A BreuerPress és a HetiTV gyors hírei
A halott katona már nem ellenség, nyugodjon bárhol a világban, mindenütt megérdemli, hogy megemlékezzünk róla – mondta a honvédelmi miniszter Debrecenben, a Hősök temetőjében, az első világháborúban hősi halált halt katonák felújított hadisírjainak ünnepélyes átadásán. Benkő Tibor hozzátette: a felújított debreceni honvédtemető méltó emlékhely az emlékezésre és az emlékeztetésre. Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke azt mondta: amíg lesz magyar államiság, amíg lesz magyar állam, mindig fejet hajtanak azok előtt, akik megvédik a hazát.
Az első világháborút lezáró békeszerződések a bűnösnek tekintett nemzeteket, mint például Németországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát erősen megbüntették, egyebek mellett területi csonkításokkal – mondta Ablonczy Balázs történész a fegyverszünet aláírásának századik évfordulóján. A történész azt mondta, ezzel hosszú európai hagyományt szakítottak meg, korábban ugyanis a legyőzötteknek is viszonylag élhető alkut ajánlottak. Hangsúlyozta, szerinte az országok felbomlása nem a nemzeti mozgalmak, hanem nagyhatalmi szándék eredménye. A „győztes mindent visz” kártékony jelensége pedig megágyazott a második világháborúnak – tette hozzá.
Az államtitkár váltás után újabb személycserék jönnek az egészségügyi államtitkárságon. Így mind Nagy Szilárd, az általános helyettes-államtitkárnak, mind Fábián Attilának, aki a Soproni Egyetem dékáni székét váltotta áprilisban még helyettes államtitkársági pozícióra – távoznia kell. Nagy Szilárd feladatait és helyét Csányi Endre Péter veszi át. Az új helyettes államtitkár korábban az ember minisztériumban a Népegészségügyi főosztályt vezette, innen igazolt az április kormányzati választások előtt félévvel az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe. Egyelőre nem találtak senkit Fábián Attila, az E-Alap működtetéséért felelős államtitkár helyére, eddig ő felügyelte a kórházak gazdálkodásának átvilágítását is. Korábban ugyan az ágazatban az a hír járta, hogy Sélleiné Márki Mária, az OEP egykori főigazgatója a poszt jelöltje, ám a lap kérdésére Sélleiné cáfolta a híresztelést, mondván: még csak felkérést sem kapott a feladatra.
Az Országgyűlés hétfőtől ötnapos üléssel folytatja munkáját. A parlament a következő két hétben összesen huszonhat előterjesztés tárgyalását kezdheti meg. A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik. A képviselők ekkor búcsúznak a közelmúltban elhunyt Molnár László volt kisgazda képviselőtől, majd a szociális munka napjára emlékeznek, amely a személyes gondoskodást nyújtó intézményeknél, szolgáltatóknál dolgozók ünnepnapja. A napirend előtti felszólalásokat követően ezúttal is két órában követhetik az interpellációk, majd hatvan percben az azonnali kérdések hangozhatnak el. Kedden a magyar nyelv napjára történő emlékezéssel kezdődik a parlamenti munka, amit szavazások követnek. A Ház egyebek mellett dönthet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetéséről, továbbá módosíthatják az adó-, a köznevelési és az állatvédelmi jogszabályokat. A határozathozatalok után nyolc javaslat általános vitáját bonyolíthatják le. A képviselők egyebek mellett hozzászólhatnak a kabinet felsőoktatást, kutatás-fejlesztést és szakképzést, sportot és kultúrát érintő indítványaihoz.
Az MSZP és a Párbeszéd közös listát állít az 2019. májusi európai parlamenti (EP-) választásra. Az Európa-párti erők szövetségéhez várják további pártok, civil szervezetek, szakszervezetek csatlakozását. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azt mondta, a magyar választópolgárok döntő többsége támogatója Magyarország európai uniós tagságának. Hozzátette: azért küzdenek, hogy azok az erők, amelyek az EU szétverésén dolgoznak, minél kisebb arányban tudják befolyásolni az uniós döntéseket. Arra szövetkeznek, hogy az Európa-pártiak legyenek többségben az EP-választáson a fideszesekkel szemben – hangsúlyozta.
Az LMP szerint a kormány alkotmányellenes módon hajtja végre bürokráciacsökkentő programjával járó elbocsátásokat. Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese elmondta, az alkotmányban védett emberi méltóságot sérti, hogy a kabinet hosszú hónapok óta bizonytalanságban tartja a közszférában dolgozókat, az elbocsátásokat pedig sok esetben nem személyesen, hanem az ügyfélkapun keresztül közli az érintettekkel. Az LMP politikusa szerint az elbocsátások emellett a szintén alaptörvényben garantált egészséges környezethez való jogot is sértik, mivel a környezetügy területének létszámát 44 százalékkal csökkentették, míg a leépítések más területekre átlagosan 10 százalékban terjednek ki.
A magyar gyermekekben van a magyar jövő, a gyermekek és a gyermeket nevelők támogatása kiemelt cél – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin, akit a családügyi nemzeti konzultációról kérdeztek, elmondta: azért kérik ki az emberek véleményét, hogy ebben megerősíthessék a kormány szándékát. Megjegyezte: az ellenzéki képviselők is kitölthetik a konzultáció íveit, de „nincsenek annyira sokan”, hogy ez megrendítse a kormány elkötelezettségét. Hangsúlyozta: a konzultációtól arra várják a választ, hogy az emberek nagy többsége mit gondol a családokat érintő legfontosabb kérdésekről, illetve arról az „európai sorskérdésről”, amelyet a demográfiai problémák és az ezekkel párhuzamosan megjelenő migrációs nyomás jelent.
Növelni kell a társadalom érzékenységét és befogadási hajlandóságát a fogyatékkal élő emberek iránt – hangoztatta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Az államtitkár azt mondta: az ország 22 intézményének átalakítása van folyamatban, hogy a fogyatékkal élőket 12 személyes lakóotthonokban helyezhessék el. Az új lakóotthonok építésére összesen 16 milliárd forintot fordítanak. Súlyos örökségnek nevezte, hogy a kommunista rendszer idején a fogyatékkal élők ügyét igyekeztek „elrejteni” a társadalom elől, a fogyatékkal élő embereket pedig általában a települések szélére, leromlott kastélyépületekbe, egykori kolostorokba „száműzték”.
Jól halad a Hódmezővásárhelyt és Szegedet összekapcsoló tramtrain építése, 2020 késő nyarán elkezdődhet a próbaüzem, 2021-ben, tanévkezdéskor pedig már használhatják az utazók a szerelvényeket – közölte Lázár János. A beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, az Európai Unió és a magyar állam összesen 71 milliárd forintot fordít arra, hogy a két várost villamos kösse össze, segítve ezzel napi 5-10 ezer ingázó boldogulását. Az elmúlt 150 év legnagyobb hódmezővásárhelyi beruházása soha nem látott lehetőségeket biztosít a városban élőknek – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus, aki a fejlesztést 2022-ig tartó képviselői ciklusa legfontosabbikának tartja. A beruházás mintaprogram, a megoldást – ha beválik – alkalmazhatják a budapesti elővárosi közlekedésben, illetve más nagyvárosok esetében is – közölte.
A köznevelési fejlesztések megalapozhatják a következő évek munkáját – hangoztatta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Maruzsa Zoltán szavai szerint valóságos „dömping” zajlik a közneveléshez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések területén: a mostani időszakban 812 intézmény újul meg, mintegy 276 milliárd forintból. Ezek a források az unió különböző fejlesztési alapjaiból származnak, illetve a központi költségvetésből, ugyanakkor nem tartalmazzák az önkormányzatok saját, a köznevelés fejlesztéséhez kapcsolódó összegeit – tette hozzá Maruzsa Zoltán.
2017-ben 572 408 fő volt a belföldi vándorlásban részt vevők száma, majdnem 100 ezer fővel több, mint 2012-ben – mutat rá a Központi Statisztikai Hivatal „A belföldi vándorlás aktuális trendjei, 2012-2017” című, nemrég közzétett elemzésében. 2012 és 2017 között két fő folyamat határozta meg a belföldi vándormozgalom irányát, az egyik a Budapestről történő kiköltözési hullám újbóli felerősödése, a másik pedig a gazdaságilag elmaradottabb területekről az ország fejlettebb régióiba való vándorlás. Értelemszerűen egy-egy térség munkaerőpiaci helyzete is hatással van a vándorlási folyamatokra. A vándorlási nyereséggel rendelkező régiók és Budapest 2017-es munkanélküliségi rátája jócskán az országos átlag alatt maradt, míg Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl esetében kiugróan magasak voltak az arányok. A 2017-ben leginkább negatív migrációs egyenlegű Észak-Alföldnek volt a legmagasabb a munkanélküliségi rátája.
Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnökével folytatott megbeszélést Őexc. Volkmar Wenzel, Németország budapesti nagykövete. A nagyköveti találkozón a felek megbeszélték az emlékezetpolitikai problémákat, tendenciákat, a magyar és német belpolitikai folyamatokat, a migrációval kapcsolatos politikai gondolkodás alakulását. Németország aktívan figyelemmel követi és alakítja az Európai Unió politikáját, a stabil demokratikus intézményrendszerben, a fékek és ellensúlyok rendszerében hisz. A német nagykövet erős támogatásáról biztosította a MAZSIHISZ-t.
Külföld:
Benjamin Netanjahu miniszterelnök megvédte a katari készpénz segély beengedését Gázába a Hamász köztisztviselők bérének finanszírozására, mondván, a tőkeinjekcióra a humanitárius katasztrófa megelőzése miatt volt szükség. A miniszterelnök azt mondta, megtesz mindent, amit csak tud a gázai határ melletti lakosokért, miközben igyekszik megelőzni egy humanitárius krízist az övezetben. A katari pénz beengedését pedig helyes lépésnek nevezte. „Ezek a dolgok bizonyos kondíciók függvényében történtek, egy humanitárius válság megakadályozása érdekében,” – mondta, hozzátéve, hogy a döntést a biztonsági kabinet miniszterei és a vezérkar is támogatta. A 15 millió dollár készpénzt három bőröndben Katar gázai küldötte, Mohammad al-Emadi vitte be Izraelen keresztül csütörtök éjszaka az övezetbe.
Egy gázai férfi a határkerítésen áthatolva többszáz métert tett meg izraeli területen és az egyik határ melletti közösségben felgyújtott egy melegházat mielőtt a biztonsági erők elkapták, közölték az Izraeli Védelmi Erők. A katonai cenzor hírzárlatot rendelt el az incidens részleteire, amíg a határsértőt letartóztatták. A hadsereg előzetes vizsgálata szerint a katonák a térfigyelő kamerákon keresztül “a behatolás előtt azonosították a gyanúsítottat a Gázai övezet északi részén a határkerítés közelében, és figyelemmel kísérték a mozgását az incidens alatt. Az azonosítást követően nagy számú csapatokat vezényeltek a területre a civil biztonsági erőkkel együttműködve. Az erők körülvették a területet, ahol a gyanúsítottat észlelték.” A férfi 500 métert tett meg izraeli területen. A katonák a melegház közelében tartóztatták le, körülbelül egy kilométerre a közösségtől. Fegyvert nem találtak nála.
A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász ismét megfogadta, hogy el fogja utasítani a Trump-kormány izraeli-palesztin béketervét, azaz „az évszázad megállapodását”, melyet a Júdea és Szamáriában (Ciszjordánia) lévő palesztin terület és a Gázai övezet elválasztására tett erőfeszítésnek nevezett. Jasszer Arafat halálának 14. évfordulóján Abbász azt mondta, hogy a palesztinok történelmük “egyik legveszélyesebb szakaszában” vannak, és még mindig a Balfour-nyilatkozat „összeesküvésével” küzdenek. November 2-án volt a 101. évfordulója Arthur Balfour brit külügyminiszter 67 szavas levelének, amely London támogatásáról biztosítja a cionistákat egy zsidó nemzeti otthon létrehozásában Palesztinában. „A megszállás meg fog szűnni,” jelentette ki Abbász, majd megismételte, hogy csak egy olyan békeszerződést fogad el, amely a palesztin államot az úgynevezett 1967-es vonalakon helyezi el, Kelet-Jeruzsálem fővárossal.
Törölték az izraeli vízilabdások mérkőzését Spanyolországban. A Vízilabda-világkupa spanyolországi szervezői engedtek az Izrael-ellenes BDS-mozgalom nyomásának. A két ország női válogatottja Barcelona közelében mérkőzött volna meg egymással. A meccset konkrétan a helyszínt biztosító klub törölte – egy Katalóniában érvényes jogszabályra hivatkozva – olvasható a Jewish Telegraphic Agency összefoglalójában. Több mint 50 spanyol település támogatja a BDS alapelveit, ami a legtöbb egy európai országban. A spanyol igazságszolgáltatás közben próbál ennek gátat szabni, diszkriminációnak minősítve a gyakorlatot. A spanyol úszószövetség, most igyekszik találni egy másik uszodát.
Stefan Schubert, a „Németország destabilizálódása” című könyv szerzője szerint a német hatóságok szándékosan nem vették őrizetbe Anis Amrit, aki később 2016 decemberében Berlinben terrorcselekményt követett el. A szerző azt mondta, a nyomozókkal történt beszélgetései és titkos iratok megtekintése után derült számára ki, hogy a német kormány a valóságtól eltérő információkat hozott nyilvánosságra az ügy részleteiről, és azért nem vették őrizetbe a férfit, mert szerették volna felderíteni kapcsolatrendszerét, hogyan kommunikált az Iszlám Állammal. „Lehallgatták a mobilját, megfigyelték, és ez sokkal fontosabb volt a titkosszolgálatok számára, mint a saját népük védelme” – mondta. Hozzátette: a férfi Olaszországban is követett el bűncselekményt, amelyért ugyan börtönbe került, de nem toloncolták ki, hanem az olasz szolgálatok jelentése szerint szándékosan engedték szabadon, hogy megfigyelhessék. A megszerzett dokumentumokból állítása szerint „világosan kiderül”, hogy a német belügyi titkosszolgálatok, a bűnügyi rendőrség hozta meg azt a döntést, hogy maradhat Németországban annak ellenére, hogy tucatnyi bűncselekménnyel vádolták, de vádemelés sem történt. A szerző szerint politikai döntés született, a szövetségi kormány hozta meg a végső döntést, amelyért a kancellári hivatal, és így maga Angela Merkel kancellár a felelős.
Távoznia kell Horst Seehofernek a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, a CSU tiszteletbeli elnöke szerint. A politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung-nak elmondta, hogy szerinte egy kézben kell tartani a CSU-elnöki és a bajor miniszterelnöki pozíciót. Szavai alapján Horst Seehofernek a tartományi kormányfői tisztség után a pártelnöki tisztséget is át kellene adnia a legfőbb riválisaként számon tartott Markus Södernek, aki idén márciusban vette át tőle a miniszterelnöki feladatokat. Edmund Stoiber azzal indokolta javaslatát, hogy a bajorországi pártként működő CSU csak akkor rendelkezik megfelelő súllyal a szövetségi szintű politikában, ha a tartomány vezetője egyben a párt elnöke.
Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök Párizsban megvitatta, miképpen reagáljon Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró múlt hónapban történt meggyilkolására. A szaúdi monarchiát élesen bíráló újságírót, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg országa isztambuli főkonzulátusán, ahová a török mennyasszonyával való házasságához szükséges iratok intézése miatt ment. A szaúdi hatóságok először tagadták a gyilkosságot, majd azt állították, hogy az újságíró „dulakodás” közben vesztette életét. A török államfő bejelentette, hogy léteznek hangfelvételek Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásáról és azokat megosztották egyebek mellett a szaúdi, az amerikai és a francia vezetéssel. Hozzátette egyben, hogy a művelet végrehajtását a szaúdi kormány legmagasabb szintjein rendelték el.
A független, pártonkívüli jelöltek előretörését és a legnagyobb kormánypárt, az Irány gyengülését hozta a szlovákiai helyhatósági választás, amelynek összesített nem hivatalos végeredményei szerint a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak is több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz a négy évvel ezelőtti választás eredményeihez képest. Az ország történelmének hetedik helyhatósági választásán a szavazásra jogosultak 48,67 százaléka vett részt, ami néhány tized százalékponttal haladta meg a négy évvel ezelőtti arányt. Érezhetően gyengültek a legnagyobb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer) pozíciói. Míg négy évvel ezelőtt a megválasztott polgármesterek közel harminc százalékát tudhatták magukénak, most csak alig több mint húsz százalékot szereztek meg. Hasonló arányban csökkent a párt önkormányzati képviselőinek száma is. Az ország déli régióiban jól szerepeltek a magyar jelöltek, így a három megyében induló Magyar Közösség Pártjának több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz mint négy évvel korábban. Az MKP a korábbi 107-ről 116-ra növelte polgármesterei számát, önkormányzati képviselőik száma pedig mintegy százzal, közel 1250-re nőtt. A négy évvel ezelőttinél több polgármesteri és önkormányzati képviselői mandátumot sikerült szereznie a kizárólag szlovák lakosságú megyékben is jelölteket állító Most-Hídnak is. Így a vegyes pártnak a nem hivatalos végeredmények szerint 127 polgármestere és 915 önkormányzati képviselője lesz.
Az amerikai és az iraki hadsereg egységei megölték az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet több mint 50 fegyveresét, közte számos parancsnokát Irak északi részén az elmúlt hónapban. Az október 30-án Szaláh ad-Dín tartományban indított műveletben megölték az IÁ öt vezetőjét és több mint 30 más fegyveresét. Az öt vezető volt a felelős az Irak északi és nyugati részén végrehajtott támadásokért. A következő nap a szövetséges erők Mahmúr-hegységben további húsz iszlamistával végeztek. Irak tavaly deklarálta, hogy győzelmet aratott az Iszlám Állam felett, de egyes szétszórt fegyveres csoportok folytatták a küzdelmet, különösen Irak északi részén.
Az osztrák államfő szerint nem kell dramatizálni annak a nyugállományú osztrák főtisztnek az esetét, akit azzal gyanúsítanak, hogy két évtizeden át kémkedett Oroszországnak. Alexander Van der Bellen az Ö1 rádiónak adott interjúban beszélt erről. „Jelen pillanatban nem látok okot a helyzet dramatizálására” – fogalmazott az államfő. Hangsúlyozta, hogy alapos vizsgálatot kell lefolytatni, mielőtt Bécs bármilyen intézkedést foganatosít az ügyben. Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken jelentette be, hogy az osztrák ügyészség nyomozást indított egy 70 éves, nyugállományú salzburgi ezredes ellen, aki feltehetően a 90-es évek vége óta kémkedett Moszkvának. Karin Kneissl osztrák külügyminiszter emiatt lemondta december elejére tervezett moszkvai látogatását, az orosz ügyvivőt pedig péntek délelőttre bekérették a bécsi külügyminisztériumba.
Matteo Salvini olasz belügyminiszter ismét azzal vádolta Máltát, hogy továbbküldi az illegális bevándorlókat Olaszország felé. A bevándorlásellenes Liga kormánypárt vezetője szerint a máltai parti őrség egyenruháihoz hasonló öltözetet viselő emberek a többi között üzemanyaggal és iránytűkkel látják el a bárkákon végül Olaszországba érkező menedékkérőket. Michael Farrugia máltai belügyminiszter válaszüzenetében felszólította Salvinit, hogy hagyjon fel az országa bírálatával, és gondolkodjon el inkább azon, Olaszország mit tehetne a tengeren úton lévő migránsok biztonságáért.
Benyújtotta lemondását Victor Negrescu európai ügyekért felelős, a küszöbön álló román uniós elnökség előkészítésével megbízott tárca nélküli miniszter – közölte a román ellenzéki média kormányzati körökből származó értesülésekre hivatkozva. A román média úgy tudja, a pénteki kormányülés után Negrescu külön megbeszélésen vett részt a pénzügyminiszterrel és az európai alapokért felelős miniszterrel és állítólag ezt követően nyújtotta be lemondását. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a Digi24 hírtelevízióban „kellemetlen meglepetésnek, politikai éretlenségnek” minősítette Negrescu váratlan lemondását, azt állítva róla, hogy nem tud csapatban dolgozni. Rovana Plumb európai alapokért felelős miniszter elmondta: nincs tudomása róla, hogy Negrescunak az uniós elnökség előkészítésével kapcsolatos elégedetlenségei lettek volna vagy hogy – a régóta beharangozott kormányátalakításnál – a leváltandó miniszterek listáján szerepelne, így csak személyes okokra tud következtetni.
Először emlékezett meg 1945 óta német kancellár a francia elnökkel együtt az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény helyszínén, a Párizstól északra található compiegne-i erdőben, ahol a századik évforduló alkalmából Angela Merkel és Emmanuel Macron új emléktáblát avatott fel. A 18 millió áldozatot követelő első világháborút lezáró compiegne-i fegyverszüneti egyezményt 1918. november 11-én egy vasúti étkezőkocsiban írták alá az antanthatalmak és a Német Birodalom képviselői. Az egyezmény aláírásával a felek beszüntették a harci cselekményeket a nyugati fronton. A második világháborúban Adolf Hitler propagandacélokból ugyanezen a helyszínen íratta alá Franciaországgal a fegyverszünetet 1940. június 22-én. A vagon 1945-ben megsemmisült, 1962-ben múzeum nyílt a helyén, ahol évente 70 ezer látogatót fogadnak. A compiegne-i emlékhelyen 1945 óta először emlékezett német kancellár a francia elnökkel együtt.
Élesen bírálta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Donald Trump amerikai elnököt amiatt, hogy az szerinte ellenzi egy „erős és egységes” Európa gondolatát. Először a történelemben olyan amerikai kormányzat került hatalomra, amely finoman szólva sincs elragadtatva egy egységes és erős Európa gondolatától – jelentette ki Tusk Lódz városában mondott beszédében a lengyel függetlenség századik évfordulója alkalmából tartott megemlékezések előtt. Megjegyezte: tényekről beszél, és nem propagandáról. Az amerikai elnök nem sokkal az után, hogy megérkezett Párizsba péntek este az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumára, élesen bírálta Emmanuel Macron francia államfőnek egy közös európai hadsereg létrehozására vonatkozó javaslatát. Tusk korábban olyan aggályokat fogalmazott meg, hogy Trump, aki egy alkalommal az Egyesült Államok kereskedelmi riválisának is nevezte az Európai Uniót, a második világháborút követő nemzetközi rend lerombolását tűzte ki célul.
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) formálódó feltételrendszere olyan radikálisan különbözik a népszavazás idején elhangzott ígéretektől, hogy a brit kormány a demokráciából űzne csúfot, ha nem írna ki újabb referendumot – mondta Jo Johnson volt brit közlekedési államtitkár, Boris Johnson egykori külügyminiszter öccse. Jo Johnson, aki bátyjával ellentétben Nagy-Britannia EU-tagsága mellett kampányolt a két évvel ezelőtti népszavazáson, péntek este jelentette be távozását a kormányból. Komoly feltűnést keltő, váratlan lépését is azzal indokolta, hogy a brit kormány által a Brexit feltételrendszerére kidolgozott javaslatoknak „semmi közük” az EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – referendum kampányában tett, illetve az azóta elhangzott ígéretekhez.
Gazdaság:
Az év első kilenc hónapjában nőtt a fogyasztás Magyarországon, ami mögött egyebek között a munkanélküliség további csökkenése áll; ha több embernek van jövedelme, többen, többet vásárolnak – közölte Csath Magdolna közgazdász. A közgazdász azt mondta, legjobban a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet nőtt, ez pedig arra utal, hogy tovább bővül a lakásépítés. Beszélt arról is, a turizmus is fellendült, országszerte nőtt a vendégéjszakák száma, a belföldi vendégéjszakák száma pedig megközelíti a külföldiekét – tette hozzá. Kitért arra is, az ipar teljesítményét nagyban befolyásolja a nemzetközi helyzet, a világgazdaság pedig elég instabil állapotban van az amerikai kereskedelmi politika miatt. Ennek ellenére – bár havi szinten csökkenés látható – éves szinten nőtt az ipari termelés is – emelte ki Csath Magdolna.
A héten átlépte a háromszázezret a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók száma, mindez pedig azt jelenti, hogy már majdnem minden harmadik cég ezt az európai uniós szinten is példaértékű adózási módot választja – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter kiemelte, a kormány minél alacsonyabb adókkal kívánja segíteni a kisvállalkozókat, ezért hozta létre egyebek mellett a katát is, amelynek eredményei az ország versenyképessége szempontjából is jelentősek. Varga Mihály szerint a gazdasági szereplők méltányolták a kormányzati törekvéseket, a csatlakozási adatok pedig arra is rávilágítanak, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót. A tárcavezető szerint a kata népszerűsége érthető, hiszen ez a magyar adózás történetének legegyszerűbb és a lehető legnagyobb megtakarítást biztosító adózási formája.
Könnyű:
Bronzérmes lett a magyar rejtvényfejtő-válogatott a prágai világbajnokságon. A 27. Rejtvényfejtő-világbajnokságra négy kontinens 35 országából 250 versenyző érkezett. A Rejtvényfejtők Országos Egyesülete szervezte magyar küldöttség remekül szerepelt, a német és az amerikai csapat mögött – 2004 után újra – megszerezte a harmadik helyet. A csapat tagja volt Madarassy Pál 42 éves közgazdász, Gyimesi Zoltán 41 éves boltvezető, nemzetközi sakknagymester, Horváth Zoltán 32 éves programozó, valamint Samu Viktor 24 éves kutató vegyész. Jövőre Németország, 2020-ban Kína rendezi a világbajnokságot, amelyre az egyesület jövő tavasszal indítja a nyílt válogató versenyét.