Lassan negyven éve jelezték sokan, hogy a bal-, jobboldali osztatú politika korának vége

Lassan negyven éve jelezték sokan, hogy a bal-, jobboldali osztatú politika korának vége

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a határvédelemről, Magyarország önálló véleményéről, de szóba került még a a jövő májusi EP választás és annak fontossága is.

A politikus elmondta, hogy Csepelen, kedden emlékeznek meg a gyáralapító Weiss Manfrédról és családjáról, majd hozzátette, a Salgótarján utcai zsidó temetőben a Nemzeti Örökség Intézete vezetésével sikerült felújítani a családi sírt is, ahogy a temető többi részét is, már azért is, mert a kormány tervei szerint ez a világörökség része lesz majd.

Németh Szilárd, mint a Honvédelmi Minisztérium államtitkára beszélt a határőrizetről is. Kifejtette, Brüsszelben azzal az ötlettel álltak elő, a német kancellár és a francia elnök sugallatára, hogy a határőrizetet a Frontexnek, mint közös európai határvédelmi egységnek kell átvenni. Ezt a politikus elképesztő ötletnek tartja, miután a Frontex eddig egyáltalán nem végzett ilyen tevékenységet, arról nem is beszélve – tette hozzá a képviselő, hogy a határvédelem az nemzeti kérdés, így is kell kezelni az Európai Unión belül is, azaz a határt mindenkinek magának kell megvédenie. Az európai országok közül Magyarország volt az egyetlen, amelyiknek a határára óriási nyomás nehezedett 2015-ben, ebből vonták le a magyar emberek azt a következtetést, hogy a határt védeni kell – tette hozzá az államtitkár. A kormány és a Parlament meghallgatta az embereket, megszervezte a határvédelmet, így Magyarország elsőként bizonyította be, hogy az ország és az EU határai megvédhetőek, az illegális migráció megállítható, a migránsok pedig kívül tarthatók. Németh Szilárd feltette a kérdést, hogy mit is akar itt a Frontex. Véleménye szerint nem a határt akarják őrizni, hanem éppen azt akarják megnyirbálni. A politikus szerint egyszerűen itt is a bevándorlást támogatók és az azt ellenzők közötti feszültségről van szó megint, úgy gondolva, hogy ha legálissá teszik az eddig illegális migrációt, az csak azt jelenti, hogy megszervezték azt.

Arra a kérdésre, hogy a németországi belpolitikai feszültségek ellenére miért áll elő a kancellár újabb és újabb tervekkel, a politikus válaszában elmondta, nem lehet tudni, hogy a CDU-CSU koalícióban ki játszik tisztán és ki nem, egy dolog biztos, a jövő évi uniós parlamenti választásoknak óriási tétje van, mégpedig nem más, hogy kik kapnak vezető szerepet Európában, a bevándorláspártiak vagy ellenesek. Mint megjegyezte, az európai emberek nagy része a bevándorlást ellenzők oldalán áll, , az azt támogatók meg éppen az emberek feje3 felett hozzák meg a döntéseket. A politikus úgy véli, ez nem csupán jellemhiba, hanem folyamatos hazudozásban vannak néhányan, egyszerűen az nem, hogy a határvédelemre való hivatkozással akarják beengedni a bevándorlókat.

Az államtitkár emlékeztetett, Orbán Viktor a Dublin II javaslatában azt mondta, azoknál az országoknál kell megszervezni a kollektív segítséget, amelyeknek ez nem megy egyedül. Így volt ez egy ideig Görögországban, Olaszországban, amelyek egyfajta átjáróházak voltak. Most már az olaszok bebizonyították, hogy nem csak a szárazföldi, hanem a tengeri határok is védhetők. Mindez csak akarat kérdése az államtitkár szerint, hiszen ebben a helyzetben a határvédelem az elsődleges. Magyarország a határvédelem jogáról nem mondhat le, mert különben az országot megtömik migránsokkal. Megjegyezte, ha a kormány átadná a határvédelmet, akkor a következő lépés a kötelező kvóta lenne és így nem csak délről, de nyugatról is jönnének azok, akik nem kellenének az unió vezető országainak. Hozzátette a politikus, a magyar miniszterelnök által megfogalmazott Dublin II. javaslatban, amit mindenhova eljuttattak, az is szerepel, hogy Európa egy gazdag kontinens, azaz megteheti, hogy minden olyan akcióba beszáll, ami a helyben való segítséget megadja, legyen az Afrikában, Ázsiában. Legyenek a helyi háborúk megszüntetve, utána kerüljön oda az európai technológia, épüljön kórház, iskola, azaz ott legyen a probléma megoldva, ahol az keletkezett. Nem szabad ezt behozni, hiszen például semmi nem mutatja, hogy az Európában már bennlévő migránsok, akár a második, harmadik generációsok, akár egy percig is beilleszkedtek volna az európai közösségbe és itt nem is kell elsőként a terrorcselekmények elkövetőire gondolni. Sokkal inkább arról az európai kultúráról, amelynek része a férfi és a női egyenjogúság, a család szerepe. A hétköznapokban is egy párhuzamos társadalom épül ki, ami nem európai. Németh Szilárd szerint az sem jó, ha egyes politikusok például a burka viselését akarják betiltani, járjon Európában mindenki, ahogy szeretne, egyszerűbb, ha azok nem kerülnek beengedésre, akik mindenkire a burkát akarják ráerőltetni.

Az államtitkár azt is hozzátette, az is világos, utalva az ENSZ-ből érkezett Magyarországot érintő kritikákra, hogy ez a meccs világméretű, ahol most a magyarok mellett az amerikaiak és az ausztrálok vannak. Mint elmondta, a bevándorlást támogatók minden eszközt felhasználnak arra, hogy velünk fenyegessék a világot – mondta el Németh Szilárd.

A hazai határvédelmet illetően az államtitkár leszögezte, a hadsereg felkészült egy újabb hullámra is, eddig is bizonyították a rátermettségüket. Most is rendelkezésre áll minden műszaki felszerelés, ezek azt is jelenti, a Magyar Honvédség 24 órán belül a határnál tud lenni. Mindezek mellett működik mindkét tranzitzóna is, itt még van helye azoknak, akik kérik ezt, akik a magyar hatóságokhoz fordulnak a menekültstátusz ügyében.

Visszatérve a jövő évi EP választásra, Németh Szilárd megjegyezte, nem lehet tudni, hogy a választás után megváltozik-e az eddigi pártstruktúra, véleménye szerint már lassan negyven éve jelezték sokan, hogy a bal-, jobboldali osztatú politika korának vége. Most a bevándorlás támogatása és ellenzése az igazi választóvonal, minden egyéb politika ebből következik. Ki mit gondol a népesedéspolitikáról például, itt a támogatók a bevándorlók behozatalát tartja megoldásnak, míg a másik tábor meg az európai, így a magyar emberek és családok támogatását. Ugyanígy különbség van a család, a családi értékek, a munka vonatkozásában, sőt még az is, hogy ki akar Európai Egyesült Államokat és ki pedig a szabad nemzetek egyesült Európáját.