Itt az oktatás alapvetően szolgáltatásként funkcionál, ahol mindkét fél a maximumot próbálja nyújtani

Itt az oktatás alapvetően szolgáltatásként funkcionál, ahol mindkét fél a maximumot próbálja nyújtani

Dr. Szatmári Péter, a Milton Friedman Egyetem rektora a harmadik éve szervezendő konferenciájukról, az egyetem brandépítéséről is beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

A rektor beszámolt arról, hogy pénteken kerül sor egy olyan konferenciára, amelyet már harmadik éve rendeznek meg Versenyképesség címmel. idén egy különleges tartalmat találtak ki, három fontos elemmel, ezek pedig az elektromobilitás, a pénzügyi innováció és a digitális diplomácia. A legelső konferenciájukon a versenyképesség alapfogalmát, a másodikon pedig a versenyképesség és az oktatás fogalmát járták körül. A mostaninál pedig kifejezetten speciális, egyedinek mondható témákat találtak, amelyek az egyetem új karakterét is meghatározza.

Szatmári Péter ezt a munkát egy új brandépítésnek gondolja, ami természetesen megtartja a régi tradíciókat, a jól bevált irányokat. Az építkezés azt jelenti, hogy a Milton Friedman Egyetem a piaci szereplők irányába kíván nyitni, legyen szó multinacionális, nemzetközi cégekről, de a kkv szektorról is. A rektor szerint ennek a váltásnak egyrészt pénzügyi okai vannak, nem szeretnének ugyanabban a mezőben maradni, mint a többi, állami fenntartású intézmény, hiszen a Milton Friedman egyházi fenntartásban működik. Mindezek mellett az is a céljuk, hogy a méretükhöz képest rugalmasabbak is legyenek.  Van egy alapvető felelősségük az állami intézményekkel szemben, hiszen itt a hallgatók egy jelentős része fizet a tanulmányaiért, ezért van egy olyan pluszfeladata is az egyetem vezetésének, hogy a végzetteket elhelyezzék a piacon. Hozzátette, az oktatás alapvetően szolgáltatásként funkcionál, ahol mindkét fél a maximumot próbálja nyújtani.

Az egyetemnek van 11 alapszaka és 5 mesterszaka is, a hallgatók későbbi elhelyezkedése szempontjából nem mindegy, hogy az egyetem milyen kapcsolatokat tud kialakítani a piaccal, ahonnan érkezhetnek visszajelzések, amiket be kell építeni az oktatásba.

A felvételizők képességével kapcsolatban Szatmári Péter azt fejtette ki, hogy alapvetően optimista, persze akadhatnak kompetenciaproblémák, de ezeket igyekeznek az első évben szintre hozni. Minden évben elvégeznek egy kompetencia térképet a felvetteknél, hogy utána személyre szabottan, mentorprogramban nyújtanak segítséget, amit azért is tehetnek meg, mert itt nem tömegképzés folyik.

A Milton Friedman Egyetemet az EMIH tartja fenn, az egyházi rész is majd a képzésben megjelenik, de csak részben. Tavaly készítették el a fejlesztési tervüket, ami megmutatja, hogy rövid- és középtávon merre tart az egyetem. Ez azt jelenti, hogy lesz majd egy nagyon markáns, jól átlátható világi képzés, azaz már van, mellette pedig rövid- és középtávon a hitéleti képzés is megjelenik.

Szatmári Péter a Versenyképesség című konferenciáról még elmondta, ezt mindenkinek szánják, nyitott lesz a rendezvény, a tudományos-ismeretterjesztés jegyében.

A tudományos-ismeretterjesztés területén az egyetem amúgy is nagy lépéseket tett már a Senior Akadémiával, ahol 40+-os a hallgatóság, ahol négyezer felett van a látogatók száma.

Visszatérve a konferenciára, Szatmári Péter megjegyezte, reggel 9-től várják az érdeklődőket, a tervek szerint fél 3-ig. Az előadók között ott lesz többek között Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Kóbor György, az MVM elnök-vezérigazgatója, akivel, illetve az általa vezetett céggel a Milton Friedman Egyetem kötni fog egy együttműködési megállapodást is, de MOL stratégiai igazgatója, és a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója is.

Mellékletek terület