Aki a kóser ételeket előállítja
Szántó György, a Laky konyha vezetője beszélt a zsidóságról, az életéről és természetesen az ételekről.
Szántó György elmondta, gyerekkora óta jár zsinagógába, először Mezőcsáton, ahol született, ahol élt. Mint elmesélte, 1956-ban még 150 zsidó élt a faluban, akiknek persze el is készült akkoriban a halállistájuk, 13 évvel a Holokauszt után. Sajnos ma már egyetlen zsidó sem él Mezőcsáton. Amikor még ott élt, addig természetes volt számára, hogy zsidóként éljen, kósert fogyasztva..
Ma már, a Laky konyha vezetőjeként ő maga gondoskodik arról, hogy a budapesti zsidóság megfelelő kóser ételhez jusson.
Szántó György immár Budapesten a Bethlen téri zsinagógába jár már hosszú ideje, így lesz ez a mostani ünnepek alatt is. Mint a Laky konyha vezetője, megjegyezte, az idei évben a Ros Hasana ünnepi menüje is hagyományos lesz, azaz húsleves, sült hús burgonyával, de most kompóttal, hiszen az ünnep alatt a lehetőség szerint édes ételeket kell enni.
A Laky konyha kóser ételeket állít elő, a kóserságot pedig egy izraeli rabbi pecsétje adja, az ő magyarországi képviselője Deutsch Péter, aki a Bethlen téri zsinagóga rabbija. Mint Szántó György elmondta, ő maga 2003 óta dolgozik itt, de azóta nincs üzletkulcsa, nem tud bemenni, amikor nincsenek ott éppen a mesgiáhok, a vallási felügyelők. Ők azok, akik hajnalban nyitnak, akik begyújtják a lángokat, ők törik fel a tojásokat, az alapanyagokat ők vizsgálják át, még a mákot is.
Az köztudott, a kóser ételek elkészítése nem nehezebb, ám az alapanyagok jóval drágábbak. A kóser hús elkészítéséhez is Izraelből hozatnak vágót, nagyon sok munkához csak emberi erő alkalmazható. A zöldségeknél, amelyiknek a külső részén van egy pötty, az már nem felhasználható. Természetesen a konyha diétás ételeket is főz, Szántó György szerint ez baj, már abból a szempontból, hogy egyre több az allergiás, ételérzékeny ember.
A szakember még most hatvannyolc évesen is dolgozik, sokat dolgozik, mint elmondta, jó lenne, ha kevesebbet kellene, de nem tud mit tenni, hiszen ez a munkája, a dolga.
A legkedvesebb ételét firtató kérdésre Szántó György határozottan a sóletet válaszolta.