A BreuerPress és a HetiTV  hírei 

A BreuerPress és a HetiTV  hírei 


Az Európai Bizottságnak az unió következő többéves költségvetéséről alkotott tervezete bevándorlás- és migránspárti, nekik és a nem kormányzati szervezetnek (NGO) adja a polgárok pénzét. Olyan, mintha Soros György írta volna – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök kifejtette: ennek a bizottságnak 2019-ben mennie kell, és erős Európához erős nemzetállamokra van szükség. Orbán Viktor a Helmut Kohl egykori német kancellár halálának évfordulóján rendezett tanácskozáson arról is beszélt, hogy Magyarország több területen is fel tudja ajánlani segítségét a közös európai politikához, így jó példát tud mutatni a gazdasági reformok terén és segítséget tud nyújtani a migránsok hazaszállításához. A kormányfő a közölte: a segítséget exportálni kell és nem a gondokat kell importálni. Hozzátette: Magyarország tanácsot is tud adni, ha van, aki kéri. Egy tanácsot kéretlenül is adunk, mert van benne történelmi tapasztalatunk. Azt tanácsoljuk, hogy mindenki bánjon csínján azzal, hogy az iszlám bármely európai ország része lenne – mondta. Kiemelte: ha nem tudnak az egyeztetés során elegendő eredményt elérni, ha nem tudják elfogadni, de legalább tolerálni egymás álláspontját a migráció és a költségvetés kérdésében, akkor várják meg, hogy az európai emberek kinyilvánítsák akaratukat a 2019-es választásokon. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell – fogalmazott.

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a héten foglalja el budapesti állomáshelyét. A tárgyalás részleteiről a megbeszélés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására.  Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé. A miniszter tájékoztatása szerint az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt. Orbán Viktor biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját, és megvédi Magyarország határait.

Soros György hajói „üzemszerűen” szállítják Európába az Afrikából érkezőket, holott azokat az európai jogszabályok alapján eddig sem kellett volna fogadni – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal kifejtette: a menekültkvótáknál is nagyobb veszélyt jelentene, ha Brüsszel dönthetne arról, hogy az Európába érkezők közül ki számít menekültnek. Hangsúlyozta, hogy a migráció a százezreket vagy millióikat befogadó államok számára súlyos, mindennapi gondot, Közép-Európa számára pedig a nyitott belső határok miatt veszélyt jelent. Magyarország ezért nem akar migránsokat befogadó állammá válni és nem is kötelezhető erre, hiszen az uniós csatlakozáskor nem vállalt ilyet és soha nem is fog – tette hozzá. Közölte, hogy a kormány a következő hónapok uniós döntéshozatalában is azt fogja képviselni, hogy a migránsok elosztása nem megoldás, bajaikat a szülőhazájukban kell az EU támogatásával rendezni, nem pedig Európába hozni és a tagállamok között szétteríteni.

A következő európai uniós csúcstalálkozón meg kell jelennie azoknak a változásoknak, amelyek Európa számos országát már elérték, a kontinensre veszélyt hozó migrációs politikának pedig véget kell vetni – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek és különösen az elmúlt hónapok nemzetállami szintű változásainak köszönhetően egyre inkább előtérbe kerül a lakosság, a helyi kultúra és a nemzeti identitás védelme. Az EU vezetése azonban még mindig a migránsok szétosztását és az ellenszegülő tagállamok megbüntetését szorgalmazza, holott ilyen kötelezettséget az uniós alapdokumentumok nem fogalmaznak meg – tette hozzá.

Tóth Bertalan frakcióvezetőt választotta meg elnöknek az MSZP tisztújító kongresszusán. Tóth Bertalant a kongresszusi küldöttek 54 százaléka támogatta, míg a másik jelölt, Mesterházy Attila 46 százalékot szerzett. Kunhalmi Ágnes lett az Országos Választmány elnöke, rajta kívül más induló nem volt. Szakács Lászlót választották elnökhelyettesnek, a voksok 51 százalékával. Az MSZP három alelnöke Komjáthi Imre, Hegyi Gyula és Szanyi Tibor lett, míg Bangóné Borbély Ildikó maradt alul. Idén attól függetlenül tisztújítást kellett volna tartani, hogy a párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, ugyanis lejárt a párt vezetőinek kétéves megbízatása.

Együttműködő és a tradicionális baloldali értékrendet kérlelhetetlenül képviselő Magyar Szocialista Pártot szeretne Tóth Bertalan, a párt újonnan megválasztott elnöke. A politikus megválasztása után azt mondta, hogy olyan MSZP-t akar, amely hisz a szolidaritásban, az igazságosságban, az esélyegyenlőségben és az egységesülő nemzetben. Hozzátette: olyan MSZP-t akar, amely cselekvőképes, valódi közösségként működik, amely reményt ad azzal, hogy védelmet biztosít a hatalom üldözötteinek. Tóth Bertalan közölte, olyan MSZP-t akar, amely a kormányváltás motorja lehet azzal, hogy kérlelhetetlen bírálója az orbáni hatalomnak és az emberek valódi problémáira kínál valódi megoldásokat.

Az Országgyűlés két napot ülésezik a héten. A képviselők a szerdai zárószavazás előtt hétfőn szólhatnak hozzá utoljára a kormány alaptörvény hetedik módosításáról szóló javaslatához, valamint a „Stop Soros” csomag néven ismert indítványához. Az Országgyűlés szerdán reggel 9 órakor nemzetközi szerződések tárgyalásával kezdi munkáját, a határozathozatalokat 15 órától tartják. Ekkor dönthetnek az alaptörvény hetedik módosításról, amelynek célja, hogy védje a nemzeti szuverenitást, és tiltsa idegen népesség Magyarországra telepítését. Szavazás várható a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos törvénymódosításokról is. A „Stop Soros” néven ismertté vált csomaggal a kormány meg akarja akadályozni, hogy Magyarországból bevándorlóország legyen.

A legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2012 óta 15-ről 9 százalék alá csökkent azon magyar háztartások aránya, ahol a lakhatás költségei a teljes bevétel több mint 40 százalékát teszik ki – nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé megterhelő a háztartások alapvető kiadásainak előteremtése, és egyre nagyobb arányban jut a családokban pénz fogyasztásra, kényelmi kiadásokra. E tekintetben Magyarország hatalmas lemaradást ledolgozva jelenleg jobban áll az unió 11,1 százalékos átlagánál. A pozitív változás elsősorban a rezsicsökkentésnek, az adócsökkentéseknek és a béremeléseknek köszönhető – közölte az Emmi államtitkára.

AZ LMP szerint fel kell függeszteni a végrehajtásokat a devizalapú hitelszerződések esetében. Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője arról beszélt: bár a kormány „hazug módon” azt mondja, hogy a kérdést megoldotta, pontosan lehet tudni, hogy a devizakockázatokat kizárólag a fogyasztókra terhelték. Perek sokasága van folyamatban itthon és az Európai Unióban is, ezek során azt vizsgálják, teljes körű volt-e a tájékoztatás, és tisztességes-e, hogy a kockázatviselés egyoldalú – mondta az ellenzéki politikus. Hozzátette: Magyarországon „pontosan tudjuk”, hogy a tájékoztatás „minimum hiányos volt”, így viszont a fogyasztók nem tudtak felelős és megalapozott döntést hozni.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke biztos abban, hogy semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget, így a közigazgatási bíráskodás tervezett szervezeti önállósága sem. Handó Tünde felidézte, 1949-ben szüntették meg Magyarországon a magát már-már Alkotmánybírósággá kinövő felsőszintű közigazgatási bíráskodást, így most gyakorlatilag a hagyományokhoz térünk vissza, és a kérdés 1990 óta napirenden van Kiemelte, hogy különleges szerepük van az Európa-szerte szintén jellemzően önálló bírósági szervezetként létező, a közigazgatási ügyek elbírálásával foglalkozó fórumoknak. Mint mondta, ez „érzékeny terület”, hiszen ezek az ügyek az állam működését érintik. Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy ez hány bíróságot jelent majd és hány szakemberre lesz szükség. Utalt arra, hogy az igazságügyi miniszter bizottságot állított fel a koncepció részleteinek egyeztetésére.

Külpolitika:

Az izraeli hadsereg közölte, hogy támadást indított az Izraelbe átreptetett lángoló sárkányokért és lufikért felelős csoport egyik vezetője ellen. Március 30 óta több száz tűzveszélyes anyagokkal, esetenként robbanószerrel felszerelt sárkányt és hélium léggömböt küldtek át Gázából izraeli területre, napi szinten tüzeket okozva. Közel 4500 hektárnyi mezőgazdasági terület, erdő és legelő pusztult el, csak a mezőgazdasági károk több mint 5 millió sékelre (383 millió Ft) rúgnak. “Erőink légicsapást mértek a tűzveszélyes és robbanóanyaggal ellátott sárkányok és léggömbökért felelős sejt egyik vezetőjének autója ellen. A támadás a tűz- és robbanásveszélyes sárkányok és léggömbök folyamatos Izraelbe való átreptetésére adott válasz volt,” – számolt be a hadsereg egy rövid nyilatkozatban. A hadsereg nem nevezte meg a célba vett személyt. A Hamászhoz köthető Sehab hírügynökség riportja szerint a légicsapás egy üres autót talált el egy mecset előtt Gáza város egyik külvárosában. Sérülésről nem érkezett jelentés. A légicsapást megelőző órákban egy izraeli drón tüzet nyitott és megsebesített 3 gázait, akik lángoló sárkányokat és lufikat készültek Izraelbe küldeni. Szombaton 20 helyszínen okoztak tüzet Izraelben a gázai periférián a tűzveszélyes sárkányok, megsemmisítve több száz hektárnyi földet és természetvédelmi területet. A vasárnapi légicsapást valószínűleg figyelmeztetésnek szánták azt üzenve, hogy Izrael tudja, hol találja a vezetőket és akár ki is iktathatja őket.

Leállította a vizsgálatot a düsseldorfi ügyészség Kollegah és Farid Bang ellen, mert a sokak által antiszemitizmussal vádolt német rapperduó úgymond nem követett el büntetendő cselekményt. Dalaik valóban tele vannak trágár, az emberi és a női méltóságot sértő erőszak- és szexfantáziákkal, de a gengszterrap műfaján belül maradnak, így nem büntetendők, mert ezt a zenei irányzatot is megilleti a művészi szabadság – közölte az ügyészség szóvivője. A zenészek ellen több feljelentés is érkezett, miután elnyerte áprilisban a legrangosabb német zenei díjat, az Echót egyik albumuk, amelynek egyes sorai tiszteletlenül emlegetik a náci haláltáborok egykori foglyait. A díj odaítélése akkora botrányt okozott, hogy a német zeneipari szövetség végül a legjelentősebb német zenei elismerés megszüntetéséről döntött.

Közel 71 év telt el azóta, hogy Jack Nasielski az Egyesült Államokba költözött a második világháborút követően. A férfi azóta is dédelgette álmát, ami most valóra vált: 92 éves korában unokái és dédunokái közelébe, Izraelbe költözött – olvasható a Jerusalem Post írásában. A mindeddig New Jersey-ben élő férfi kedden landolt a Ben Gurion reptéren egy alijázókat támogató csoport, a Nefesh B’Nefesh segítségével. Nasielski mellett 27 új izraeli állampolgár érkezett a zsidó államba, hogy ott teremtsen magának otthont. Nasielski Németországban született, majd Lengyelországba menekült a nácik üldözése elől. A Holokauszt idején fogságba esett, majd négy különböző koncentrációs táborba vitték. 1945-ben Blachhamerben nyerte vissza szabadságát, és európai bevándorlóként érkezett hajón New Yorkba.

Johannesburg, a Dél-Afrikai Köztársaság legfontosabb városa nem kér Izrael barátaiból. A polgármester felfüggesztette állásából az egyik városi tanácstagot, mert baráti országnak nevezte Izraelt. A Johannesburg egészségügyi ellátásáért felelős Mpho Phalatse a következő „felháborító” nyilatkozatot tette az Izrael Dél-Afrikai Barátai című rendezvényen: “Szeretném kijelenteni, hogy Izrael barátja vagyok és Johannesburg is Izrael barátja.” A zsidó államot támogató konferencia résztvevőihez így szólt: “Ünnepeljük és értékeljük önöket. Érezzék magukat otthon a városunkban.” A rendezvényről készült felvételt látva Herman Mashaba polgármester kijelentette: “Úgy döntöttem, hogy felfüggesztem a képviselőnőt tisztségéből, és vizsgálatot rendelek el, hogy kiderüljön, szavait milyen kontextusban kell értelmezni”. A muszlim polgármester azt is hozzátette, hogy elszomorította, hogy Phalatse egy városi rendezvényen a saját érzéseit is kifejezésre juttatta, ráadásul épp egy ilyen érzékeny témában. A polgármester véleménye szerint ezzel ártott a város társadalmi kohéziójának. Marc Pozniak, a dél-afrikai zsidó közösség egyik vezetője szerint a döntéssel korlátozták a képviselőnő alkotmányos jogait. “Ez támadás a véleménynyilvánítás szabadsága ellen, és nemcsak a zsidó közösséget kellene, hogy aggodalommal töltse el.”

A testvérpárti szövetség felbontásának gondolatával foglalkoznak a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetésében a két pártelnök, Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer belügyminiszter menekültügyi vitája miatt – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. Horst Seehofer pártja, a CSU teljes támogatásával sürgeti, hogy a menedékkérők bizonyos csoportjaitól tagadják meg a belépést az országba. Angela Merkel és a CDU nagy része szerint tartózkodni kell az ilyen egyoldalú intézkedésektől, és a határigazgatási szigorítást csak egy európai uniós megoldás részeként, vagy legalább az érintett országokkal egyeztetve szabad bevezetni. Amennyiben a CDU, a CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciója megszűnik, a CDU és az SPD a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP), vagy a Zöldekkel folytathatná a kormányzást. A 703 fős szövetségi parlamentben a CDU-nak és az SPD-nek együtt 353 képviselője van, csupán 3 fő hiányzik a többséghez. Az FDP frakciója 80 képviselőből áll, a Zöldeknek 67 mandátumuk van, így elég lenne az egyikkel vagy a másikkal megállapodni a közös kormányzásról. Ezzel kapcsolatban a FAS egyik CDU-s forrása jelezte, hogy jó lenne elkerülni egy CDU-SPD-Zöldek koalíciót, mert az azt az érzést keltheti a választókban, hogy a CDU beállt a baloldali tábor pártjai közé.

Nem akar kormányválságot előidézni a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) Németországban, de kitart a tervezett menekültügyi szigorítások mellett – jelezte egy nyilatkozatában Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a CSU elnöke, aki a menekültügy határigazgatási kérdéseivel kapcsolatban kormányválsággal fenyegető konfliktusba került a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjével, Angela Merkel kancellárral.”A CSU-ban senkinek sem áll érdekében a kancellár megbuktatása, a CDU/CSU frakciószövetség felbontása vagy a koalíció felrobbantása” – mondta Horst Seehofer a Bild am Sonntagnak. Azonban a párt tartós megoldást akar a menekültek visszautasításával kapcsolatban – mondta a pártelnök-belügyminiszter a lapnak, amely szerint ez azt jelenti, hogy a CSU semmiképpen nem enged abból, hogy a menedékkérők bizonyos csoportjaitól meg kell tagadni a belépést az országból.

Görögország és Macedónia külügyminisztere aláírta a megállapodást a névvita rendezéséről, amelynek értelmében a volt jugoszláv köztársaságot Észak-Macedóniára nevezik át. A görög-macedón-albán hármas határon fekvő Preszpa-tó görög oldalán, Pszaradesz településen tartott ceremónián részt vett Alekszisz Ciprasz görög és Zoran Zaev macedón miniszterelnök is. Macedónia eddig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság néven szerepelt a hivatalos iratokban. A 27 év vita után a héten megkötött egyezség értelmében az országot Észak-Macedóniára nevezik át. A megállapodást még jóvá kell hagynia mindkét ország parlamentjének, Macedóniában pedig még népszavazást is tartanak. A megállapodás lehetővé teszi, hogy Macedónia elkezdje a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, és várhatóan a NATO is hamarosan felveszi az országot a tagjai közé.

A következő öt évben 20 milliárd fonttal (7400 milliárd forinttal) emelkedik a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) éves finanszírozása, és a pótlólagos összeg egy része a brit EU-tagság megszűnésének „anyagi hozadékából” ered – mondta a brit miniszterelnök. Theresa May kijelentette: a finanszírozási többlet a 2023-2024-es pénzügyi évre teljesedik ki, az NHS attól fogva gazdálkodhat a jelenleginél 20 milliárd fonttal több központi finanszírozásból reálértéken számolva. May utalt a brit EU-tagságról két éve tartott népszavazás kampányának egyik legvitatottabb elemére, a kilépést támogató tábor azon kampányígéretére, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, hetente 350 millió fonttal többet fordíthat az NHS-re az uniós költségvetésbe befizetett brit hozzájárulás megtakarításával.

Megérkezett a spanyolországi Valenciában az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezetek által fenntartott Aquarius mentőhajót segítő egyik olasz hajó. A 630 migránst a Földközi-tengeren kimentő Aquarius nem köthetett ki sem Máltán, sem Olaszországban, végül Spanyolország adott engedélyt arra, hogy Valenciába szállítsa a migránsokat. A mintegy 1500 kilométeres és öt napig tartó út megtételében segített az olasz parti őrség két hajója, a 630 ember egy részét ők szállították. A kettő közül a Dattilo nevű elsőként vasárnap reggel 6 óra 20 perkor kikötött Valenciában.

Török harci gépek csapást mértek a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet egyik találkozójára az iraki Kandíl-hegységben, és a szervezet több magas beosztású tagját megölhették – közölte Recep Tayyip Edrogan török államfő. Erdogan biztos abban, hogy sikerült csapást mérni a szervezetre. Törökország azt gyanítja, hogy a kurd terrorszervezet vezetése az irak-iráni határ közelében húzódó hegységben húzta meg magát, ezért többször is csapást mért az elmúlt hetekben a térségre. A környéken, Észak-Irakban török katonák is állomásoznak.


A közteherviselés egyszerűsítésében próbál nagyobb lépéseket megtenni a szaktárca az adószabályok jövő évi átfogó módosításával, ami kedden kerül az Országgyűlés elé – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára a Magyar Időknek. Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adózásban nemcsak az egyes adókulcsok csökkentése vagy az adóhivatal munkájának színvonala számít, hanem az is, hogy könnyen és rövid idő alatt vagy éppen nehézkesen és hosszadalmas munkával lehet eleget tenni az adóügyi adminisztrációnak. Az utóbbi években több nagy adócsökkentés is volt, most az egyszerűsítés, egységesítés ügyében is újabb érdemi lépéseket kell tenni – fogalmazott. Kitért arra, hogy a mostani adócsomagot ősszel újabb követi, és a munkába minél több szakmabelit szeretnének bevonni.

Negyven éve nem volt ilyen alacsony az ország devizakitettsége – mondta Boros Imre közgazdász. Míg 2010-ben az államadóság devizaaránya 50 százalék volt, ma 20 százalék alatti, és ez 1978 óta nem volt ilyen alacsony – emlékeztetett a szakember. Ha egy ország idegen pénzben adósodik el, akkor a kamatterhek mellett az árfolyamkockázat is sújthatja gazdaságát – magyarázta Boros Imre.  Az Államadósság Kezelő Központ a napokban jelentette be, hogy teljesítette a 2018-ban esedékes devizakötvény törlesztési kötelezettségeit és így az év végére tervezett 20 százalék alá csökkent a devizarészarány az államadósságban.


Szentpéteri Áron Láthatatlanul című rövidfilmje nyerte meg Tel-Avivban a diákfilmfesztivál nemzetközi versenyét. Magyar sikerrel zárult a június 10-16-ig rendezett rangos diákfilmfesztivál, amelyen huszonnyolc ország negyvenhét alkotása közül a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákja, Szentpéteri Áron nyerte meg a versengést. Szentpéteri Áron rendezése a cannes-i filmfesztiválon debütált a vizsgafilmek között, s egy találkozás története, amely az emberi kapcsolatok bizonytalan és láthatatlan határairól szól. A magyar filmszakma izraeli elismertségét jelzi, hogy a fesztivál díszvendége volt Mundruczó Kornél, akinek három filmjét is levetítették, és két mesterkurzust is tartott, egyiket a Fehér Isten című film társforgatókönyv-írójával és szintén díszvendégével, Wéber Katával közösen. Mundruczó Kornél elmondta, hogy nem először jár filmjeivel Izraelben, korábban helyi szakmai versenyeken vett részt és zsűrizett is Tel-Avivban, illetve Jeruzsálemben.