Kényszerű sorsfordulók
Új sorozatot indít a Heti Tv. Erdei Grünwald Mihály szerkesztésében, ami a Kényszerű sorsfordulók címet viseli. A sorozat születéséről és saját pályájáról is beszélt a több elismeréssel is rendelkező tudományos újságíró.
Honnan jött a sorozat ötlete?
Kicsit messzire kanyarodok vissza, negyven évvel ezelőtt a Rádióban kezdtem el egy sorozatot, Mi lett volna ha? címmel. Nagy balhé volt belőle, hogy ilyen címmel nem lehet egy tudományos műsort csinálni, szerencsére bebizonyítottam ennek az ellenkezőjét. Olyan embereket vettünk elő az adásokban, akik komoly tudósok, akadémikusok voltak és mégis vállalták ezt a játékot. Ilyen témákkal foglalkoztunk, hogy mi lett volna, ha Leonardo repülője repült volna. A válasz az volt, hogy bizonyára a törököket bombázta volna, akik így soha nem jutottak volna el Európába, sok más érdekes történet kanyarodott ki ebből a sorozatból. Fel lehet tenni a kérdést, mi lett volna, ha valamilyen okból elmarad a II. világháború. Én mondjuk akkor nem itt születek meg, hanem Sydneyben, ahova apámat, mint kiváló bőrszakértőt meghívták egy bőrgyár vezetésére, ám akkor már nem lehetett a meghíváshoz útlevelet szerezni. Így Sydney helyett elvitték Auschwitzba, onnan Mühldorfba, ahol elpusztult, mielőtt engem megismert volna. Ez is egy mi lett volna, ha történet. Majd megjelent Kertész Imre Sorstalansága, azt elolvastam, de úgy véltem, ahogy Kertész sem lett sorstalan, úgy azok sem lettek azok, akik túlélték a szörnyűségeket, ezzel szemben kényszerű sorsfordulóik lettek.
Kikkel készült el a sorozat?
Gábor Éva filozófus, aki, ha nincs háború, akkor varrónő lett volna, mert ez volt az eredeti szakmája. Vámos Tibor akadémikus, aki ugyan a háború hiányában is majdnem biztosan tudós lett volna, de talán egy Nobel-díj birtokosa. Drucker Tibor, könyvkiadó igazgató, aki valójában órásmester lett volna, az apja is az volt, ez meg az a mesterség, ami valóban apáról fiúra száll. Bernáth László újságíró, az Esti hírlap egykori főszerkesztője, aki már sajnos nem él, ő ugyanazt az utat járta be, mint apám, de ő túlélte az egészet. Kulcsár István újságíró. Bárdos Pál író, aki szintén nincs már közöttünk,. ő valószínűleg tanító vagy kereskedő lett volna, ha nincs a háború. Fenákel Judit újságíró, író, aki szintén valószínűleg tanító lett volna. Bánki Iván filmrendező, az egykori Televíziónál dolgozott évtizedeken át, aki chilei állampolgár lett volna, mert a szülei oda készültek, de útlevelet már ők sem kaptak. Ők azok, akik elmesélték az életüket, ennek a sorozatnak lett a címe az, hogy Kényszerű sorsfordulók, hiszen mindegyikük valahol kényszerből lett azzá, amivé lett.
Beszélt a saját, pontosabban az édesapja sorsáról. Milyen volt az élete, ahol az édesanyja egyedül maradt két gyerekkel, hogyan is indult az élete?
Furcsa, apai ágon egyetlen rokonom sem maradt életben, az apai nagyapám például földbirtokos volt a Fejér megyei kislángon, akitől a halála előtt még elvették a birtokát. Egyszer el is jutottam oda, az öregek mondták nekem, ha Jakab, a nagyapám még élne, akkor nem így nézne ki az a vidék. Ha lehet ilyet mondani, nagyapámnak az volt a szerencséje, hogy nem élte meg a II. világháborút, az elhurcolást. Apai nagyanyám eljött Újpestre, de sajnos onnan mindenkit elvittek. Apám Újpesten dolgozott, de soha nem viselte a sárga csillagot, egyszer egy igazoltatásba futott bele, ahonnan el is vitték Auschwitzba, majd Mühldorfba, ahonnan már nem jött haza. Anyai nagyanyám, anyám és a testvéremmel én túléltük az egészet a pesti gettóban, így megtudtam, hogy az anyai nagyapám ortodox hittantanár volt, a nagyanyám felmenői kocsmárosok voltak Nógrádban, de a nagyanyám nagybátyja volt Kiss József, az első költőfejedelem, a Hetek alapítója, Én innen indultam.
Ön kétszer is kivándorolt, elment élni Izraelbe.
Valóban, 1956-ban, ami sok embernek szép emlékeket jelent, nekünk nem annyira, anyámat félholtra verték, mert zsidó volt, nem volt párttag, semmi ilyesmi, egyszerűen zsidónak nézett ki. Amikor volt egy kis csend a városban, kiment a Hunyadi téri piacra, hogy vegyen valamit, elkísértem. A piac előtt a hordárok, az igazi csőcselék meglátta őt és „Ott egy büdös zsidó asszony, verjük agyon!” felkiáltással jöttek. Anyám még elküldött engem, így az utcasarokról láttam, ahogy leköpdösték, összerugdosták, de életben hagyták. Anyám kapott egy idegösszeroppanást és mondta, hogy innen el kell menni, így ahogy lehetett, 1957 elején elmentünk Izraelbe. Beer Shevába költöztünk, én már ott jártam gimnáziumba, de anyám nem bírta sem a klímát, sem pedig a munkanélküliséget, hiszen már elég idősd volt ekkor, ötven felett járt. Mindenáron vissza akart jönni Magyarországra, mindazok dacára, ami történt. 1960-ban jöttünk vissza Budapestre, én előbb segédmunkás lettem az Egyesült Izzóban, majd antikváriusként dolgoztam több mint tíz éven át. Persze közben arra is gondoltam, hogy juthatok valamire a héber nyelvtudásommal, meg voltak vallási ismereteim is, így felvételiztem a Rabbiképzőbe is, sikerrel, végül két éven át jártam oda. Ám mindezek mellett volt egy vágyam, színész akartam lenni, de ez nem sikerült, sosem vettek fel a Színművészetire. Közben elkezdtem írogatni, először scifi regényeket, amiket az akkori Magyar Ifjúság közölt le, majd kiderült, nincs a lapnak tudományos szerkesztője, ott úgy gondolták, legyek én az. Így kerültem közel az újságíráshoz, majd rájöttem, kezdhetek valamit a hangommal is, így lettem rádiós, ahol negyven évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni. Egyébként pont a beszélgetés elején említett sorozattal debütáltam. Hozzátartozik, én mindig is a sorozatok híve voltam, a rövid, ötperces anyagokhoz nem volt sok kedvem. A Rádiónál a tudományos szerkesztőségben dolgoztam, olyan sorozatokat készítettem, mint a Mit hagytak ránk a századok?, Elmentem a hang után és még lehetne sorolni őket. Sikeresek voltak, többször is kaptam Nívódíjat, majd egyszer csak felfedezett magának a Televízió is, ott is tudományos műsorokat szerkesztettem. Mindjárt az elején a Gólyavári esték tudománytörténeti sorozat szerkesztője lettem, amit Kővári Péter rendezett. Visszatérve a kérdésre, egyszer megjelent az izraeli rádió küldöttsége a Magyar Rádió elnökségénél, miután én tudtam héberül, meghívtak engem is. Elmentem és ott azonnal elcsábított az izraeli rádió külügyi vezetője, hogy nyugdíjba megy a magyar adás szerkesztője, menjek a helyére a magyar adásokat vezetni.Mondtam neki, hogy nem akarok ismét kivándorolni, de közölte velem, nem is kell, mert ha nem tudnám, én 1957 óta izraeli állampolgár vagyok. Ezt nem csak én nem tudtam, hanem a BM sem, mert ha tudják, akkor biztosan nem lehettem volna a Rádió főállású munkatársa. A két rádióelnök megbeszélt mindent, így mehettem a Kol Israelhez dolgozni 1990-ben. Közben jött 91-ben az Öböl háború, amiről Magyarországot is kellett tudósítani, így lettem a Magyar Rádió tudósítója is, majd a Televízióé, a HVG-é. A munkahelyem Jeruzsálemben volt, amibe beleszerettem, ez a város a mai napig is egy olyan misztikumot jelent, amit talán megmagyarázni sem lehet. Ezért elhatároztam, hogy ha én még csinálok televíziós műsort, akkor az egy, a Bibliáról szóló sorozat lesz, amiben Izrael köveit mutatom be. Ebből lett a Szentföldi szent helyek című sorozat, Kardos Sándor operatőrrel.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
