A HetiTv reggeli hírei 2017.02.01

 

A HetiTv reggeli hírei 2017.02.01

Belpolitika:

Míg a környező országokban egymást érik a kormányválságok az ebből fakadó bizonytalansággal, addig Magyarországot politikai stabilitás jellemzi, illetve a Szegedhez hasonlóan ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal is együttműködésre törekvő kormányzás – jelentette ki a miniszterelnök a szegedma.hu-nak adott interjújában. Orbán Viktor elmondta, a két szegedi parlamenti mandátum egyikére bizalmat kapott 2014-ben a Fidesz a szegediektől, a másikra viszont nem, majd ezután az önkormányzati választáson sem szerepelt úgy, ahogy az a polgári, nemzeti, keresztény oldal országos eredményéből következhetne. A tavasz végére a megújított szegedi Fidesznek teljes fegyverzetben és győzelmi esélyekkel kell bemutatkoznia a helyi közvélemény előtt – mondta a Fidesz elnöke.

Demeter Márta kilépett az MSZP parlamenti frakciójából – értesült a Népszava. Azt nem tudni, hogy a politikus lemond-e mandátumáról, vagy átül a függetlenek közé. A 24.hu-nak a hírt a szocialista frakció egyik vezetője megerősítette, jelezve, hogy a döntés váratlanul érte őket.

 

Orbán Viktor miniszterelnök és Botka László szegedi polgármester hétfői megállapodásával immár húszra emelkedett a Modern városok programba bevont városok száma – mondta Csepreghy Nándor. Kiemelte a 19 városban 210 projekt valósul meg, tavaly magyar és uniós forrásból mintegy 190 milliárd forint támogatás jutott az egyes fejlesztések előkészítéséhez, megvalósításához. Idén a 152 milliárd forint hazai forrást több 100 milliárd forint értékű uniós fejlesztési forrás egészíti ki a program projektjeinek támogatásához. Az első 19 város becsült forrásigénye összesen 2448 milliárd forint, ehhez csatlakozott 20. megyei jogú városként Szeged.

 

Az MSZP kezdeményezni fogja a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, valamint honvédelmi és rendészeti bizottsága együttes ülésének összehívását a Terrorelhárítási Központban elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt. Molnár Zsolt, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke szerint a terrorelhárítással foglalkozó rendőri szerv esetében a korrupció jelenléte nemcsak büntetőjogi, hanem nemzetbiztonsági kérdés is.

 

Már több mint 70 millió forintnyi felajánlás érkezett a másfél héttel ezelőtti veronai buszbalesetben érintett családok, sérültek és az elhunytak hozzátartozói részére – közölte az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. Lehel László elmondta: a 16 halálos áldozatot követelő tragédia másnapján indult a gyűjtés, amelynek során óriási összefogást tapasztaltak, egy emberként mozdult meg az ország. Az adományok 98 százaléka magánszemélyektől érkezett: voltak pár száz forintosak, a többségük 5-10 ezer forintos, de érkeztek százezres, sőt, milliós nagyságrendű felajánlások is.

 

Párbeszéd Magyarországért törvénnyel kötelezné az ötszáz millió forint feletti közbeszerzéseken nyertes cégek tulajdonosait és vezetőit, hogy a politikusokhoz hasonlóan minden évben tegyenek vagyonnyilatkozatot. A párt szerint a jelenlegi rendszer átláthatatlan, nem ad valós képet a döntéshozók gyarapodásáról, ráadásul semmilyen következménye nincs annak, ha valaki szándékosan eltitkolja egyes vagyontárgyait.

 

Jónak nevezte a foglalkoztatáspolitika irányát Czomba Sándor, a Fidesz szakpolitikusa, jelezve, hogy ma már inkább a munkaerőhiány kezelése az egyik fő feladat. Míg a szocialisták 2002 és 2010 megduplázták a munkanélküliséget, addig a Fidesz 2010 óta felére csökkentette. Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta nem voltak ilyen jók az adatok. Ráadásul – folytatta – a foglalkoztatás bővülésének dinamizmusát nem a közfoglalkoztatás, nem is a külföldi munkavállalás, hanem elsődlegesen a versenyszféra adja.

 

A Demokratikus Koalíció szégyennek nevezte, hogy a magyar egészségügy az európai sereghajtók közé került, miután az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index szerint az ágazat az egy évvel korábbihoz képest újabb három pozíciót rontott, amivel a 30. helyre csúszott. Oláh Lajos azt mondta, hogy 2008-ban a Gyurcsány-kormány alatt még a 14. volt a magyar egészségügy ebben az összehasonlításban, azóta viszont, az Orbán-kormányok alatt, 16 helyet esett vissza a listán.

 

Külpolitika:

 

A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok kedden is nehéztüzérséggel lőtték a Donyeck melletti, ukrán ellenőrzésű Avgyijivka települést, ahol a harmadik napja tartó heves harcok következtében megszakadt az áramellátás, nincs ivóvíz, sem fűtés, ezért szükségállapotot hirdettek. Az elmúlt napban a kelet-ukrajnai harcok övezetében összesen három ukrán katona vesztette életét – közülük kettő az avgyijivkai harcokban -, továbbá 24-en sebesültek meg.

 

Több arab és török származású diák is heves tiltakozását fejezte ki a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából tartott megemlékezéssel szemben egy német iskolában – írta a Jerusalem Post. „Néhány muzulmán hallgató kijelentette, hogy nem fog részt venni az eseményen” – mesélt a Gelsenkirchen városában történtekről Florian Beer, az iskola egyik tanára a Der Westen nevű német lapnak. A január 27-i emléknap alkalmából az intézmény diákjai közül többen is csatlakoztak ahhoz a nemzetközi akcióhoz, melynek keretein belül fotókat tettek magukról közzé. A kezükben lévő táblákra az „Én emlékezek” és „Mi emlékezünk” szövegeket írták. A német iskolában kiállított fotókra azonban később „B***** meg Izrael, szabad Palesztinát!” feliratokat firkáltak. Az intézmény közleménye szerint nem sikerült azonosítani az elkövetőket.

 

Megkezdődött kedden a londoni parlament alsóházában annak a kormányzati határozattervezetnek a vitája, amelynek elfogadása a brit legfelsőbb bíróság döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához. Az alsóház elé terjesztett rövid, mindössze két bekezdésből álló tervezet szövege szerint Theresa May miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye alapján értesítést küldhet Brüsszelnek arról, hogy az Egyesült Királyság ki akar lépni az Európai Unióból.

 

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek az volt a célja azzal, hogy nyilvánosan kiállt az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítése mellett, hogy hízelegjen Donald Trumpnak – írta vezércikkében a baloldali Haarec. A lap szerint azonban a kormányfő ezzel nem tudja szorosabbá és jobbá tenni az izraeli-amerikai kapcsolatokat, mivel az ilyesfajta hízelgés nem vezet semmilyen eredményre. Úgy látják, az amerikai elnök a beiktatása óta eltelt rövid idő alatt rendkívül nagy gyűlöletet ébresztett külföldön, és tevékenysége az Egyesült Államokban is megosztó.

 

Börtönbüntetésre ítéltek három afgán menekültet a bécsi tartományi bíróságon, mert tavaly áprilisban az osztrák fővárosban megerőszakoltak egy fiatal lányt. A két 18 éves elkövető hat, 16 éves társuk öt éves börtönbüntetést kapott. Az eset 2016. április 22-én hajnalban történt. A fiatalok különös kegyetlenséggel követték el az erőszakot a török származású diáklány ellen. A 21 éves áldozat 30 éves barátnőjével együtt a bécsi Praterstern vonatmegállónál volt. Míg az idősebb barátnő pénzt vett fel egy bankautomatából, a fiatalabb lány elment egy nyilvános mosdóba. A férfiak utána mentek és megerőszakolták. A bűntett után elmenekültek, a lány barátnője ezek után talált rá a földön fekvő áldozatra.

 

A jövő hétre halasztották az izraeli parlamentben a szavazást arról a törvénytervezetről, amelynek értelmében Izrael jóvátételt fizetne a ciszjordániai palesztin földtulajdonosoknak, és ennek fejében helybenhagyná az 1967-es, hatnapos háborúban megszállt területeken épült körülbelül száz zsidó lakótelepet. A szavazást azért halasztották el, mert az ellenzék szerint nem volt elég idő a törvénytervezet megvitatására. Benjámin Netanjahu miniszterelnök nehéz helyzetbe kerülhet, mert a Zsidó Otthon nevű szélsőjobboldali párt közölte, hogy kilép a kormánykoalícióból, ha a tervezet nem megy át a törvényhozásban – jelentette az Euronews.

 

Idő előtt robbantotta fel magát egy öngyilkos merényletet tervező, tízéves lány Nigéria északkeleti részén, célpontja egy katonai tábor lett volna. A Boko Haram nigériai iszlamista terrorcsoport elleni harcban részt vevő Musza Ahmad elmondta: a katonák többször felszólították a kislányt, hogy álljon meg, de nem hallgatott rájuk. A fegyveres erők végül megfenyegették, hogy lelövik, ha nem engedelmeskedik a parancsnak. A kislány erre működésbe hozta a rászerelt robbanómellényt. A gyerek életét vesztette a robbanásban.

 

Halasztással kezdődött a román legfelső bíróságon Liviu Dragnea második korrupciós pere kedden; a szociáldemokrata pártvezetőt, képviselőházi elnököt azzal vádolják, hogy 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra bujtogatta munkatársait. Dragneát tavaly jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték választási csalás megszervezése és befolyással való üzérkedés miatt, így ha most ismét bűnösnek találják, korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie.

 

Ismeretlen hackerek feltörték Csehország külügyminisztériumának elektronikus levelezését, ám titkos információk nem jutottak hozzá. A számítógépes támadások mögött valószínűleg egy külföldi ország áll. A CTK cseh hírügynökség jelentése szerint a külügyminisztérium szóvivője, Michaela Lagronova azt mondta, hogy az utóbbi hetekben meglehetősen gyakoriak voltak a számítógépes támadások a minisztérium rendszere ellen.

 

Gazdaság:

Lemondott tisztségéről Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, miután vállalt feladatát elvégezte, és más fontos megbízatásra kérték fel. Tasó László január 31-i határnappal Áder János köztársasági elnöknek benyújtotta lemondását. A szakember új kinevezéséről egyelőre nem nyilatkozott. Mint mondta, elsődleges feladata a 2007-2013. közötti uniós pénzügyi ciklus zárása és a 2014-2022. közötti, hazai forrásokból is fedezett közlekedésfejlesztési beruházások előkészítése és elindítása volt, amelyet a Nemzeti Közlekedésfejlesztési Stratégia szerint, az aktuális kormányprogrammal megegyezően 2016 végére befejezett.

 

A foglalkoztatást tekintve az ország egyes részei között jelentős eltérések vannak, hiszen Északnyugat-Magyarországon már most is jelentős a munkaerőhiány, az ország északi részén pedig az átlagosnál még mindig több az álláskereső – mondta Cseresnyés Péter. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkaerőhiány kezelése érdekében harmadik országbeli munkavállalók behívására is szükség van. Erre az elmúlt években már rendelkezésre állt egy 50 ezres keret, miközben eddig az országban csupán 6-7 ezren dolgoztak harmadik országbeli, vagyis nem európai uniós munkavállalóként.

 

Sport:

A német labdarúgó-bajnokság honlapján Dárdai Pált választották az ősz legjobb edzőjének. A bundesliga.de oldalon lebonyolított voksoláson a Hertha BSC-t irányító magyar szakember mellett Ralph Hasenhüttl (RB Leipzig), Julian Nagelsmann (Hoffenheim) és Peter Stöger (Köln) volt a jelöltek között. A január utolsó napján lezárult szavazáson a trénerekre összesen 51 488 voks érkezett, ebből 17 468-an gondolták úgy, hogy Dárdai volt a legjobb, ami 34 százalékos arányt jelent.

 

A 2018/2019-es idénytől alkalmaznák a spanyol labdarúgó-bajnokságban a videobíró-technológiát. Javier Tebas ligaelnök azután szólalt meg a témában, hogy a Barcelonának a hétvégén nem adtak meg egy szabályos gólt. „A tesztelések már zajlanak, nyolc hónapja foglalkozunk a videobíró-rendszerrel. A következő idényben kipróbáljuk majd az élvonalban, és ha a FIFA végérvényesen jóváhagyja, 2018 júliusától használni fogjuk” – nyilatkozott az El País című lapnak.

 

Szerdán jöhet létre a személyes találkozó az úszók és a szövetség újonnan megválasztott elnöke, Bienerth Gusztáv között. Cseh László kifejtette: mivel úgy érzi, segítenie kell az úszókat, ezért elnökségi tagként ő tolmácsolta feléjük a lehetőséget az elnökkel való párbeszédre. A négyszeres olimpiai ezüstérmes versenyző hozzátette: sajnos mindenki azért nem tud ott lenni a megbeszélésén, mert sokan edzőtáborban, vagy versenyen vannak.

 

Időjárás és könnyű:

Szerdán a havazás az Északi-középhegység térségére szorul vissza. A legtöbb helyen ónos eső valószínű, legtovább az Észak-Alföldön. Délen viszont már eső hullhat. A déli, délkeleti szél a Dél-Alföldön és az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán +3 és -4 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.
Csökkenti a tanulók tanulmányi teljesítményét és magabiztosságát, saját képességeikbe vetett hitét a hosszan tartó vagy erősödő iskolai zaklatás egy új tanulmány szerint. Az Amerikai Pszichológusok Társasága tanulmánya elkészítéséhez több száz gyerek életét követte végig óvodáskortól a középiskoláig. Eredményeiket a Journal of Educational Psychology című szaklapban mutatták be. Noha az iskolai kegyetlenkedést a tömegkultúra gyakrabban ábrázolja középiskolai jelenségként, a kutatás szerint sokkal súlyosabb és gyakoribb az általános iskolákban, és fokozatosan ritkul, ahogy nőnek a gyerekek – írja a Science Daily online tudományos lap.