A sófár hangja mást mond egy hivatását űző rabbinak, kántornak, mást mond egy civil embernek

A sófár hangja mást mond egy hivatását űző rabbinak, kántornak, mást mond egy civil embernek

Kardos Péter főrabbi, az Új Élet főszerkesztője beszélt Ros Hasana alkalmából az ünnepről, saját magáról, az általa szerkesztett lapról, valamint arról, hogy miként lehetne az embereket megszólítani.

A zsidó új év alkalmából is többféle módon köszöntik egymást az emberek, a főrabbi szerint ez is elsősorban korfüggő, az idősebbek, akik ráadásul vallásos közegben nőttek fel, Lö sonó tajvót mondanak, a fiatalok pedig azt mondják, Shana Tova! Ennek a rendszerváltáskor következett be a határpontja, annak előtte a második köszöntést nemigen lehetett hallani.

Arra a kérdésre, hogy mi annak az oka, hogy a szefárd imarend szerint sokkal hamarabb kezdik el mondani az új esztendő előtti bocsánatkérő imákat, a szlichotokat, mint az askenáz rítus szerint imádkozók, Kardos Péter azt felelte, ez abszolút helyi szokás. Magyarországon a zsidók, ahogy másutt is beleszülettek ebbe a szokásba, a szokásokon pedig nem szoktak változtatni vallási értelemben, hiszen a szokás, a minchág, az majdnem egyenértékű a háláchával, az előírásokkal, a törvénnyel.

Ilyenkor minden reggel megszólal a sófár hangja a zsidó közösségekben, éljenek bárhol, imádkozzanak bármilyen rítus szerint. A sófár hangja mást mond egy hivatását űző rabbinak, kántornak, mást mond egy civil embernek. A civilnek elmondják a „hivatásosok”, hogy mi célja van a sófárnak, miért úgy szól, ahogy, ám a „profi” már leginkább csak arra figyel, hogy sikerüljön megfújnia rendesen a sófárt, ne süljön bele. Vannak persze különbözőségek is a helyszínek és a szokások között – tette hozzá a főrabbi, példaként hozva fel az izraeli és az európai Szombatköszöntést. Izraelben a készülődés, maga a Szombat is olyan, mintha az évben csak egyszer lenne, egészen hihetetlen, hogy mindeközben minden héten lezajlik, akárcsak Magyarországon. Izraelben a készülődés és az ünnep is úgy zajlik, hogy az látszik, az emberek nem fásulnak bele. A Szombatnak sok szabálya van, sok tiltás is van benne, a főrabbi elmondta, például az igazán hithű zsidók a lakáskulcsot, a személyi igazolványt úgy oldják meg, hogy az övükre illesztik, mintha az a ruha tartozéka lenne. Szerencsére vannak kiskapuk, hiszen nem az a célja a Szombatnak, hogy az ember lebénuljon és csak pihenjen.

Kardos Péter egy közösséget is vezet Zuglóban, ám egyelőre zsinagóga nélkül, miután lassan két esztendeje leégett a zuglói zsinagóga, így a főrabbi homelessnek nevezi magát. Azóta folyamatosan módosultak a felújítási időpontok, legutoljára azt lehetett hallani, hogy januárra készül el a zsinagóga. A főrabbi elmondta, kicsit kínos, hiszen a tavalyi új évet köszöntő beszédében azt mondta, jövőre, azaz idén már a felújított zsinagógában köszöntik 5779-et. Egy biztos, az idei beszédében nem fog ilyen határidőt megszabni. A közösség jelenleg a Scheiber iskolában kénytelen megtartani az imádkozásokat, ezzel kapcsolatban a főrabbi elmondta, ő maga teljesen megérti az iskola vezetését is, hogy már kissé elegük van ebből a közösségből, hiszen eredetileg 3-6 hónapról volt szó, de már lassan két éve ott vannak. Egy terembe kerültek, ahova a közösség vett egy ajándék klímát, hogy a nyári istentiszteleteket is nyugalomba tölthe3ssék, ám az iskola vezetése az aulába tette át őket, azzal a mondattal, hogy a tankönyveket tárolják abban a teremben, amelyet a közösség vesz igénybe. Így a könyvek a klimatizált teremben pihennek, az emberek meg az aulában senyvednek a nagy melegben.

Kardos Péter az első hivatalos Ros Hasana ünnepét Cegléden töltötte, oda delegálták, mint kántort, de miután akkor már a rabbiszeminárium hallgatója volt, a rabbifeladatokat is el kellett látnia. Minderre az 1956-os forradalom után került sor. Mint a főrabbi elmondta, már nem emlékszik a beszédére, de valószínűleg túlnyomórészt a Holokausztról szólt, ahogy például akkoriban az egyetlen zsidó sajtótermék is, ahol 99 százalékban ez volt a téma, a maradék egyben pedig a rokonok, ismerősök kereséséről.

Kardos Péter jelenleg a legidősebb aktív rabbi a Mazsihisznél, egyetlen, aki túlélője a holokausztnak.  A főrabbi kiemelte, a legidősebb tisztje az nem örömteli, ehhez elsősorban sokáig kell élni, a többieknek meg korábban kell meghalni, ez semmiképpen nem adhat okot az örömre, a dicsekvésre. Az egykori beszédeivel kapcsolatban az mondta, ma már úgy kell beszéljen a Holokausztról, hogy csupa olyan ember veszi körül, akik nem éltek akkor, hatvan évvel ezelőtt még mondhatta a hallgatóságának, hogy emlékeznek, amikor ez történt, ma ilyen kérdést nem tehet fel. Sok mindent meg kellett változtatnia, ami persze nem volt könnyű, persze ma is elhangzik az emlékezni, emlékeztetni kifejezés, de manapság a fiatalok érdeklődése a Holokauszt iránt nagyjából a nullán van.

Kardos Péter, mint az Új Élet főszerkesztője kiemelte, egy szerkesztőnek, egy újságírónak illik objektíven tájékoztatni, ami manapság nem könnyű, hiszen egyre több olyan téma is van, amiről komoly nehézségeket okoz objektíven írni. Egy biztos, a kéthetente megjelenő lap megújult, egyre több érdekes és színes hír jelenik meg benne. A mai kor változásai ellenére úgy véli a főszerkesztő, hogy ma is egészen más érzést ad, amikor valaki a nyomtatott lapot olvassa, mint az, amikor az interneten bóklászik a hírek után.

A nyolcvankét éves főszerkesztő arra a kérdésre, hogy meddig lehet lapot készíteni, azt felelte, akkor lehet a baj első jele, amikor valamit személy szerint nem tud megcsinálni, ám ez csak a kisebbik baj, a nagyobb az, amikor a közösség veszi észre, hogy nem képes megcsinálni azt, ami a feladata lenne.

Kardos Péter legközelebbi munkatársa a zsidó közösségben, a szerkesztőségben a fia, aki kántorként és a szerkesztőség munkatársaként is dolgozik.

A mai magyar zsidó közélettel, a hazai zsidóság jövőjével kapcsolatban a főrabbi elmondta, képtelen arra, hogy leperegjen róla minden, sok álmatlan éjszakát okoz neki a jelenlegi helyzet. A Mazsihisz azt hirdeti – emelte ki kardos Péter, hogy a nyitott, sokszínű zsidóságot akarja képviselni, meg akarja szólítani azokat az embereket, akik nem járnak a zsinagógákba. A szervezet szeretne mindenhol jelen lenni, így fordulhatott elő, hogy egy időpontra szervezték meg a Mazsihisz focitornáját és a szlichotok elmondását a Kozma utcai zsidó temetőbe. Ez teljesen rendben is lenne – mondta el a főrabbi, de még mindig nincs válasz arra, hogy kik is mennek majd el a zsinagógákba azok közül, aki a focitornára mennek el.

Arra a kérdésre, hogy miként lehetne megszólítani az embereket, a főrabbi – némi malíciával – azt felelte, ezer ötlete van, de sajnos mindegyiket tiltja a Tóra. Véleménye szerint egyedül a kántor minőséggel lehetne behozni embereket a zsinagógákba, ám sajnos nincs lehetőség arra, hogy a nevesebb kántorok valamelyikét, akik a világban mindenfelé töltik a nagyünnepeket, leszerződtessék valamelyik zsinagógába. Így marad a rabbi prédikációja, persze az is igaz, hogy az idősebb rabbikhoz idősebbek, a fiatalhoz fiatalabb hívek járnak, ám egy dolog közös, a rabbinak hitelesnek kell lennie. Kardos Péter kiemelte, nem egyszerű egy ünnepi beszéd, főleg nem zsinagóga nélkül.