlőtermés is, hiszen a politikusnak vannak birtokai is, mint megjegyezte, az idei év jó termést hozhat, persze védeni is kell a szőlőt a különböző fertőzések ellen.
- Simon László mindezek mellett egy magánalapítvány nevében szervezi a Velencei-tó és környéke kulturális életét, hetente rendeznek programokat, nemrégiben volt az évadnyitó ünnepségük, ahol Gulyás Gergely kancelláriaminiszter volt a vendégük.
A Könyvhétre visszatérve, arra a kérdésre, hogy mit szól a képviselő az évről évre növekvő kínálathoz, L. Simon László elmondta, az öröm, hogy egyre több könyvcím jelenik, az már kevésbé, hogy egyre csökkennek a példányszámok. Az, hogy egyre több kiadó jelenik meg, az lehet öröm és persze tartalmazhat kockázatot, de miután ez egy szabad piac, bárki kiadhat könyveket – emelte ki a politikus. Hogy mi lesz hosszabb távon, azt nem lehet tudni, példaként hozta fel az egyik jelentős kiadóval történő beszélgetését, ahol elhangzott, minőségi könyvek egy része nem jelenhet meg a jövőben, ha nem lesz valamilyen változás a támogatási rendszerben.
A támogatások egy része megjelenik a jövő évi költségvetésben, amit L. Simon László nagyon jónak minősített, elsősorban a kultúra finanszírozását illetően. Ugyanakkor érdemes a támogatások ívét nézni, hiszen 2010-től folyamatosan nőtt a kulturális támogatás és nem csak a beruházási, hanem a működési támogatások összege is emelkedett. Persze vannak még területek, amiket rendezni kell – emelte ki a képviselő, például a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók bére, ez a mostani kormányzati ciklus egyik égető és megoldandó feladata.
A politikus elmondta, a Könyvhéten többen is megkérdezték tőle, mi lesz az Országos Széchenyi Könyvtárral, amelyiknek ki kell költöznie a Várból. Vél43ménye szerint az ne4m lehet kérdés, az OSZK nincs jó helyen a Várban, megjegyezte, ő maga mindig is azt támogatta, hogy épüljön egy új épület, de az is jó, ha egy régit korszerűsítenek. Nem azt kell siratni, hogy a könyvtár kiköltözik a Várból, sokkal inkább az a kérdés, hogy milyen körülmények közé kerül – mondta el L. Simon László.
A Petőfi irodalmi Múzeum és a Magyar Írószövetség együttműködéséről azt mondta el a képviselő, hogy ebben óriási lehetőség van, hiszen például az Írószövetség székházának az értékes könyvtára is jobb helyzetbe kerül.