Fekete-zsidó törvényhozói csoport (caucus) alakult az Egyesült Államok kongresszusában

A BreuerPress és a HetiTV hirei

Az Országgyűlés a pünkösdi ünnep miatt kedden kezdi munkáját és csütörtökig ülésezik. A plenáris ülés kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal veszi kezdetét. A házelnök napirendi javaslata alapján a parlament ezután az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügyében foglalhat állást. Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága indítványában azt javasolja a képviselőknek, hogy Handó Tündét ne fosszák meg az OBH elnöki tisztségétől, amit az OBT május 8-án egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatára és az előterjesztések benyújtásának megtagadására hivatkozva kezdeményezett. Handó Tünde jelezte, áll bármilyen vizsgálat elé, azok ugyanis szerinte visszaigazolják majd, hogy mindig betartotta a törvényeket és tisztességesen végezte a munkáját. Az OBH azt közölte, hogy minden megyéből kiálltak Handó Tünde mellett és elítélték az OBT „radikális lépését”. A képviselők ezután interpellációikat és azonnali kérdéseiket is egy-egy órában tehetik fel, majd a kérdések következnek harminc percben. Szerdán 9 órakor, szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülésnap, amit nemzetközi egyezményekről szóló határozathozatalok követnek. A szavazások után hat javaslat, köztük a közigazgatási bíróságok hatályba lépésének elhalasztásáról szóló előterjesztés általános vitáját bonyolítják le.

Nemzetállami szinteken szigorodtak a migrációval kapcsolatos intézkedések, amelyek Európát nézve a balkáni útvonal mellett az olasz irányban és a marokkói-spanyol határ térségben is érvényesülnek – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György elmondta, hogy a balkáni útvonalon az aktivitás növekedése egy hónapja kezdődött, a görög szigeteken már 13 ezernél többen vannak. Törökországból a zöld határon keresztül Görögországba a kedvező időjárás miatt új útvonalon érkeznek a bevándorlók, beérkezésük gyakorisága is nő. Kifejtette, hogy ezért számos országban igyekeznek olyan intézkedéseket tenni, amelyek a migránsok valamilyen szabályoknak történő megfeleltetését, a pénzügyi ellátásuk figyelemmel kísérését és korlátozását, valamint szabad mozgásuk fenntartását mellett bizonyos kijárási korlátozások bevezetését jelenti.

Közös polgármester-jelöltet állít az ellenzék Dunakeszin. A függetlenként induló Gerner Péter elmondta: több hónapos egyeztetés eredményeként jött létre a megállapodás az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom között. Hozzátette: a gyors ütemben fejlődő agglomerációs városban a lakosság lélekszámának növekedésével nem tart lépést az infrastruktúra fejődése.

15 ember vesztette életét tavaly Nyugat-Nílusi lázban Magyarországon – négyszer annyian, mint az előző évben. Szinte hihetetlen, mégis egyre több áldozatot szed Magyarországon is a Nyugat-Nílusi láz. A kórt az egyiptomi csipőszúnyog terjeszti, a legyengült immunrendszerű embereknél a tünetei elsősorban az influenzáéhoz hasonlítanak – de gyakorta tünetmentes a fertőzöttség. Akár agyhártyagyulladást is okozhat. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján 2018-ban ugrásszerűen megnőtt a fertőzöttség és a halálos áldozatok számai is. Míg 2014-ben 10 megbetegedést jelentettek, 2017-ben már 23-at: közülük négyen bele is haltak. Tavaly pedig 225 ember kapta el a kórt, 15 halálos áldozattal.

 

Külföld:

Az izraeli biztonsági erők a hétvégén letartóztattak 12 körözött személyt a Júdea és Szamária-szerte (Ciszjordánia) végzett razziák során, közölték az Izraeli Védelmi Erők. Az akciót az izraeli hadsereg a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálattal, a határrendészettel és az izraeli rendőrséggel együttműködésben hajtotta végre. A 12 gyanúsítottat terrorista tevékenységért és izraeli civilek és katonák ellen irányuló erőszakos tüntetéseken való részvétel miatt körözték. A letartóztatott személyek mindegyikét átadták a biztonsági szolgálatoknak kihallgatásra. Az illegális fegyverek utáni kutatások közben a csapatok Beit Awwa és Al-Khader palesztin közösségekben 3 fegyvert és lőszereket találtak, melyek lefoglalásra kerültek. Ezen felül az izraeli hadsereg katonái a Sabakkal együttműködésben több tízezer sékel terrorizmus finanszírozására szánt készpénzt koboztak el a a szamáriai Amatin faluban.

Az Izrael Védelmi Erők tisztképző iskolájában a hadsereg kadétjai múlt héten egy Hezbollah kezében lévő libanoni falu átvételét gyakorolták a terror csoporttal való jövőbeli háborút szimulálva. A 12-es csatorna riportja szerint a hadgyakorlat a gyalogság, a páncélos hadtest, a légierő és a hírszerző csapatok közötti együttműködésre összpontosított a fenyegetések azonosítására és megszüntetésére a városi területeken. A virtuális faluban egy Hezbollah-központ üzemelt és rakétavetőket működtettek. A fő műveleti feladat az volt, hogy a kör bezáruljon az erők között, egy cél vagy ellenség azonosításától kezdve a támadás indításának pillanatáig – akár a levegőből, akár a páncélos és gyalogsági földi erők részéről. Mivel az izraeli hadsereg tisztában van vele, hogy a Hezbollah csapatai a föld alatt rejtőzködnek, így a gyakorlat alagút és bunker harcokat is magában foglalt, illetve azok megsemmisítését. Egy jövőbeni konfliktusban „nem fogunk minden faluba bemenni,” mondta Beni Aharon alezredes, aki a páncélos hadtest parancsnokképzését felügyeli. „Ki fogjuk választani azokat a célpontokat, amiket le kell győznünk, és azokra a helyekre csapunk le, amelyekről tudjuk, hogy segít legyőzni az ellenséget.”

Katar olyan közel-keleti béketervet tart elfogadhatónak a palesztin-izraeli konfliktus megoldására, amit a palesztinok is támogatnak – jelentette ki Mohammed ász-Száni sejk katari külügyminiszter Londonban. Száni hangsúlyozta: nem szabad, hogy az Egyesült Államok bármit is rákényszerítsen a palesztinokra, mert egy ilyen megoldást egy állam sem fogadna el az arab világban. „Úgy látjuk, jelenleg nincs egyetértés a palesztinok és az Egyesült Államok között” – mondta a katari diplomácia vezetője. „A mi álláspontunk ugyanakkor nagyon határozott: minden olyan tervet támogatunk, amit a palesztinok készek elfogadni” – tette hozzá. Az amerikai sajtó szerint sok minden utal arra, hogy a Donald Trump amerikai elnök veje és tanácsadója, Jared Kushner nevével fémjelzett, várhatóan június végén Bahreinben ismertetendő rendezési terv gazdasági előnyök ígéretével próbálná rávenni a palesztinokat arra, hogy lemondjanak egy önálló államról.

Fekete-zsidó törvényhozói csoport (caucus) alakult az Egyesült Államok kongresszusában, amit heves kritikával fogadott Linda Sarsour palesztin-amerikai feminista aktivista — írja a Jerusalem Post. Mind republikánus, mind pedig demokrata oldalról is részt vesznek abban a törvényhozási csoportban, mely fekete és zsidó képviselőket tömörít, s mely a fehér nacionalizmus veszélye ellen akar fellépni az amerikai törvényhozásban. A csoport elsősorban azzal került a hírekbe, hogy tagja lett Ilhan Omar demokrata képviselőnő, akinek rendszeres antiszemita és Izrael-ellenes megjegyzéseivel lapunk is többször foglalkozott. A képviselőnő azt írta Twitter-oldalára, hogy a csoport a „fehér nacionalizmus veszélye” ellen fog dolgozni, ami egyaránt tör a muszlim, fekete és zsidó amerikaiak ellen.

Németország nem fog engedményeket tenni Iránnak az atomalku teljesítésével kapcsolatban – jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter Abu Dzabiban, mielőtt tovább utazott volna Teheránba. „Nem fogunk +Less for less+ (kevesebbet kevesebbért) vitát folytatni” – utalt Maas arra, hogy Teherán adott esetben nem teljesíti tovább a nukleáris programjának korlátozásáról szóló, 2015-ben kötött többhatalmi megállapodás egyes részeit, mert az új amerikai szankciók nem teszik számára lehetővé az ígért gazdasági előnyöket. Maas hozzátette, hogy Németország mindig is kritikusan szemlélte az iszlám köztársaság rakétaprogramját, s a jemeni és szíriai polgárháborúba történő beavatkozását is. Az amerikai nyomásgyakorlással szemben ugyanakkor párbeszédet sürgetett a vitás kérdések megoldására.

Rohamrendőrök vették körül a hongkongi parlament épületét, miután a hatóságok a tömeges tiltakozások ellenére bejelentették, hogy kitartanak a kiadatásra vonatkozó törvényjavaslat mellett. Vasárnap becslések szerint több mint egymillió hongkongi vonult az utcákra tüntetni a törvényjavaslat ellen, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A rendőrség szerint a tüntetők 240 ezren voltak. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát. A Hongkong központjában békésnek induló megmozdulás helyi idő szerint hétfő hajnalban erőszakba fordult, több száz tüntető összecsapott a rendőrökkel, akik paprikasprayt vetettek be. Röviddel ezt követően véget ért az összetűzés. A tüntetés újabb politikai válságba taszította az egykori brit gyarmatot, nyomást gyakorolva Carrie Lam kormányzó hivatalára és annak pekingi támogatóira. Több törvényhozó lemondásra szólította fel Lamot. Hongkong mellett Syndey-ben és Londonban is tüntettek vasárnap a törvényjavaslat ellen. Carrie Lam a közvélemény aggodalmát csillapítandó hétfőn közölte, hogy a kormányzata pótlólagos módosításokat dolgoz ki a törvényjavaslathoz, amelyek tartalmazzák majd az emberi jogok védelmét is. Matthew Csö-ung, a hongkongi kormányzat főtitkára hétfőn hangsúlyozta, hogy a kormány átdolgozta az egész tervezetet, hogy bizonyítsa, eleget tesz a társadalmi igényeknek.

A moldovai törvényhozás nem oszlik fel, folytatja a munkáját, és több fontos döntést fog hozni – szögezte le Zinaida Greceanii házelnök, reagálva arra, hogy az alkotmánybíróság által ideiglenes államfőnek kinevezett Pavel Filip néhány órával korábban bejelentette a törvényhozás feloszlatását, és előre hozott választásokat írt ki szeptember 6-ára. Greceanii közölte, hogy a parlament az Emberi Jogok Európai Bíróságának és a Velencei Bizottságnak az állásfoglalását fogja kérni az alkotmánybíróság döntéseinek jogszerűségéről. Közben Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára a Velencei Bizottság sürgős állásfoglalását kérte a moldovai eseményekről, a többi között a parlament feloszlatásának jogszerűségéről. Daniel Holtgen, a főtitkár szóvivője Twitter-üzenetében idézte Jagland közleményét, amely szerint rendkívül aggasztják a moldovai események. Az amerikai külügyminisztérium önmérsékletre intette az érintetteket, és arra szólította őket, hogy politikai párbeszéddel találjanak kiutat a válságból. Washington szerint érvényt kell szerezni a februári választáson megnyilvánult népakaratnak mindenfajta beavatkozás nélkül.

Moldova mély politikai és alkotmányos válságba sodródott az elmúlt napokban, aminek az volt az előzménye, hogy a február végi választások óta a pártok nem tudtak kormányt alakítani. Az alkotmánybíróság korábban úgy foglalt állást, hogy amennyiben a választási eredmények közzététele után, kilencven napon belül, vagyis június 7-éig nem alakul meg az új kormány, a törvényhozást fel kell oszlatni, és a kormányalakítással kapcsolatos döntései érvénytelenek lesznek. A Maia Sandu vezette Európai Unió-párti ACUM/Most pártszövetség és az Oroszország által támogatott Szocialista Párt azonban a határidő után egy nappal, június 8-án, szombaton jelentette be, hogy koalícióra lép egymással, a parlament pedig a szocialista Zinaida Greceaniit választotta házelnökké, és Sandut miniszterelnökké. Az újonnan alakult kormánykoalíció pártjai úgy értelmezték az alkotmányt, hogy nem kilencven napjuk, hanem három kalendáriumi hónapjuk volt a kormányalakításra, vagyis a határidő nem június 7-e, hanem 9-e.

Erőszakba torkollottak Haiti fővárosában a Jovenel Moise államfő elleni tüntetések, a hatóságok tájékoztatása szerint a zavargásokban két ember meghalt, öten megsérültek.A helyi média híradásai szerint a rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen, akik kövekkel hajigálták őket. Miután a rendőrség kiszorította a tiltakozókat Port-au-Prince központi parkjából, a Champ de Marsról, ők barikádokat emeltek, valamint gumiabroncsokat égettek. A zavargások miatt sok bolt és üzemanyagtöltő állomás maradt zárva, és az ország települései közötti közlekedésben is fennakadások voltak, mert a tüntetők kocsijaikkal elállták az utakat. Felgyújtottak két rendőrautót és két épületet. A rendőrök 12 tiltakozót őrizetbe vettek.

Vitorláshajó kötött ki ötvenhárom pakisztáni illegális bevándorlóval a fedélzetén a dél-olaszországi Calabria régióban található Isola di Capo Rizzuto településen. A török partokról indult török hajót az olasz parti őrség észlelte és kísérte a partvonalhoz. A legénység két ukrán állampolgárságú tagját embercsempészet vádjával őrizetbe vették, a menedékkérőket pedig egy menekültügyi központban szállásolták el. A dél-olaszországi Lampedusa szigetén a nap folyamán másik 38 menedékkérő kötött ki. A fából készített csónakkal – feltehetően Líbia partjairól – indult elefántcsontparti, guineai és tunéziai migránsokat szintén az olasz parti őrség egyik hajója vette észre és kísérte a sziget kikötőjébe. Az olasz sajtó szerint többen az utasok közül kiszáradtak, egy kritikus állapotban lévő nő pedig orvosi ellátásra szorult.

Valódi emberi közösséget szorgalmazott a közösségi oldalak helyett pünkösdvasárnapi miséjében Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő előtt azt mondta: Jézus halála után a tanítványok, vagyis az akkori kor fiataljai kétségek és félelem közepette, zárt ajtók mögött éltek. A Szentlélek eljövetele adott nekik távlatot, bátorságot, örömöt és új reményt. Ferenc pápa úgy fogalmazott: nem csodákra és nem arra van szükség, hogy eltűnjenek a nehézségek, hanem belső békére.

Romániában elindította az úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét a védelmi minisztérium. Gabriel Les tárcavezető a sírkert nemzetközi jellegének megőrzésével indokolta az intézkedést. Hangsúlyozta: biztosítani fogják minden országnak, hogy megemlékezzen a harcban elesett hőseiről. Az úzvölgyi katonatemetőben április végén a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki. Csütörtökön a sírkertet román szélsőségesek dúlták fel, ami miatt a magyar kormány tiltakozott a bukaresti kabinetnél.

Több határőr bevetését jelentik be hivatalosan az európai uniós tagállamok, mint amennyit ténylegesen mozgósítanak – közölte a Frontex vezetője. Fabrice Leggeri a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjúban azt mondta: az uniós határ és partvédelmi szervezet tárgyalásokat kezdett az érintettekkel a pontos számok megállapítására.

Nagy-Britanniában hétfőn kezdődik hivatalosan Theresa May utódjának megválasztási folyamata. A politikus pénteken távozott a kormányzó Konzervatív Párt éléről, ami miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de utódja megválasztásáig ügyvezetőként ellátja mindkét feladatot. A jelöltek hétfő estig jelezhetik indulási szándékukat. Az aspiránsok körét a parlamenti frakció szűkíti kettőre, akik közül a Konzervatív Párt 160 ezres tagsága választja meg az új vezetőt. Az új pártelnök tölti majd be a kormányfői posztot is.

Visszavonta a vámok bevezetését a mexikói árukra az amerikai elnök, miután a két ország megállapodott a migráció megfékezéséről. Donald Trump korábban azt helyezte kilátásba, hogy a kezdetben 5 százalékos, minden Mexikóból származó termékre kivetett vám minden hónapban emelkedik, egészen 25 százalékra, ha a mexikói kormány nem fékezi meg a migrációt. Ez mindkét ország gazdaságára nézve óriási negatív következményekkel járt volna.

Gazdaság:

41,65 milliárd dolláros külkereskedelmi többletet jelentett Kína májusban, annak ellenére, hogy közgazdászok egy sora ennél jelentősen kisebb számot saccolt az Egyesült Államokkal dúló kereskedelmi háború miatt – írja a CNBC. A Reuters által megkérdezett elemzők a jelentett érték kevesebb mint felére, 20,5 milliárd dollárra számítottak. A kínai export 1,1%-ot nőtt, az import 8,5%-ot esett a tavalyi bázishoz képest. Ez a pozitív meglepetés javulás az áprilisi adathoz képest: ekkor 13,8 milliárd dolláros külkereskedelmi többletet jelentett az ázsiai ország, ami jelentősen elmaradt a várt 35 milliárd dollárhoz képest. Kínának egyébként jelenleg 26,9 milliárd dolláros külkereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal, ami több mint ötmilliárd dolláros növekedés az áprilisi adatokhoz képest. Ettől függetlenül megszólalt Steven Mnuchin pénzügyminiszter is, aki elmondta: Trump „örömmel” kivet új büntetővámokat Kínára, ha eredménytelenül zárul a hónap végére tervezett pénzügyminiszteri találkozó a két ország közt. Beszélt a francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire is, aki elmondta, hogy nagyon aggódik az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt, hiszen ez szerinte „közvetlenül, nagyon negatívan” hat az eurózónára, ha elhúzódik.

A Raytheon és a United Technologies közleményben jelentette be egyesülését, és ezzel az Egyesült Államok legnagyobb és a világ egyik legnagyobb hadiipari vállalata jött létre. A két cég kiemelte: egymás tevékenységét kiegészítő portfólióval rendelkeznek a repülőgépgyártásban és a védelmi iparban. Az új vállalatot Raytheon Technologies Corporation néven vezetik be. Közleményükben a cégek leszögezték: a tranzakció lezárultakor a United Technologies részvényesei az új vállalat részvényeinek 57 százalékát, a Raytheon részvényesei pedig a 43 százalékát kapják meg. A cégek vezetői hangsúlyozták: két egyenrangú vállalat egyesüléséről van szó. Az új cég elnök-vezérigazgatója a United Technologies eddigi vezetője, Greg Hayes lesz, de a következő két évben az elnök-vezérigazgatói teendőket Thomas Kennedyvel, a Raytheon eddigi vezetőjével együtt látja el. A két nagyvállalatnak együttesen mintegy 74 milliárd dolláros forgalma volt 2019-ben.

Könnyű:

Azt gyakorlatilag már mindenki tudja, hogy a mai, amerikaiaktól másolt, modern étrend nem tesz jót az ember fizikai állapotának: ezek a feldolgozott élelmiszerek ugyanis rengeteg cukrot és toxint tartalmaznak. Ez pedig számos olyan, a világot fenyegető betegségnek a kiváltója, mint amilyen az elhízás is. Az azonban már kevésbé ismert tény, hogy ez a fajta helytelen táplálkozás kihat agyi állapotunkra is, a depresszió járványszerű terjedését okozva – legalábbis ezt állítja Drew Ramsey, a The Happiness Diet című könyv társszerzője. A pszichiáter szerint számos kutatás igazolja, hogy az elhízott emberek agya gyorsabban öregszik, mint normál súlyú társaiké. Sőt az is begazolódott, hogy hosszú távon a túlsúly a demenciával is összefüggést mutat.  „A Boldogság diéta azonban a jobb mentális egészség figyelembevételével, az agy szempontjából veszi figyelembe a tápanyagbevitelt. Bár fogyás is elérhető ezzel az étrenddel, az elsődleges cél az agy növekedése – nyilatkozta Ramsey.”