A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok szavazataira – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten arra a felvetésre, hogy a Fidesz már nem támogatja a néppárti Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét. Manfred Weber azt találta mondani, hogy a magyarok szavazatával nem kíván európai bizottsági elnök lenni – idézte a néppárti politikus szavait a kormányfő, aki ezt egy súlyos álláspontnak, a választók tiszteletére vonatkozó elv megsértésének nevezte. Orbán Viktor úgy fogalmazott, a kampány alapján úgy látja, a brüsszeli bizottsági elnöki posztra jelöltek alkalmatlanok. „Keressük a megfelelő jelöltet” – mondta.

Nem centralizált, szövetségi állami jellegű, hanem föderális Európára van szükség, amely a keresztény értékeket szem előtt tartja és képes önmagát megvédeni – mondta az osztrák alkancellár. Heinz-Christian Strache kiemelte, több összetartásra és több elfogadásra volna szükség Európában, és azt szeretnék, hogy egyenrangú felekként, tisztelettel bánjanak egymással az európai pártcsaládon belül az egyes országok pártjai.

A főváros újabb 800 millió forintot különített el költségvetéséből kerékpáros-fejlesztésekre, amihez az állam még 800 milliót ad. Az 1,6 milliárd forintból megkezdődhet az EuroVelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztésének első üteme – jelentette be a főpolgármester. Tarlós István (Fidesz-KDNP) azt mondta: az utóbbi tíz évben a korábbinál lényegesen nagyobb a kerékpáros-fejlesztések volumene. Bővült a Mol BuBi (Budapest Bicikli) rendszere, szélesedett a kerékpárutak hálózata, támogatást kap a Bringázz a munkába! akció – sorolta. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Kerékpárosklubbal. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: az autósok érdeke is, hogy többen kerékpározzanak, mert így kevesebb lesz a dugó.

Magyarként mindig annyit érünk, amennyit segíteni tudunk a nemzettársainkon – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke abból az alkalomból, hogy a Rákóczi Szövetség és a Megyei Jogú Városok Szövetsége megállapodást írt alá. A két szervezet a külhoni magyar iskolaválasztás és a Kárpát-medencei kapcsolatok erősítése érdekében kíván együttműködni a jövőben. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: jövőnk akkor lesz, ha Magyarországon, a Kárpát-medencében és bárhol a nagyvilágban a magyar édesanyák és édesapák vállalják a gyermekáldást, ha biztosítani akarják és tudják a megszületett gyermekek anyanyelven történő szakszerű oktatását, az óvodától a szakképzésen keresztül az egyetemekig.  Hozzátette: jogvédő törekvésével a Rákóczi Szövetség, hiteles társadalmi szervezetként, pontosan három évtizeddel előzi meg az Európai Uniót, amelynek jelenlegi vezetése ahelyett, hogy biztosítaná az európai emberek jogát a szülőföldön való megmaradáshoz, a kontinensen kívülről érkező illegális migránsoknak biztosít letelepedési jogot Európa földjén.

A gyermekvállalási korban lévők bizakodva várják az új családtámogatások indulását – állapította meg a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) friss közvélemény-kutatása. Az ezer, 18-45 éves ember megkérdezésével áprilisban végzett reprezentatív felmérés válaszadói egyetértenek abban, hogy a családvédelmi akcióterv pozitívan befolyásolja a magyar családok helyzetét. A válaszadók háromnegyede elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben igénybe veszi valamelyik támogatást, és több mint a fele tervezi, hogy a következő öt évben gyermeket vállal. A megkérdezettek nagy többsége egyetért azzal, hogy az intézkedésekkel olyan segítséget kaphatnak a magyar családok, amely hosszú távon kiszámítható és biztonságos jövőt ígér számukra. A gyermekesek a 7 intézkedésből átlagosan 5,1-ről mondták azt, hogy javítja a családok helyzetét, a gyermektelenek átlagosan 5,2-ről nyilatkoztak hasonlóan.

Az MTA közgyűlése nagy többséggel úgy döntött, hogy az akadémia szervezetén belül szeretnék tartani a kutatóintézet-hálózatot – mondta Lovász László elnök hétfőn Budapesten. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter viszont azt mondta, hogy továbbra is az akadémián kívül képzelik el az intézethálózat működését. A miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az MTA 191. közgyűlésén megjelent több mint 400 köztestületi tag 77 százaléka támogatta azt a javaslatot, hogy az intézethálózat továbbra is az MTA szervezetrendszeréhez tartozzon. Lovász László hozzátette: a közgyűlés döntött egy új vezetési struktúra létrehozásáról is a kutatóintézet-hálózat élére, amelyet egy irányító testület alá rendelnének. Palkovics László a közgyűlés által hozott határozatokat úgy értékelte: a kormány álláspontja nem változott, továbbra is az MTA-n kívül képzelik el az intézethálózat működését, így a hétfői közgyűlésen hozott döntések nagy része ennek nem felel meg, de az átalakítás részleteiről továbbra is tárgyalni fognak.

A Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője arra buzdította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjait, hogy ne engedjenek a politikai nyomásnak és továbbra is álljanak ki a szervezet függetlensége mellett. Gréczy Zsolt a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésére reagálva hangsúlyozta, hogy pártjuk szolidaritást vállal az MTA-val. A képviselő hozzátette, tovább folyik az az áldatlan vita a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány között, amelynek tétje a magyar tudomány és kutatás függetlensége. A kabinet ugyanis úgy tesz, mintha az általa adott forrásokért cserébe kérhetné az akadémiai kutatóhálózat függetlenségének felszámolását – fogalmazott. A DK egyetért az MTA vezetőivel abban, hogy a kormány feltételei elfogadhatatlanok – jelentette ki a politikus.

Külföld:

Az izraeli erők súlyos csapást mértek a gázai Hamász és Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezetekre a hétvégén, mondta Benjamin Netanjahu miniszterelnök. “Az elmúlt két napban erőteljes csapást mértünk a Hamászra és az Iszlám Dzsihádra, több mint 350 célpontot bombáztunk le, terrorista vezetőket és tisztviselőket támadtunk és terrorista központokat is megsemmisítettünk,” mondta Netanjahu, hozzátéve, a tűzszünet ellenére a harc még nem ért véget. “A hadjárat még nem fejeződött be, ez türelmet és óvatos megítélést igényel. Felkészültünk a folytatására… A cél az volt, hogy gondoskodjunk a déli lakosok nyugalmáról és biztonságáról. Részvétemet küldöm a gyászoló családoknak, a sérülteknek pedig gyors felépülést kívánok.” “Netanjahu szavai nevetségesek. Az ellenállásnak sikerült elrettentenie az izraeli hadsereget. Azt üzenjük, hogy ez a kör véget ért, de a konfliktus nem ér véget jogaink visszanyeréséig,” nyilatkozta Sami Abu Zuhri Hamász-szóvivő az izraeli Kan közszolgálati műsorszóró szerint. A tűzszüneti megállapodást likudos és ellenzéki képviselők valamint leendő koalíciós partnerek is kritizálták.

Izrael 71. függetlenségi napjához közeledve az ország lakossága, először lépve át a bűvös 9 milliót, 9,021,000 fő, a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett adatai szerint. Ebből 6,697,000 zsidó (74,2%) és 1,890,000 arab (20,9%). Ezen kívül 434 000 személy nem arab keresztény vagy más etnikai csoport tagja. Az Izraelben élő zsidók hetvenöt százaléka az országban született. Tavaly óta 2 százalékkal, azaz 177,000 fővel nőtt a népesség. 188,000 gyermek született, 47,000 személy halt meg és 31,000 bevándorló érkezett az országba. Az állam alapítás óta 3,2 millió fő alijázott, kb. 43 százalékuk 1990 után érkezett. Az adatok szerint 2048-ra, Izrael 100. születésnapjára az ország népessége eléri a 15,2 millió főt.

A Manhattanben élő Uriel Vigler rabbit az otthonától nem messze, a zsinagógája közelében zsidózta le egy fekete férfi. A rabbi videóra vette, amint az illető bemutat neki a nemi szervét fogdosva.  „A zsinagóga felé mentem, amikor azt hallottam, hogy valaki szitkozódik mellettem. Az illető odajött hozzám, és azt mondta nekem, hogy büdös zsidó. Nem értettem, hogy mi történik, és közben jött egyre közelebb. Szerencsére a zsinagóga elé érve már tudtam szólni egy biztonsági embernek, majd elővettem a telefonomat, hogy rögzítsem az esetet. Amikor észrevette, hogy filmezem, hamar lelépett. De az arcát sikerült rögzíteni”. Ezt Uriel Vigler rabbi nyilatkozta az őt érti inzultusról. A rabbi értesítette a rendőrséget is abban a reményben, hogy az elkövetőt felelősségre vonják. Vigler közölte azt is, hogy szörnyűnek tartja az antiszemitizmust ezen a helyen, ahol a gyermekeik kipában járnak. Hozzátette: nem tudja, mi fog történni, de félni nem fog, az biztos.

Helyiek egy csoportja kemény fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy megmenti a pusztulástól az egykori zsinagógát Pacovban. A hosszú távú terv egy kulturális központ kialakítása, ami egyben emléket is állítana az egykori közösségnek – mondta el Daniela Orlando a Tikkun Pacov egyesület elnöke. A szervezet 2015-ben alakult, 2017-ben hivatalos non-profit státuszt kapott. 37 ezer eurónyi összeget sikerült adományokból összegyűjteni az épület megvásárlására egy magántulajdonostól, amiben az önkormányzat is segített – derül ki a jewish-heritage-europe.eu tudósításából. Az épületben állandó kiállítás is lesz, ami a pacovi zsidóság négy évszázadát eleveníti fel. A kezdeményezők szeretnék, ha az épület a város szellemi, kulturális életének részévé válna. Nyilvános vitát is rendeznek, ahol a helyiek elmondhatják véleményüket, ötleteiket a fejlesztéssel kapcsolatban. A beszélgetésen múzeumi szakemberek és önkormányzati illetékesek is részt vesznek majd az egyesület meghívására.

Elítélte és agressziónak nevezte az iraki külügyminisztérium Izrael gázai rakétatámadásait, egyúttal felszólította az ENSZ-t, hogy haladéktalanul lépjen közbe a feszültségek enyhítése érdekében, és kezdeményezte az Arab Liga, valamint az Iszlám Együttműködési Szervezet (IESZ) soron kívüli összehívását az ügyben. A közlemény sürgeti a Liga és az IESZ tagországait, hogy haladéktalanul dolgozzanak ki javaslatokat azért, „hogy megfékezzék a palesztin nép elleni agressziót”. A külügyminisztérium hangsúlyozta kiállását a palesztinok mellett, kijelentve, hogy Irak minden tőle telhetőt kész megtenni azért, hogy enyhítse a gázaiak nehézségeit. Izrael és a vele szomszédos, a radikális Hamász által ellenőrzött palesztin enklávé közt péntek éjjel újult ki a feszültség, és a hétvégén mintegy 650 rakétát lőttek ki izraeli területre. A zsidó állam hadserege válaszul 250 célpontra mért csapást az övezetben, egy célzott légicsapással pedig vasárnap megölte az iráni pénzek Gázába juttatásának felelősét, Ahmed al-Hudrit.

Két év kutatómunkáját összegezték egy terjedelmes tanulmányban, amely bizonyítékokkal támasztja alá a brit Munkáspárt zsidóellenességét. A jelentés leginkább aggodalmat keltő része az, hogy a vezetői testület jelképes megrovással elintézte a világosan megjelenő rasszizmus visszataszító jelenségét — fogalmazott a The Jerusalem Postban idézett Euan Philipps, a tanulmányt készítő szervezet, a Labour Against Antisemitism szóvivője, aki szerint a fő probléma az, hogy bár a párt több száz tagja is rasszista nézeteket vall, de a testületre egyfajta kóros „érdektelenségi” attitűd jellemző. Az elmúlt két évben szisztematikusan gyűjtöttük a részletes bizonyítékokat arra, hogy a Munkáspárt tagjai antiszemitizmust terjesztenek különféle közösségi csatornákon — mondta Euan Philipps, aki szerint intézményes antiszemitizmus nyert teret a brit baloldali pártban. A The Jerusalem Post szerint hivatalosan még nem biztos, hogy az egyenlő jogokért felelős hatóság meg is vizsgálja majd a terjedelmes dokumentumot.

Az Egyesült Államok aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Törökország bejelentette: próbafúrásokat kezdett el egy tengeri területen, amelyet a nicosiai kormány Ciprus kizárólagos gazdasági övezetének részeként tart számon – közölte Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő. Ortagus provokatívnak nevezte Törökország lépését, mert szerinte az feszültséget kelt a térségben. A szóvivő felszólította Ankarát, hogy függessze fel vitatott tevékenységét, és önmérsékletre kért minden felet. Az újabb konfliktus tovább ronthatja Törökország és az Egyesült Államok amúgy is feszült viszonyát. Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke nyilatkozatában aggasztónak nevezte a török lépéseket és arra szólította fel Ankarát, hogy tegyen eleget nemzetközi jog szerinti kötelezettségeinek. Kijelentette, nemzetközi jogot sért, ezért Törökországnak azonnal le kell állítania próbafúrásokat, és vissza kell vezényelnie a műveletet támogató hadihajóit az érintett övezetből.

Tizenegy horvátországi megyében összesen 365 magyar képviselőt választott meg az ottani magyar közösség a kisebbségi önkormányzati választásokon. Horvátország megyéiben a HMDK, valamint a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ) egykori tagszervezetei küzdöttek a szavazatok többségének megszerzéséért. A MESZ ellen, mint ernyőszervezet ellen csődeljárás folyik, mert nem tudott elszámolni a költségvetési támogatással az államnak. Jankovics Róbert elmondta, hogy a tizenegy megyéből négyben 25 tagú kisebbségi önkormányzati tanácsot választottak, míg hét megyében mindössze képviselőt. Kiemelte, hogy a HMDK nyolc megyében szerezte meg a szavazatok többségét, míg két megyében a MESZ volt tagszervezetei: Isztria megyében a pólai Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület, valamint Sziszek-Moszlavina megyében a Belovari Magyarok Közössége jelöltjei nyertek. Zágráb megyei jogú városban független lista indult, az Ady Endre Magyar Kultúrkör, a Horvátországi Magyarok Zrínyi Miklós Cserkészcsapata és a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság indított közös jelölteket. A megyei szinten megválasztott tanácsok alakítják meg az országos kisebbségi önkormányzatot (koordinációt), amelyhez 5+1 megyének elég összefognia – mondta Jankovics, majd hozzátette: bízik abban, hogy a zágrábi tanáccsal közösen a legrövidebb időn belül erre sort tudnak keríteni. A 2011-es népszámlálás szerint Horvátországnak 4 millió 285 ezer lakosa van, ebből 329 ezren tartoznak valamely nemzeti kisebbséghez. A magyar kisebbséghez 14 ezren tartoznak, ez a lakosság 0,33 százalékának és a 22 nemzeti kisebbség rangsorában a hatodik helynek felel meg. Megelőzik arányukban a magyarokat a szerbeken kívül a bosnyákok, az albánok, az olaszok és a romák is.

Csaknem kétmillióan éheznek Szomáliában a hosszan tartó szárazság miatt – közölte a Norvég Menekült Tanács (NRC) nevű segélyszervezet. Az NRC felhívta a figyelmet, hogy gyerekek százezrei már most alultápláltak a kelet-afrikai országban, és milliók hagyták el otthonukat az élelemhiány miatt. „A szárazság miatt a humanitárius helyzet riasztó mértékben rosszabbodott” – jelentette ki Victor Moses, az NRC szomáliai megbízottja. A március és május között elmaradt esőzések terméskiesést okoztak. 1981 óta ez a harmadik legszárazabb esős évszak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Rómában ismertetett jelentésében figyelmeztetett az illegális bevándorlók egészségével kapcsolatos hamis hírekre. A migránsok és menekültek egészségével foglalkozó dokumentum szerint a menedékkérők Európába érkezésükkor viszonylag egészségesek. Bár gyakrabban vannak kitéve fertőző betegségek veszélyének, „ugyanakkor nagyon csekély az esélye annak, hogy ezek a betegségek átterjedjenek a fogadó államok lakosságaira” – vélekedett a WHO jelentésében. Az Európába 2010 óta érkező nagyszámú menedékkérő „nem okozott jelentősebb járványt”. A kérdés vitáját gyakran érzelmi politizálás és hamis hírek kísérik – mutatott rá Santino Severoni, a WHO migrációs és közegészségügyi kérdések koordinátora.

A nigériai vezetés felelős a tömeges kivándorlásért – jelentette ki John Onaiyekan nigériai bíboros. Az abujai érsekség feje a BBC-nek adott interjújában hevesen bírálta országa politikai elitjét, amely szerinte élhetetlenné teszi Nigériát, egyre több fiatalt késztetve arra, hogy illegális migránsként keljen útra Európába. Mint mondta, a legtöbb nigériai politikus kizárólag azzal van elfoglalva, hogy pompás villákat emeljen magának és világkörüli utakra induljon, ahelyett, hogy jövőképet próbálnának kialakítani Nigéria számára – sérelmezte a bíboros. Mint mondta, lemondana, ha az elnök helyében lenne.

Gazdaság:

A pénzügyminiszter szerint idén is folytatódik a lakásépítések dinamikus bővülése, a magyar gazdaság teljesítménye és a meghozott kormányzati intézkedések szavai szerint megfelelő hátteret adnak az építőipar további növekedésének, így a lakásépítések száma akár 20 százalékkal is emelkedhet az idén. Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett lakásépítési adatokat értékelte, kiemelte: az első negyedévben 3661 lakás épült Magyarországon, csaknem 8 százalékkal több, mint egy éve. A bővülést a családvédelmi akcióterv keretében kibővített otthonteremtési kedvezmény, a javuló foglalkoztatási és jövedelmi helyzet, az élénkülő hitelezés, valamint a kedvezményes lakásáfa is támogatta – mondta. Hozzátette, hogy az első három hónapban a fővárosban továbbra is kiemelkedő mértékben, másfélszeresére emelkedett az átadott lakások száma, míg a kiadott lakásépítési engedélyek a községekben mutattak nagyon dinamikus, 46 százalékos emelkedést.

Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, és ez Magyarország nemzetgazdasági érdekeit is szolgálná – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője erről a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) és a keleti partnerség országai (Moldova, Fehéroroszország, Ukrajna, Örményország, Georgia és Azerbajdzsán), illetve az EU soros elnökségét ellátó Románia külügyminisztereinek pozsonyi találkozója után beszélt.  A tanácskozáson elsődlegesen gazdasági, azon belül kereskedelmi és energetikai témák, valamint biztonsági kérdések kerültek terítékre. Szijjártó Péter elmondta: Európának egyértelműen az az érdeke, hogy a világgazdaság legfontosabb szereplőivel közeli és szoros együttműködést építsen ki, és így egyértelmű érdeke az Eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatának újraindítása.

Könnyű:

Az erőltetett gazdasági növekedés és a klímaváltozás hatásai miatt példátlanul sok, mintegy egymillió fajt veszélyeztet a kihalás – erre figyelmeztettek a tudósok jelentésben, amely a modern civilizáció természetkárosító hatásait foglalta össze. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az emberi közösségek jövőjéhez szükséges ökoszisztémákat az összeomlástól csak a globális gazdasági és pénzügyi rendszer széleskörű megváltoztatása óvhatja meg. A jelentést 130 ország, köztük az Egyesült Államok, Oroszország és Kína is támogatta.”Az élet alapvető, összekapcsolódó hálózata a Földön egyre kisebb lesz, fennmaradása egyre küzdelmesebb. Ezt a veszteséget az emberi tevékenység okozza, amely közvetlen fenyegetést jelent az emberiség jóllétére a világ minden régiójában” – hangsúlyozta Josef Settele professzor, a jelentés társszerzője hétfőn Párizsban, a Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testület (IPBES) tanácskozásán.