A magyarországi zsidó közösség büszke, mert büszke lehet a sportteljesítményeire

A magyarországi zsidó közösség büszke, mert büszke lehet a sportteljesítményeire

Deutsch Tamás EP képviselő, az MTK elnöke, a Maccabi Európa Játékok a védnöki testületének az elnöke beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a játékok szervezéséről, arról, hogy mennyire biztonságos a zsidóság, a zsidó sportolók helyzete.

A képviselő a szervezőbizottság nevében arról számolt be, hogy a Maccabi Európa Játékok szervezése már a finisben van, ez a munka már közel négy éve tart, hiszen 2015 végén született meg a döntés, hogy a Maccabi VAC, a Mazsihisz és az MTK közös pályázatát ítélték meg a legjobbnak, így idén Budapest ad otthont a versenyeknek. A magyar fővárosnak Bázelt sikerült legyőznie a verseny megrendezésének a jogáért, a szervezők szinte azonnal hozzá is láttak munkának, így Budapest várja a zsidó sportolókat július 29. és augusztus 7. között. Amit már lehet tudni, valószínűleg több mint 40 ország 3000 résztvevővel képviselteti magát 24-25 sportágban.

A Maccabi Európa Játékok lesz Magyarországon az eddigi legnagyobb multi sportesemény, de mint azt Deutsch Tamás kihangsúlyozta, ez több mint egy sportesemény. Hiszen a Maccabi Európa Játékok egyben a legnagyobb zsidó közösségi, vallási és kulturális sporteseménye is lesz az országnak. Fontos az, hogy a magyarországi, a közép-európai zsidó hagyományokkal, történelemmel, a zsidó jelennel is megismerkedhessenek az ideérkezők. Szintén fontos, hogy a játékokat, annak szervezését is a hazai zsidó közösség is magáénak érezze, az már most tudható, hogy rengeteg önkéntes segít a lebonyolításban, a zsidó egyházi és civil szervezetek, kisebb és nagyobb közösségek dolgoznak a sikerért. A szervezők azt is szeretnék, ha minél többen elmennének a sporteseményekre, ott szurkolnának a magyar csapatnak, vegyenek részt a játékokhoz kapcsolódó vallási és kulturális eseményeken.

Az eddigi Maccabi Játékok alapján ki lehet jelenteni lesz legalább féltucat olyan sportág, ahol a jelenkor olimpiai, világ- és Európa bajnokai fognak megmérkőzni.

A Maccabi Európa Játékoknak egy különleges rendje van, azaz az izraeli csapat mindig is résztvevője a küzdelmeknek, de meghívást kapnak még más Európán kívüli országok is, mint az Egyesült Államok, Argentína, Kanada és Ausztrália is.

Arra a kérdésre, hogy Budapest nyertes pályázatának mennyire volt köze ahhoz, hogy itthon biztonságos a helyzet, ellentétben más nyugt-európai várossal, Deutsch Tamás megjegyezte, Magyarországon mindenki biztonságban van, ez a hazai zsidó közösség tagjai számára is fontos és megnyugtató. Ez eddig is természetes volt, ám mára felértékelődött, hiszen Nyugat-Európa eddig biztonságosnak gondolt térségében drámai mértékben nőnek az antiszemita jelenségek, beleértve a fizikai atrocitásokat is. Az bizonyos – tette hozzá, hogy a zsidó közösség helyzetét tekintve két szempont is szerepet játszott a döntésben, egyrészt Magyarországon él Európa egyik legnagyobb lélekszámú zsidó közössége, amelyik összetartó, a hagyományait ápoló, de a jövő felé bizalommal forduló közösség. Másrészt pedig az is tény, Magyarországon a zsidók biztonságban élnek, és így garantált egy nagy zsidó, közösségi, vallási, kulturális és sportesemény biztonságosa lebonyolítása is. A szervezők azt is szeretnék, ha ez a verseny a magyarországi zsidó hagyományok, a sokszínű örökség ápolása mellett a jövő felé is utat mutatna, Deutsch Tamás szerint a Maccabi Európa Játékokra pár év múlva úgy fognak visszatekinteni, mint egy olyan eseményre, amelyik komoly lökést adott a hazai zsidóságnak is.

A magyarországi zsidó sport, sportolók történetét illet, Deutsch Tamás elmondta, a magyar sport XIX-XX. századi történetéhez a magyar zsidó sportolók jelentősen hozzájárultak, a magyar sport első újkori olimpiai bajnoka is egy büszke magyar zsidó ember volt, Hajós Alfréd. Ő egyébként más sportágakban is jeleskedett, sportolóként, sportvezetőként, de ő tervezte a Margitszigeten lévő sportuszodát is, mint építész. A magyarországi zsidó közösség büszke, mert büszke lehet a sportteljesítményeire.

Deutsch Tamás megjegyezte, nagy megtiszteltetés volt számára, hogy a Maccabi Európa Játékok védnöki testületének vezetésére felkérték, itt politikusokkal, sportolókkal, sportvezetőkkel együtt dolgozik, a játékok fővédnöke pedig Áder János köztársasági elnök, aki a megnyitón köszönti is majd a versenyzőket, résztvevőket.

Az MTK elnökeként arról is beszélt az EP képviselő, hogy az általa vezetett klub gyarapodásához, megerősödéséhez szintén hozzájárul a Maccabi Európa Játékok, az egyesületnek már van saját Maccabi sportrészlege is. Az MTK ereje – emelte ki Deutsch Tamás a sportteljesítményében, de az identitásában és a közösségi erejében is rejlik, ennek az alapját pedig a magyarországi, a budapesti zsidó közösséghez való tartozás adja.