Orbán Viktor :csak mi, magyarok tudtunk megbirkózni, a rezsit csökkentettük, a béreket jelentős mértékben emeltük .

AZ ORSZÁG SZÁMÁRA A GYERMEKEK A LEGFONTOSABBAK

 

Lakásprogramot indítottunk, a devizahitel problémájával – Közép-Európában egyedülálló módon -, csak mi, magyarok tudtunk megbirkózni, a rezsit csökkentettük, a béreket jelentős mértékben emeltük – sorolta Orbán Viktor.

A nemzeti konzultációra, épp úgy, mint minden más nyilvánosságot érintő kormányzati tevékenységre, szigorú adatvédelmi szabályok vonatkoznak, ezeket mindig betartottuk és be fogjuk tartani a jövőben is – közölte a miniszterelnök egy szocialista képviselő azonnali kérdésére reagálva hétfőn a parlamentben.

„A NEMZETI KONZULTÁCIÓ ADATVÉDELMI SZEMPONTBÓL BIZTONSÁGOS, AZ EMBEREK EZT PONTOSAN TUDJÁK, EZÉRT EDDIG MÁR TÖBB MINT EGYMILLIÓAN VISSZA IS KÜLDTÉK A KÉRDŐÍVET.”

Orbán Viktor viszontválaszában hangsúlyozta: hozzászoktunk ahhoz, hogy a szocialista párt a nemzeti konzultációt mindig megtámadja. A nemzeti konzultáció adatvédelmi szempontból biztonságos, az emberek ezt pontosan tudják, ezért eddig már több mint egymillióan vissza is küldték a kérdőívet – tette hozzá, megjegyezve: ezt a bizalom bizonyítékának tekintik.

A külföldi és szovjet érdekek képviseletének vádjára reagálva a kormányfő kifejtette: erről az MSZP sokat mesélhetne, hiszen hosszú évtizedeken keresztül mást sem tettek, mint a szovjet érdekek kiszolgálása. Utána kiszolgáltatták az országot az IMF-nek, „és Lendvay Ildikó legutóbb azt mondta, hogy önök Soros György oldalán állnak. Gratulálunk!” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök egy jobbikos azonnali kérdésre válaszolva kifejtette: az ország számára a gyermekek a legfontosabbak, fontos, hogy minél több gyermek szülessen, minél többen nevelkedjenek fel itthon, minél többen kapjanak jó oktatást és megfelelő nevelést, hiszen ezen áll vagy bukik Magyarország jövője.

Ennek megfelelően Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa a fiatalokat – tette hozzá. Lakásprogramot indítottunk, a devizahitel problémájával – Közép-Európában egyedülálló módon -, csak mi, magyarok tudtunk megbirkózni, a rezsit csökkentettük, a béreket jelentős mértékben emeltük – sorolta.

Fotó: fidesz.hu

„Nem hiszem, hogy a rendszerváltás óta volt olyan parlament, amely elmondhatta volna, hogy olyan fontos törvényeket hozott a magyar fiatalok érdekében, mint a Fidesz és a KDNP többsége mellett létező jelenlegi parlament” – közölte.

Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy tisztelet illeti azokat a fiatalokat, akik külföldre mennek, mert vállalják az ezzel járó nehézségeket. Azért dolgozunk mi, mindannyian, hogy ezek a fiatalok, ha eljön az idő, úgy érezhessék, van értelme ismét Magyarországon folytatni az életüket – húzta alá a kormányfő.

„A JOBBIKRA NEM, DE A FIDESZRE ÉS A KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRTRA A MAGYAR EMBEREK – KÖZTÜK A MAGYAR FIATALOK -, MINDIG SZÁMÍTHATNAK.”

A miniszterelnök viszontválaszában megállapította, hogy a jobbikos kérdező nem vonta kétségbe a kormányzatnak a területen tett erőfeszítéseit. Miután nem tud belekötni a politikánkba, ezért személyesen belém köt – fogalmazott, megjegyezve: „ez politikának sovány”.

Ugyanakkor jelezte azt is, hogy a magyar emberek nem erre kíváncsiak, hanem arra, mi lesz a bérükkel, lakhatásukkal, rezsiköltségeikkel és tanulási lehetőségeikkel.

„A Jobbikra nem, de a Fideszre és a Kereszténydemokrata Néppártra a magyar emberek – köztük a magyar fiatalok -, mindig számíthatnak” – zárta felszólalását Orbán Viktor.

Egy LMP-s kérdésre reagálva a kormányfő elmondta: nem feledkezhetünk el szüleink és nagyszüleink iránti felelősségünkről, ezért a nemzedékek szembeállítását nem fogadjuk el.

Jut hely a kormányprogramban a gyermekeknek és az időseknek is – közölte a miniszterelnök, emlékeztetve: a Fidesz-KDNP 2010-ben vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét.

„JELEN PILLANATBAN VITA ZAJLIK AZ MSZP-BEN, HOGY KI VETTE EL A 13. HAVI NYUGDÍJAT, GYURCSÁNY FERENC VAGY BAJNAI GORDON.”

Ez a vállalás igen bátor volt Orbán Viktor szerint, mert a megelőző években a szocialista kormányok folyamatosan elvették a nyugdíjasoktól a nyugdíjukat. Jelen pillanatban vita zajlik az MSZP-ben, hogy ki vette el a 13. havi nyugdíjat, Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon, „szép verseny ez” – emelte ki, javasolva, hogy ezt inkább a pártszékházban döntsék el.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta: a 2010-es vállalásnál „sokkal többre futotta”, ugyanis emelni sikerült a nyugdíjak értékét. „Nem vagyunk ezzel elégedettek, a magyar nyugdíjasok ennél többet érdemelnek, de minden évben emelni fogunk” – szögezte le.

Viszontválaszában azt mondta: valóban sokat kell még tenni azért, hogy a nyugdíjasok méltó körülmények között éljenek Magyarországon, azonban ez a kormány – szemben az előzővel -, nem elveszi a nyugdíjakat, hanem értéküket folyamatosan emeli.

Egy másik MSZP-s azonnal kérdésre válaszolva Orbán Viktor kifejtette: a kormány azt az elvet követi, hogy az üzlettel az üzletemberek foglalkoznak, a politikával és az ország ügyeivel meg a politikusok. „Tudom, hogy ez önöknél másképp van”, Horn Gyulát követően a szocialisták adtak három miniszterelnököt Magyarországnak, kivétel nélkül mindegyikük üzletember volt – mutatott rá.

„2013-TÓL EGY OLYAN NÖVEKEDÉS-TÁMOGATÓ GAZDASÁGPOLITIKA VAN MAGYARORSZÁGON, MELYEK EREDMÉNYEKÉPPEN A BÉREK FOLYAMATOSAN NŐNEK.”

Viszontválaszában a kormányfő elmondta: a korrupció maga a szocialista párt, sosem küzdöttek a korrupció ellen, és 7 évvel kormányzásuk után az ország legnagyobb korrupciós botránya – a 4-es metró -, még mindig az MSZP nevéhez kötődik. A meggazdagodás receptjéért a képviselőt az MSZP-környéki üzletemberekhez irányította a miniszterelnök.

A kormányfő felidézte, 2010-ben a Fidesz-KDNP a választási győzelmét követően azt is vállalta, hogy megmenti Magyarországot a pénzügyi összeomlástól. Úgy érzem, ennek a vállalásunknak eleget is tettünk – jegyezte meg.

Hozzátette: rendbe tettük az ország pénzügyeit, stabilizáltuk a helyzetet, csökken az államadósság, és megvannak az alapjai egy sikeres, felívelő gazdasági pályának.

Elmondta azt is, hogy 2013-tól egy olyan növekedéstámogató gazdaságpolitika van Magyarországon, melynek eredményeképpen a bérek folyamatosan nőnek; ez is egy olyan teljesítmény, melyet meg kell becsülni. Orbán Viktor nem érti, hogy a Jobbik miért gondolja, hogy a magyar emberek bérét Brüsszelből fogják megemelni. Felhívta a figyelmet arra, hogy Brüsszel eddigi hazánkkal kapcsolatos döntéseinek nagy részében kifejezetten a multiknak kedvezett. Brüsszel most mitől változtatná meg a szokását, és a Jobbik két szép szeméért hirtelen a multik ellen és a magyarok béremelése mellett döntene? – tette fel a kérdést.

„HA VAN PAKS, VAN REZSICSÖKKENTÉS.”Nincs a világon senki rajtunk kívül, aki érdekelt lenne a magyar emberek bérének emelésében; a Fidesz-KDNP-kormány olyan gazdaságpolitikát folytat, mely lehetővé teszi a bérek emelését – fogalmazott. Megjegyezte, aki ezt Brüsszeltől várja, félreérti a nemzetközi politikát. A társadalmi mobilitásra vonatkozó felvetésre is kitért viszontválaszában Orbán Viktor.  

A Fideszben és a KDNP-ben nagy számban vagyunk olyanok, akik nem fönn kezdték az életet; tudjuk, hogy milyen nehéz előre jutni az embernek munkával, tanulással, tehetséggel és odaadással, de tudjuk azt is, hogy ez lehetséges – fogalmazott a miniszterelnök.

A Paksi Atomerőmű kapcsán Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy Németországban 1 KW/óra villamosenergia 90 forintba kerül, hazánkban pedig 36 forint. Megjegyezte, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy 90 forintot fizessünk 1 KW/óráért, ezért szükségünk van a Paksi Atomerőműre. Ha van Paks, van rezsicsökkentés – húzta alá.