Budapest csak akkor fejlődhet rendesen, ha a város vezetése és a kormányzat között egy kiegyensúlyozott, normális viszony van

Budapest csak akkor fejlődhet rendesen, ha a város vezetése és a kormányzat között egy kiegyensúlyozott, normális viszony van

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Erzsébetvárosról, Budapestről, a Parlamentről, de szóba került még az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár is.

A képviselő beszámolt arról, hogy Erzsébetvárosban megemlékeztek a kerület névadójáról, Erzsébet királynéról több rendezvényen, de egy szobrot is felavattak a Madách téren. Az Erzsébetvárosi Civil Szervezetek Köre pedig ismételten megrendezte a szokásos jótékonysági bálját, amelynek Bajkai István volt a fővédnöke.

A politikus megemlítette azt is, hogy nagy örömmel fogadta el a Nemzeti örökség Intézete vezetőjének a felkérését, hogy az intézmény által szervezett kegyeleti konferencián is megszólaljon, itt a szakmájának megfelelően a temetkezési törvényről, más jogszabályokról beszél majd. Mellette a tervei szerint felvázolja majd azokat a pontokat, amelyek a kegyeleti munka, a megemlékezések terén továbbgondolást is igényelnek.

Parlamenti képviselőként arról számolt be Bajkai István, hogy a Törvényalkotási bizottság előtt nagyon sok törvényjavaslat fekszik, itt a múlt héten és ezen a héten is intenzív munka várható, ahogy természetesen a plenáris üléseken is. Komoly viták zajlanak, amelyek nagyon fontosak a képviselő szerint, de a mellette lévő szakmai munka is intenzíven folyik, például annak a két jogszabályi előterjesztés kapcsán, melyeknek részben az aláírója a képviselő. Egyik a polgári perrendtartás kódexének a módosítása, ezen kívül a Parlament Házszabályát is módosítani kell.

A hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere megállapodott a főváros fejlesztési terveiről, ennek kapcsán a politikus kiemelte, a most újonnan megalakult Fővárosi Közmunkák Tanácsa egykor sikeres intézmény volt, többek között ennek az intézménynek köszönhető Budapest mai belső szerkezete. Itt egy nagyon komoly várostervezési, építészi szakmai munka zajlott. Azért is kiemelkedő ez a megállapodás, mert ahogy ezt többek között a miniszterelnök is elmondta, Budapest nem csak közel kétmillió ember lakhelye, hanem az ország fővárosa, az egész Kárpát-medence szellemi, gazdasági súlypontja. Bajkai István hozzátette, Budapest csak akkor fejlődhet rendesen, ha a város vezetése és a kormányzat között egy kiegyensúlyozott, normális viszony van.

A képviselő megemlítette, hogy az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárat felügyelő kuratórium is ülésezett, ahol meghallgatták az intézmény vezetőjét, aki megemlítette, a Csányi utca 5. jóval több, mint egy kiállítóhely, itt egy komoly kulturális, tudományos munka is folyik. Az idei megnyitás óta rengetegen látogattak el a különböző programokra, így mindenki joggal lehet büszke az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárra. Itt az autentikus kiállítás mellett egy hihetetlen adottságokkal rendelkező kulturális tér jött létre, kiállításokkal, előadásokkal, aktív közösségi léttel. Bajkai István szerint ezzel teljesen bejött az önkormányzat terve, amelyet még öt évvel ezelőtt fogalmaztak meg.

Jelenleg Budapest ad otthont a világ zsidó múzeumai összejövetelének, ezzel is kapcsolatban azt jegyezte meg Bajkai István, minden ilyen rendezvény azt mutatja, Budapest egy biztonságos, békés hely, ahol a zsidó honfitársak megbecsülésnek örvendenek, ehhez a magyar kormány is mindent megtesz.

A képviselő beszélt még arról is, hogy nagyon jelentős a történelmi egyházak egészségügyi intézményeinek együttműködése.