tisa beáv – ima és történelem
|
||
Tiszteltjeink,
Hétfőn este 20.18-kor köszönt be a böjtnap.
A hétfő esti ima a Dohány utcai zsinagógában lesz 20.15-kor.
A kedd reggeli ima a Bét Sálomban lesz 8.00-kor.
A kedd délutáni ima 20.00 – kor lesz a Hunyadi téri zsinagógában.
A böjt vége: 20.54.
Néhány szó a napról:
A Kicur Sulhán Áruh szintén elég szűkszavú a gyásznap, mint emléknap leírásában, (ám a böjtölés törvényeit, mint gyakorlati törvényt, a későbbiekben ugyanez a törvénykönyv igen részletesen tárgyalja)
Tisóbeáv = ab hó 9-e. Ezen a napon szabatott ki a végzés pusztát járó apáinkra, hogy nem mehetnek be Izráel földére, mert akkor tértek haza a kiküldött kémek és sírt Izráel ok nélküli sírással, azért e nap késő nemzedékeiknek sírásra rendelt napja lett. Ezen a napon volt a nagy pusztulás, rajta dőlt romba az első meg a második szentély is; és foglalták el Bétar városát. Bétar nagy város volt, melyben Izrael ezrei és tízezrei éltek.
Ezen a napon szántotta fel Turnus Rufus ekével a szentélynek és környékének földjét és beteljesedett Micha próféta szava (3. 12.): »Ciónt, mint a mezőt fogják felszántani«.”
A Misna és a Talmud persze részletesebben elemzi ezt a napot, és elmondja azokat a szentírási és Szentíráson kivüli történéseket, amik miatt a tragédiák napja lett ez a nap. Mindegyik esemény mögött emberi vétek található, amit ezen a böjtnapon nekünk is át kell gondolni, vajon mi hogy viselkednénk…
1)
Ezen a napon rendelte el az Örökkévaló a 40 évi pusztai vándorlást.
Mi is történt pontosan? A kivonulás után, amikor a zsidók elérkeztek az ígéret földjének határáig, Mózes 12 kémet (a törzsfőket) küld be, hogy megnézzék, milyen népek lakják a földet, milyenek a városok és milyen az ország földje. Ám a kémek amikor visszatértek, nem azt az örömhírt hozták, amire Mózes várt, mert a 12 kém közül 10 ellenezte a terület elfoglalását (Józsué és Káleb támogatta a honfoglalást). A nép természetesen pánikba esett és követelte az azonnali visszafordulást. Ezek a kémek áv hónap 9-én tértek vissza, és mondták el a gondolataikat az összegyűlt népnek.
„…az egész közösség fölkelt, jajveszékelt, sírt azon az éjszakán.” Mondja a Tóra (M.IV. 14/1). Ezzel a viselkedésükkel a törzsfők arról tettek tanúbizonyságot, hogy nem hisznek Istenben eléggé, kételkednek az Örökkévaló ígéretében és szavában. A kommentátorok kihangsúlyozzák, hogy ez a szolgalelkű nép még nem volt képes szabad népként élni. Így az Örökkévaló 40 évi vándorlásra ítélte őket, hogy ez alatt az idő alatt felnőjön az a generáció, amelyik hisz Istenben, és képes elfoglalni az országot. A Talmud (Táánit traktátus) szerint az Örökkévaló így szólt a néphez: „Ti most ok nélkül sírtok; de eljön majd az az idő, amikor okotok lesz sírni ezen a napon! – Akkor döntetett el, hogy a Szentély ugyanazon a napon, áv hónap kilencedikén fog elpusztulni, hogy az a nap valóban örök időkre a sírás napja legyen.”
2)
Ante 586-ban áv hónap kilencedikén gyújtották fel a babilóniaiak (Nabukadnecár) az első Szentélyt.
A történelmi pontosság kedvéért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Királyok II. könyve (K II. 25/8-9) ezt a tragédiát áv hetedikére; Jirmijáhu próféta (52/12), Josephus Flavius és a Talmud is áv hónap tizedik napjára teszi. Ám a kommentátorok szerint ez nem ellentmondás, mert a szerencsétlenséget sose lehet egy pillanathoz, egy időponthoz rögzíteni. Éppen ebben a folyamatosságban rejlik a tragédiák furcsa lelkülete, a visszatérés.
3)
Post 70-ben, ahogy korábban tanultuk, ezen a napon gyújtották fel a római seregek Titus vezetésével a második jeruzsálemi Szentélyt.
4)
Ezen a napon esett el Bétar, a Bar Kohba féle szabadságharc szellemi központja és utolsó katonai erőssége.
5)
A Bar Kohba féle felkelés leverése után ezen a napon semmisítették meg Jeruzsálem városát, a romjaira épült városnak új nevet – Aelia Capitolina – adtak. A városban zsidók nem lakhattak, nem költözhettek. Az országot Palesztinának nevezték el, elpusztítva ezzel a zsidók egykori szuverenitásának még az emlékét is.
(A Bar Kohba-lázadás a zsidók második felkelése volt a Római Birodalom ellen (132–135). Bar Kohba vezette. Rabbi Akiba javasolta a Szanhendrinnek a kitörő felkelés támogatását, amelynek vezetésére Simon Bar Kohbát választotta ki. A vezetők gondosan tervezték ezt a felkelést, hogy elkerüljék a hatvan évvel korábbi elsőt tönkretevő hibákat. A felkelés kitörése meglepetésként érte a rómaiakat. Hadrianus császár hazarendelte Britanniából Sextus Julius Severust, csapatokat mozgosítottak még a Duna vidékéről is. A bevetett hadsereg mérete és a veszteségek is jóval meghaladták a hatvan évvel korábbiakat, amikor Titus állt a rómaiak élén.
A felkelők 3 évig tudtak ellenállni. A rómaiak 135 nyarán (áv 9) brutálisan leverték a szabadságharcot, Bar Kohbát és embereit elfogták és megölték. Cassius Dio 580 000 megölt zsidóról számol be, 50 megszállt város és 985 teljesen elpusztított falu mellett, de a rómaiaknak is komoly veszteségeik voltak.)
Tisa beáv napjához a zsidó történelemben – a talmudi kor után is – több tragédia kapcsolódik:
A teljesség igénye nélkül
· 1290-ben I. Edward király parancsára ezen a napon rendelték el a zsidók kiűzését Angliából, (három hónapos határidővel).
· Talán a leghíresebb. leghírhedtebb történet 1492-ben Spanyolországban – Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella uralkodásának idejében történt. Eddig a napig kellett a zsidóknak elhagyniuk az országot. Vannak véleményezők, akik azt mondták, hogy a zsidó történelmet is ismerő Torquemada főinkvizítor szándékosan jelölte meg ezt a napot.
A múlt században két szomorú esemény kötődik ehhez a naphoz.
· 1914. augusztus 1-én, áv hónap kilencedikén kezdődött ténylegesen az I. világháború, ekkor üzent hadat Németország Oroszországnak.
· 1942-ben ekkor kezdődött a varsói gettó lakóinak folyamatos deportálása Treblinkába, elpusztításuk helyszínére.
Mint látjuk, ez a két böjt, támuz 17 és áv 9, központi helyet foglal el a zsidó nép nemzet-tudatában. Az államiság elvesztése a vallási központ megsemmisülése egy olyan bűntudatot ébresztett a népben és a bölcsekben, hogy örök törvényben állítottak emléket ennek a két napnak. A Fal áttörésének és a Szentély felgyújtásának.
Tisa beáv, úgymint jom kipur, 25 órás, teljes böjtnap, azaz napnyugtától, a másnapi csillagok feljöveteléig tart.
Öt fontos tilalmat vezettek be a bölcseink mind áv 9-re, (mind jom kipurra):
1. Tilos az étkezés és az italfogyasztás.
2. Nem viselünk bőrcipőt, mely a régi időkben a kényelem és gazdagság szimbóluma volt.
3. A reggeli kézmosáson és a toalett utáni kézmosáson kívül tilos fürödni, mosakodni.
4. Nem kenjük a testünket olajjal, azaz napjainkban nem használunk semmilyen testápolószert.
5. Tilos a nemi érintkezés és a nemi élet. Még abban az esetben is, ha a feleség számára ez az éjjel lenne a „mikve éjjele”, azaz a férjével való nemi érintkezés micve lenne számukra.
A gyásznap előtt, elválasztó étkezést tartunk és este a zsinagógába már vászoncipőben megyünk, ahol csak egy gyertya ég az előimádkozói asztalon.
A zsinagógában félhomály van. Minden díszt eltávolítanak a zsinagógából,(pl. a tóratakaró függönyt, az előimádkozói pulpitust fedő kárpitot, stb.). Az emberek a földön ülnek és halkan, különleges gyászdallammal olvassuk fel az Éhát, Jeremiás siralmit. Hasonlóan a gyászházhoz, ezen a napon is köszönés nélkül távozunk el a zsinagógából.
Sokan otthon is a földön alszanak, ezzel is növelve a kényelmetlenséget és a fájdalmat.
A reggeli imához nem vesszük fel se a tálitot, az imasálat, se a tfilint, az imaszíjat, mert ez a zsidó férfiak dísze és ezen a napon a zsidóság dísze, ékessége a Szentély elpusztult, ezért mi sem hordhatunk ékszert és díszt.
A Tórából Mózes figyelmeztetéseit, feddő szavait olvassuk, hogy milyen csapások is várnak a népre, ha elfordulnak az Örökkévalótól (M. V. 4. 25-). A háftárá Jeremiás könyvének 8. fejezete, azon mondatok, melyek a Szentély pusztulásáról szólnak.
A Sulhán Áruh szerint helyes dolog az ima után is a zsinagógában maradni és délig kina-kat (kinot) olvasnak. E napon nem szokás – de nem is tilos – dolgozni és egymásnak köszönni.
Tisa beávkor nem tanulunk Tórát sem, mert az örömet szerez nekünk, legfeljebb Jób könyvét és a Talmud gyászolóknak, böjtölőknek szóló fejezeteit olvassuk.
Délutánra enyhül a gyásznap szigora.
A délutáni (minha) imádsághoz már tálitot és tfilint rakunk és pótoljuk a reggel elmaradt imákat, imabetoldásokat. A délutáni Tóraolvasás megegyezik a többi böjtnapi Tóraolvasással. A böjtnap a csillagok feljövetelével fejeződik be. Áv hónap tizedikén délig szokás még, hogy nem eszünk húst és nem iszunk bort, mert a hagyomány szerint a Szentély egészen addig égett.
Áv 9 után a néphagyomány megváltoztatta a hónap elnevezését is: „menáhem áv” lett a hónap új neve, vagyis „vigasztaló áv”.
Ha áv 9 szombatra esik, akkor másnapra, vasárnapra halasztjuk a böjtöt, vagyis szombat kimenetele után kezdünk el böjtölni. (Érdekesség, hogy egy picit ilyenkor is beleböjtölünk a szombatba.)
ÖSSZEFOGLALÁS
Ha szeretném néhány gondolatban összefoglalni a közösségi böjtök hátterét, értelmét akkor először megidézném a Kicur Sulhán Áruh szerzőjét Slomo Ganzfriedet, aki így írta:
„Micvakötelessége lzráel egész gyülekezetének, hogy közös szenvedés, csapás idején, mely ne jöjjön ránk többé! – böjtöljön és imádkozzék közös szenvedésük miatt az Örökkévalóhoz, dicsértessék Neve. Ha az idő nem alkalmas böjtre, pl. üldözöttek, kiknek nem is szabad böjtölniök, hogy meg ne gyengítsék erejüket, vállalják magukra, hogy ennyi meg ennyi napot böjtölnek, amiután majd megmenekülnek, akkor olybá számít nékik, mintha most böjtöltek volna. Így találjuk ezt Dánielnél, hol ez áll (10. 12.) „És szólott hozzám, ne félj Dániel, mert attól a naptól kezdve, hogy ráadtad a szívedet a megértésre és a böjtölésre Istened előtt, meghallgattatnak szavaid.”
A zsidó nép négy évezredes történelmében a fájdalmak és a megpróbáltatások folytonosan követték egymást. Az csapások okait a közösség vezetői és bölcsei egyértelműen a saját hibájuknak, Isten iránti hűtlenségüknek tudták be. A böjt a megtérést szimbolizálta, és a böjt utáni megtisztulás egy új, tiszta kezdetet jelentett mindig.
Ennek az újjászületésnek emblematikus története a második Szentély korában játszódik. Az ostrom idején sikerült kijutnia a városból Rábbán Johánán ben Zákájnak és létrehoznia Javne városában a zsidóság fennmaradását, továbbélését biztosító tanházát, iskoláját. Ebben a tanházban született ujjá a Szentély nélküli szellemi zsidóság.
Egy talmudi történettel (kiddusin 40b) szeretném ezt a levelet lezárni:
Egyszer rabbi Tárfon és a vének találkoztak Lodban. Feltették a kérdést: „mi a fontosabb, a tanulás vagy a cselekvés? Tárfon így válaszolt: a cselekvés, rabbi Akiva azt mondta: a tanulás a fontosabb. Végül közösen úgy döntöttek: A tanulás többet ér, mert az elvezeti az ember a cselekvéshez.”
A zsidóságban a vallás szellemi és a fizikai megélése párhuzamban van, és ez talán legjobban, legláthatóbban a böjtökben jelenik meg, ahol a szellemi intuíció és a böjt fizikai megélése elengedhetetlen párjai egymásnak.
könnyű böjtöt!
rz
