A megválasztott európai politikusoknak kell az irányokat meghatározni, ahogy a mindennapi politika menetét is

A megválasztott európai politikusoknak kell az irányokat meghatározni, ahogy a mindennapi politika menetét is

Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az EP választásról, a személyi és strukturális változások fontosságáról Brüsszelben, valamint az Európai Néppárton belül folyó vitáról.

A politikus beszámolt arról, hogy már több mint másfél millió aláírást gyűjtöttek össze a miniszterelnök programja mellett, ám ezt munkát még folytatják, hogy minél több embert tudjanak elérni, hogy jelezzék, mennyire fontos számukra is Magyarország és május 26-án pedig a szavazatukkal is megtegyék ugyanezt.

Az előzetes kutatások szerint a Fidesz ennek a választásnak is a toronymagas esélyese, ezzel kapcsolatban azt jegyezte meg Halász János, hogy az emberek nagyon támogatják a Fidesz programját, ám a párt nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választást szeretné megnyerni, ezért is szeretnének mindenkihez eljutni. Véleményük szerint az általuk képviselt gondolat jó Magyarországnak, jó a magyar embereknek, ha ezt a választások is visszaigazolják, az egy nagy felhatalmazást ad. Az is igaz, hogy már kapott a Fidesz több alkalommal is jelentős felhatalmazást, akár a kötelező kvótával szembeni népszavazáson, ahol több mint hárommillió támogatót szereztek, de ugyanilyen jelentős felhatalmazást adott a tavalyi országgyűlési választás is, ahol a mandátumok kétharmadát szerezték meg. Ezek a felhatalmazások kijelölték az utat a Fidesznek, a kormánynak, ezen haladnak tovább most is. Egy komoly választás előtt áll az ország, Európa, aminek a tétje, hogy bevándorlópárti marad-e az EU vagy egy olyan brüsszeli vezetés jön létre, amelyik a bevándorlás ellen van. Magyarország ez utóbbiban érdekelt, a kormány ezért küzd, hiszen ezt az utat jelölte ki a magyar választók többsége.

Halász János szerint nagyon káros az EU, Brüsszel elitpolitikája, amikor is egységes európai véleményre hivatkoznak, miközben erről szó sincsen. A magyar kormány pedig ezzel ellentétben azt hangsúlyozza, a feje tetejéről a talpára kéne állítani ezt a világot, ahol nem a központ fogalmaz meg mindent. Ennek eléréséhez személyi és strukturális változásokra is szükség van az EU-ban, a fő döntéshozónak pedig az Európai Parlamentnek kell lennie, azaz a megválasztott európai politikusoknak kell az irányokat meghatározni, ahogy a mindennapi politika menetét is. Most úgy működik, hogy megválasztják az EP képviselőket, majd utána egy brüsszeli vezetést, ami vezetni kívánja az Európai Parlamentet. Jelenleg egy olyan bürokratikus rendszer működik, amelyik a demokratikusan megválasztott képviselők fejére nőtt. Ezt kell megállítani, de erre van is esély – tette hozzá a képviselő. Amennyiben a bevándorlást elutasító erők kerülnek többségbe, az hatással lesz a brüsszeli elitre is, bár ők biztosan még a jelenlegi politikát akarják folytatni, ezért is lesz szükség a személyi és strukturális változásokra.

Salvini olasz belügyminiszter magyarországi látogatása kapcsán az ellenzék úgy véli, ez a találkozó is azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP távolodik az Európai Néppárttól (EPP). Halász János szerint ez tévedés, csupán azért nyilatkoznak így, mert nekik ez a politikai érdekük. Most az a helyzet, hogy az Európai Néppárton belül egy vita zajlik a bevándorlásról, az EPP-n belül sokan vannak, akik elutasítják a bevándorlást, ahogy vannak, akik támogatják azt. A Fidesz-KDNP ezt a vitát a pártcsaládon belül kívánja lefolytatni, azt szeretnék, ha ott többségbe kerülnének a bevándorlásellenes erők.

Ám a Fidesz-KDNP olyan fontosnak tartja ezt az elvet, hogy mindenkivel, aki szintén elutasítja a bevándorlást, azzal fontosnak tartja a kapcsolatot. Európának is az érdeke, hogy Olaszország megállítsa a bevándorlást, ennek pedig a letéteményese Salvini belügyminiszter, aki ugyanolyan következetes, mint a magyar miniszterelnök.

Az embercsempészek elleni küzdelem kapcsán arról beszélt a képviselő, hogy nem csak a különböző jogi eljárásokat kell foganatosítani, hanem eleve az egész ügyet meg kellene akadályozni, csírájában elfojtani. Ezért is kell, hogy ne a problémát engedje be Európa, hanem a segítséget vigye el oda, ahol a gond keletkezik.

Magyarország, bár nem reklámozta, de segített például a Venezuelában élő magyar felmenőkkel rendelkezőknek, hogy kimenekülhessenek az egyre veszélyesebb országból, de ugyanezt megteszi a kormány, ha bárhol a világban éri bántódás a magyarokat, hiszen ez az állam egyik kötelessége.