Napi Tóra
x |
|
||||
K”K,
Bámidbár hetiszakasz 1. kommentár, 5778. Ijjár 28. – Jom Jerusáláim
A Talmud (Bává Bátrá 60b) szerint a Szentély lerombolása után egyesek úgy döntöttek, hogy nem esznek többé húst és nem isznak bort, arra hivatkozva, hogy ezek által tudtak áldozatot bemutatni az Örökkévalónak, és mivel az oltár is elpusztult, ezért a továbbiakban értelmetlen lenne a hús-, és borfogyasztás. Rabbi Jehosua rámutatott, hogy ezt a logikát követve nem volna szabad kenyeret, vizet és gyümölcsöt sem magunkhoz venni, hiszen ezeket is használták a szolgálat során. Végül elmondta: lehetetlen, hogy egyáltalán ne gyászoljuk Jeruzsálemet, de a szükségesnél nagyobb gyász sem lehetséges, mert csak olyan rendeletet hozunk, melyet a közösség nagyobb része be tud tartani. A Talmud ezután felsorol olyan – máig élő – gyászszokásokat, melyekkel emlékezhetünk szent városunkra, és kimondja: „csak aki gyászolja Jeruzsálemet, lehet érdemes, hogy meglássa a felépülésőből fakadó örömöt is”. Reményeink szerint a mai ünnepnap ennek az örömnek a kezdetét jelenti. Hág számeáh!
Sávuá tov, jó hetet mindenkinek!