A BreuerPress és a HetiTV gyors Hírei

A BreuerPress és a HetiTV gyors Hírei

 


Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.  A kormányfő úgy fogalmazott: stabil török kormányzat, stabil Törökország az előfeltétele annak, hogy a migráció szárazföldi útvonalán ne fenyegesse Magyarországot semmilyen veszély. Orbán Viktor az egyik legerősebb magyar nemzeti érdeknek nevezte, hogy Törökország mindig olyan erős és stabil legyen, hogy képes legyen a térségben békét teremteni és az Európa felé tartó illegális migrációt megfékezni. Elismerését fejezte ki azért is a miniszterelnök, mert Törökország befogadó országként a szomszédjaiból hozzá menekülők közül több milliót befogad és gondoskodik róluk. Köszönetet mondott továbbá a török elnöknek azért, hogy országa maradéktalanul betartja az EU-val kötött megállapodást, amely szintén előfeltétele Európa biztonságának.

A kormány egy lépést sem hátrál, minden erejével védi Magyarország biztonságát – közölte a külgazdasági és külügyminiszter reagálva a francia kormány európai ügyekért felelős miniszterének nyilatkozatára. Nathalie Loiseau a L’Obs magazinnak adott interjújában azt mondta, történelmi harcot kell vívni a magyar kormány ellen, Magyarország ugyanis rossz úton halad és meg kell állítani az európai radikálisokat.  Szijjártó Péter közleményében azt írta, a francia kormány minisztere nyíltan lenézi és támadja Magyarországot. A francia politikus meg akarja mondani a magyar embereknek, hogy hogyan kell élniük, nem hajlandó elfogadni, hogy a magyarok demokratikus választáson egymás után harmadszor szavaztak nagy többséggel Orbán Viktor és kormánya mellett – tette hozzá.

A veszprémi Lovassy László Gimnázium vezeti a középiskolák rangsorát – tette közzé a legjobbiskola.hu portál. A második helyezett a nyolcosztályos, budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett, a bronzérmet pedig ugyanezen intézmény négy évfolyamos képzési formája szerezte meg.  A hagyományos, négy évfolyamos gimnáziumokat tekintve az első két helyezett az összetett listát is vezető Lovassy László Gimnázium, illetve a Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett. A harmadik helyen a fővárosi V. kerületi Eötvös József Gimnázium végzett. A legjobbiskola.hu portál 1000 intézmény 1700 képzési formáját rangsorolta. A készítők nevében Palotás Ádám közölte: a más listáknál szokásos egy év helyett öt esztendő érettségi és kompetencia-felmérési eredményeit átlagolták, így egy-egy jó vagy rossz év nem torzítja az eredményeket, hanem egységes képet lehet kapni az egyes középiskolák teljesítményéről.

Ma már versenyképességi tényező a családbarát szellem a munkaerőpiacon, keresettek azok a cégek, ahol tekintettel vannak a dolgozók családi életére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Családbarát munkahely pályázat díjátadó ünnepségén, az Óbudai Egyetemen. Novák Katalin hozzátette, ez azonban nem jelenti azt, hogy a családbarát munkahelyeken kevesebbet kellene dolgozni, rövidebbek a munkanapok, hosszabbak a hétvégék: ezeken a helyeken is nagyon jól kell teljesíteni, ám a dolgozók hatékonyabbak tudnak lenni, ha támogatást kapnak családi életükhöz. Családbarát munkahely címet idén hatan kaptak: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Államkincstár, a Gyulai Törvényszék és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

Október 15-én a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2018/2019-es tanév őszi érettségi időszaka – közölte az Oktatási Hivatal. A 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsgarendszer 29. vizsgaidőszakában 166 helyszínen 8018-an érettségiznek. A vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 135 érettségivizsga-bizottság működik közre. Az írásbeli vizsgákat október 15. és október 29., az emelt szintű szóbeli vizsgákat november 8. és 12., a középszintű szóbeliket pedig november 19. és 23. között tartják.  A diákok várhatóan több mint 9600 vizsgát tesznek: mintegy 4100-at emelt, 5500-at pedig középszinten. A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven teljesíthető vizsgatárgyakat (például történelem, matematika) külön számolva – középszintű érettségit 77, emelt szintűt pedig 41 tantárgyból tesznek.

Karácsonyig várja az adományokat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az üldözött keresztények megsegítésére szervezett gyűjtésen – közölte Veres András, győri megyés püspök, az MKPK elnöke. Veres András elmondta, múlt hét végéig 18 millió forint gyűlt össze az MKPK erre a célra elkülönített bankszámláján. Megjegyezte, azért nem templomokban gyűjtenek, mert tapasztalataik szerint sokkal több jó szándékú ember van, mint ahányan templomba járnak, ezért utalással lehet adakozni. Korábban is tartottak hasonló gyűjtést, akkor 126 millió forint gyűlt össze, amivel az iraki keresztény családok otthonának újjáépítését támogatták – fűzte hozzá a püspök.

Külföld:

A vasárnapi fegyveres támadást követően a szamáriai Barkan Ipari Parkban, az Izraeli Védelmi Erők, a Sin Bét biztonsági ügynökség és a határrendészet erői razziát tartottak a terrorista falujában, a Tulkaremtől északra fekvő Suweikában (Palesztin Hatóság irányítása alatt álló terület). Több embert letartóztattak. A Sin Bét megerősítette, hogy a terrorista két testvérét is őrizetbe vették. A lánytestvérét a kihallgatás után elengedték, a bátyját viszont még fogva tartják. A hadsereg nem árulta el, hogy a hajtóvadászattal kapcsolatban pontosan hány személyt tartóztattak le. Az Izraeli Védelmi Erők szerint Ashraf Walid Suleiman Na’alowa (23) vasárnap reggel nem sokkal 8 óra előtt bement a Barkan Ipari Park Alon Group részlegének irodáiba egy helyi készítésű Carlo-stílusú fegyverrel. Az irodában megkötözte Kim Levengrond Yehezkelt (28) és közvetlen közelről agyonlőtte. Ezt követően hasba lőtte második áldozatát, közepesen súlyosan megsebesítve. Majd lelőtte és megölte Ziv Hajbit (35).

A Teherántól 300 km-re délre fekvő Sirázban, a deklaráltan Izrael megsemmisítésére törekvő Irán ötödik legnagyobb városában az 1980-88-as iráni-iraki háborúra emlékező „Szent Védelmi Hét” tiszteletére óriásplakátot állítottak fel, amely – a készítőik szándéka szerint – a horizontot kémlelő iráni katonákat ábrázolta. A tervezők azonban egy apró hibát vétettek: izraeli katonákról készült képet használtak fel, amit az internetről szedtek le. A felismerhetően izraeli katonákat ábrázoló képre perzsa nyelvű verset írtak, amely az iráni-iraki háború iráni áldozatairól emlékezik meg. Az óriásplakátot készítő társaság még nem nyilatkozott az ügyben, ám a plakátot, nem sokkal azután, hogy az interneten villámgyorsan terjedni kezdett a hiba híre, eltávolították.

Egy 21 éves szír férfit tartóztattak le a német hatóságok Berlinben, aki vegyi támadást szándékozott végrehajtani Izraelben – írta a Times of Israel.  A Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) embereit egy „külföldi hírszerző szervezet” értesítette, így kerülhetett sor a férfi elfogására. Német lapok értesülései szerint a szír állampolgárságú terrorista embereket toborzott az Iszlám Állam számára. A német rendőrség megerősítette, hogy a Líbián keresztül hamis okmányokkal érkezett férfit letartóztatták. Az elfogásról kiszivárgott videofelvétel speciális rendőrségi alakulathoz tartozó egyenruhásokat mutat, akik gépfegyverrel a kezükben, kommandós álarccal az arcukon fogták el a férfit, aki – a felvételen már – a földön fekszik. A rendőrség az akció során a környező utcákat is lezárta. A hatóságok egy telefonbeszélgetést is lehallgattak, melyben a férfi azt is elmondta, hogy már beszerezte az izraeli vegyi támadáshoz szükséges kellékeket. Ennek ellenére a rendőrségnek mindeddig nem sikerült pontosabbat megtudnia a tervezett akcióról, annak időpontjáról és pontos helyszínéről, azt azonban tudják, hogy már sikerült másokat is beszerveznie, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezetéhez.

Nagyszabású többnemzetiségű légi hadgyakorlat kezdődött Ukrajnában amerikai harci repülőgépek részvételével – írta az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége a Facebookon. A közlemény szerint – amiből az UNIAN ukrán hírügynökség idézett – a 12 napos, Tiszta Égbolt-2018 fedőnevű gyakorlaton kilenc ország vesz részt: Ukrajna és az Egyesült Államok mellett Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Észtország, Hollandia, Lengyelország, valamint Románia.  A hadgyakorlatra egy F-15C Eagle típusú vadászrepülőgép és egy C-130J Super Hercules csapatszállító gép érkezett az Egyesült Államokból. A gyakorlatok célja, hogy növeljék a regionális képességeket a légtér szuverenitásának védelme, a béke és a biztonság megerősítése érdekében az együttműködés javításával – áll a közleményben.

A török hatóságok engedélyt kértek Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusának átkutatására, miután nyomozást folytatnak a múlt hét elején Isztambulban rejtélyes körülmények között eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében. A török külügyminisztérium másodszor is bekérette Szaúd-Arábia nagykövetét és közölte vele a török kérést. Az Anadolu török állami hírügynökség értesülése alapján a külügyi tárca azt is tudatta a diplomatával, hogy Ankara a vizsgálatot illetően teljes együttműködést vár el a szaúdi külképviselettől. Hasogdzsinak kedden veszett nyoma, miután belépett a szaúdi konzulátus épületébe. A férfi a török mennyasszonyával azért kereste fel a külképviseletet, mert szüksége volt szaúdi dokumentumokra, hogy házasságot köthessen. A nő a konzulátus előtt várta a férfit, de a menyasszony szerint Hasogdzsi nem jött ki az épületből, és azóta senki sem látta. Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap újságírókkal közölte: a török hatóságok különösen a konzulátus körül, valamint a repülőtereken található térfigyelő kamerák felvételeit vizsgálják. Hangsúlyozta: nagyon elszomorító, hogy Törökországban történik ez a dolog, de ugyanakkor reméli, hogy „nem történt olyan, amit nem szeretnénk”. Nyilatkozatában Erdogan régi ismerősének és barátjának nevezte Hasogdzsit.

A felkelőcsoportok befejezték a nehézfegyverek kivonását a Törökország és Oroszország által kijelölt demilitarizált övezetből Szíria északnyugati részén lévő Idlíb tartományban. Annyit azonban tudni lehet, hogy az úgynevezett szíriai mérsékelt ellenzék vasárnap éjszaka felgyorsította a fegyverzetek – aknavetők, tarackok, rakétaindító állványok – kivonását a területről. Az Ankara által támogatott, mérsékelt iszlamistának mondott erőkből augusztus elején megalakult Nemzeti Felszabadítási Front (NFF) közlése szerint már szombaton megkezdték a fegyverek kivonását. Törökország, amely szerepet vállalt a kivonás koordinálásában korábban arról számolt be, hogy ez a folyamat a nap folyamán befejeződik.

Szerbia a jövőben is megtartja katonai semlegességét, de javítani szeretne az együttműködésén NATO-val, és meg kívánja őrizni jó kapcsolatát Oroszországgal és Kínával – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb Mladenovacon, ahol Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen nyitotta meg a Szerbia 2018 elnevezésű, civileknek szervezett nemzetközi terepgyakorlatot. Vucic megköszönte a NATO-főtitkárnak, hogy segített megszervezni a gyakorlatot, és egy pillanatig sem akarta befolyásolni Szerbiát abbéli döntésében, hogy csatlakozni kíván-e a nyugati katonai tömbhöz. A mladenovaci terepgyakorlatot a szerb belügyminisztérium és az Észak-atlanti Katasztrófa Reagálási Koordinációs Központ (EADRCC) szervezte azzal a céllal, hogy megvizsgálja, milyen lehetőségei vannak a civileknek vészhelyzet és katasztrófa esetén. A gyakorlaton 38 országból mintegy kétezren vesznek részt. Szerbiában először szerveztek ilyen volumenű nemzetközi gyakorlatot.

Az Andrej Babis miniszterelnök vezette ANO mozgalom megnyerte a cseh régiókat, de elveszítette Prágát – állítja egybehangzóan a cseh sajtó a helyi önkormányzati választás eredményeit értékelve. Babis győzelme keserű, mert a fővárosban, amelyet a választások előtt kiemelt fontosságúnak, szimbolikusnak minősített, s ahol személyesen is beavatkozott a választási kampányba, veszített – véli a Hospodárské Noviny című liberális gazdasági és politikai napilap. A konzervatív Lidové Noviny szerint „Prága megbüntette az ANO-t a fővárosi vezetés hibáiért”. Prágában formálisan ugyan az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) győzött, de nem kizárt, hogy mégis ellenzékbe kényszerül, mert a mögötte végzett Kalózpárt és a két „protest” tömörülés egyike sem igen hajlik az együttműködésre sem az ODS-el sem az ANO-val – mutatott rá a Právo című baloldali lap. Az újság szerint a prágai főpolgármesteri tisztségre a Kalózpárt prágai vezetője, Zdenek Hríb a legesélyesebb.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kész nemzetközi ellenőröket beengedni Észak-Korea nukleáris és rakétakísérleti telepeire – mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Szöulban, miután előző napon Phenjanban folytatott tárgyalásokat Kim Dzsong Unnal. Az ellenőrzés ügye az egyik legfőbb megoldandó kérdés a phenjani rezsim korábbi atomleszerelési ígéreteivel kapcsolatban. Pompeo azt mondta, hogy a nemzetközi ellenőrök felkeresnek egy rakétakísérleti telepet, illetve Punggje-riben lévő atomkísérleti telepet is, amelyet május végén, külföldi újságírók jelenlétében szereltek le. „Ennek a megvalósítása még sok logisztikai feladat végrehajtását igényli a jövőben” – mondta Pompeo.

Elveszítette parlamenti többségét az észt kormánykoalíció, mert a konzervatív nemzeti Pro Patria (IRL) frakciójából kilépett egy képviselő. Tiina Kangro kilépése után a Jüri Ratas miniszterelnök vezette hárompárti szövetség a 101 tagú állami gyűlésben (Riigikogu) már csak 50 képviselővel rendelkezik. Ratas meglepetten reagált Kangro döntésére. A kormányfő mindemellett az észt közszolgálati rádiónak adott interjújában reményének adott hangot, hogy a kabinet a törvényhozásban többség híján is hatékonyan lesz képes tovább működni. Ennek első próbaköve a 2019-es költségvetés megszavazása lehet. A baloldali Észt Centrumpártot vezető Ratas 2016 novemberében lépett kormányra a szociáldemokraták és a Pro Patria pártok támogatásával. A hárompárti koalíció akkor még 56 parlamenti hellyel rendelkezett.

A korábbi  híresztelésekkel  ellentétben az amerikai elnöknek nem áll szándékában megválni Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettestől. Ezt maga Donald Trump mondta a Fehér Házban, mielőtt Floridába indult egy konferenciára. Az elnök már korábban is jelezte, hogy nem szívesen mentené fel az igazságügyi miniszterhelyettest, de most először szögezte le határozottan, hogy Rod Rosenstein hivatalban marad. Rosenstein esetleges elbocsátása hetek óta az amerikai belpolitika, illetve a  média egyik fő témája. Az egyik újság korábban azt állította, hogy Rosenstein alkalmatlannak találja Donald Trumpot az elnöki hivatal ellátására, és azt tervezte, hogy munkatársait arra kéri, titokban rögzítsék az elnök szavait. A miniszterhelyettes elbocsátásától óvta Trumpot több republikánus politikus és Jeff Sessions igazságügyi miniszter is. Az igazságügyi tárca vezetője közvetve még arra is utalt. hogy Rosenstein elbocsátása esetén ő is megválna a posztjától.

Gazdaság:
A Policy Agenda mérése szerint Magyarországon a munkavállalók kétharmadának a bére nem éri el az átlagbért, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2018. májusában bruttó 327 486 forint volt, ezen a helyzeten pedig elsősorban az adórendszer átalakításával, a több kulcsos adórendszer bevezetésével lehet segíteni – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) elnöke. A tisztes munka világnapja alkalmából a Maszsz által szervezett konferencián a szakszervezeti vezető hozzátette, a szakszervezet azt javasolja, hogy a személyi jövedelemadó – a jelenlegi 15 százalékos szintről – jelentősen csökkenjen azoknál a munkavállalóknál, akik minimálbérért, illetve garantált bérminimumért dolgoznak.

Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia – emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén. A pénzügyminiszter elmondta: elkészítették a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara (MKIK), valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) korábbi versenyképességi javaslatait figyelembe véve azt a munkaanyagot, amely alapján konkrét intézkedésekre tehetnek javaslatot Magyarország helyzetének javításáért. Varga Mihály kifejtette: az ülésen megtárgyalt dokumentum a részletes makrogazdasági elemzés mellett nyolc területen foglalta össze azokat a javaslatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy alapvető változások történjenek Magyarország versenyképességét illetően. Mint mondta: az adózás, a közszféra, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra, ezen belül a közlekedés, illetve az energiaágazat, a vállalati innováció és a foglalkoztatás működését vizsgálva átfogó stratégia előkészítésére tettek javaslatot a tanács tagjai.

Könnyű:

Danny Boyle Oscar-díjas angol filmrendező művészi homokrajzok készítésére buzdítja a briteket az első világháború végének novemberben esedékes 100. évfordulója alkalmából. A Pages of the Sea (A tenger lapjai) elnevezésű projekt keretében hivatásos művészek fognak nagyméretű portrékat készíteni a háborúban elesett emberekről november 11-én a nagy-britanniai strandokon. November 11. az első világháború végét jelentő fegyverszünet napja, az erről szóló egyezményt Németország és a szövetséges hatalmak képviselői ugyanis 1918-ban ezen a napon írták alá. Hivatalosan ekkor értek véget a harci cselekmények a nyugati fronton. A novemberi kezdeményezéshez a nagyközönség tagjai is csatlakozhatnak és maguk is készíthetnek homokrajzokat, hogy aztán alkotótársaikkal együtt nézzék végig, ahogy a dagály elmossa az ábrákat. „A Pages of the Sea egy egyedlüálló esemény, amely során közösen búcsúzunk el attól a több millió férfitól és nőtől, akik életüket vesztették az első világháborúban” – fogalmazott Boyle.