Kelj fel és járj…

Kelj fel és járj…

Ez nem egy bibliai idézet, hanem Hangody László orvosprofesszor munkájának is a mottója. A Széchenyi-díjas sebész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, egyetemi tanár, az Uzsoki Kórház osztályvezető főorvosa a munkájáról, az életéről beszélt a Heti Tv-ben.

A Kiskunhalason született orvosprofesszor édesapja is sebész volt, édesanyja ápolónőként dolgozott, már a középiskolás évei alatt határozta el, hogy szintén az orvosi pályán képzeli el a jövőjét. Az egyetemen már igen korán kialakult Hangody Lászlóban egy kötődés a mozgásszervi sebészet irányába, Varga Péter Pál volt az, aki erre a területre irányította őt. A javaslata szerint orvostanhallgatóként több helyen is dolgozott műtősfiúként, így belelátott a sebészek mindennapjaiba, ez adta meg számára a végső elhatározást, itt akar majd dolgozni. Annyira céltudatos volt, hogy az egyetem elvégzése után már azt is eldöntötte, melyik intézményben kíván dolgozni, ez pedig az Uzsoki Kórház, ahol a mai napig is dolgozik, harminchatodik éve.

Hozzátette, a pályaválasztásban azok a gyermekkori élmények is befolyásolták, amikor látta az édesapját, aki egy kisvárosban volt sebész, akit akkor is felkeresték a betegek, amikor nem volt éppen ügyeletes, sőt a lakásba is bekopogtak, amikor vérzett a kezük, amikor kificamodott a válluk. Hangody László azt látta, az édesapja akkor is segít, gyógyít, amikor nem is kéne éppen ezt csinálnia. Megvolt az emberek bizalma felé, ő meg természetesen segíteni akart. Már lassan huszonhat éve nem él a professzor édesapja, de a mai napig is emlegetik a városban, nagy szeretettel és tisztelettel beszélnek róla.  Hozzátette, ő maga teljesen más orvos, hiszen specialista, egy problémával fordulnak hozzá az emberek, ráadásul egy nagyvárosban praktizál.

A professzornak három gyermeke van, ketten orvosok lettek, sőt vele dolgoznak együtt, mint megjegyezte,látja rajtuk is, hogy szeretik a szakmájukat. A legkisebb fia az idegenforgalomban dolgozik, ezt is tanulta.

Hangody László elmondta, a saját gyermekeitől a műtőben igyekszik egy kicsivel többet követelni, mint másoktól. Bár magát egy liberális szemléletű főnöknek tartja, legyen szó az osztályvezetésről, a tanszékvezetésről, de így is megvan a szükséges tekintélye. Az általa vezetett osztály mindig is nagy forgalmat bonyolított le, véleménye szerint ma már ez extrém méretű, amit lehetetlen fokozni, ez egy olyan rendet követel meg, amihez mindenki tud igazodni. Arról is beszélt a professzor, hogy ehhez nagyon jó emberei vannak, a napi munka egy algoritmus mentén zajlik, de a speciális eseteket mindenki képes bevállalni.

Hangody professzor, mint mozgásszervi sebész beszámolt róla, régebben a baleseti és az ortopéd sebészet volt a két különálló szakma, ma már létrejött egy fúzió, azaz ortopéd traumatológusokat képeznek, akik mindkét területet ellátják. hozzátette, nagy szerencséje volt, hogy amikor ez még két különálló szakma volt, alkalma nyílt mindkét területen dolgozni. Ma már nemzetközileg elismert orvos, a specialitása inkább az ortopédia területére vonatkozik. Miután ez a szakterület nem elsősorban azonnali beavatkozást igényel, így a professzor úgy utazik el műteni külföldre, hogy a nehezebb, érdekesebbnek gondolt eseteket összegyűjtik és ő így utazik el műteni, általában egy alkalommal 10-20 esete is van.

Hangody professzor elmondta, az orvostudomány ma már egyre inkább a specializáció irányába megy, de ma már a gyakorlat is így halad egyre inkább. Korábban az Uzsokiban is az ortopédia teljes területét ellátták, ezen idő alatt kialakultak az erősségeik, mint a szalagsebészet, a porcfelszín-ellátás. Ám az is igaz, hogy még mindig nagyon széles repertoár található meg a napi tevékenységükben, amire nagyon is büszke. Nem szeretnék bal vállsebész lenni, jobb, bal térdsebész lenni, hanem szeretné, hogy nem csak ő, hanem a kollégái is sok mindent csináljanak fűzte hozzá a professzor.

Nagyon sokat dolgozik, de mint megjegyezte, ha az ember szereti amit csinál, akkor jóval kisebbek a stressz hatások is, amik érik. Nem a műtét a stresszes, az „csupán” kihívás, hanem az, hogy akár az intézményen belül is elérjen egyik helyről a másikra, vannak olyan napok, amikor csak a kórházon belül 4-5 kilométert is megtesz.

Ami a vágyait jelenti, Hangody professzor elmondta, semmilyen hiányérzete nincsen, egy dolgot szeretne, egészen a végéig aktív maradni.

Ami a hazai egészségügy helyzetét illeti a professzor szerint a legnagyobb baj például, hogy a mai életvitel mellett nem igazán népszerű ápolónőnek lenni, műtősnőnek lenni, az orvosi szakmákon belül is nem egyforma a népszerűség. Megjegyezte, lehet szakpolitikai terveket készíteni, hogy melyik területet támogatják meg jobban, de hasznosabb lenne egy életpályamodell megteremtése. A hazai egészségügy jó képzettségű szakemberekkel rendelkezett, akiknek egy jelentős része elvándorolt.

A fiatalabb korosztály számára, legalábbis a sebészet területén nagyon komoly motivációt jelent az, hogy már úgy érzik, jobban csinálnák a dolgokat, mint az idősebbek, vannak új és újabb ötletek. Hangody professzor szerint ő maga is ilyen, hiszen fúr-farag, a két kezével dolgozik, innen is jönnek a különböző újító elképzelések. Arról nem is beszélve, hogy a mai fiatalok számára már az egyetemi képzések alatt kinyílt a világ.

Hangody professzor a Semmelweis Egyetemen is tanít, tanszékvezető, ennek kapcsán azt is megjegyezte, hogy a hazai képzés a külföldi diákok előtt is egyre népszerűbb, elismertebb.