Egy népszerű diplo,mata
Dr. Hóvári János Törökországról és Izraelről is beszélt.
Volt nagykövet, érti a Közel-Keletet, de honnan is indult? Ha jól tudom, Ön eredetileg turkológus. Hogyan is lett ennek a tudománynak a művelője?
Megtanultam törökül, elvégeztem az ELTE-n a török szakot, igyekeztem egy csomó könyvet elolvasni. Engem már gyerekkorom óta érdekelt a Kelet világa, elsősorban a török népek történelme, de mellette tanultam bibliai hébert, arabot, perzsa nyelvet, szóval sok mindent csináltam eddigi életem során. Az egész mögött ott van a keleti világ értelmezése, igyekszem figyelni az eseményeket, a múltat, a jelent, úgy nagyjából a Balkántól Afganisztánig tart az érdeklődésem. Amikor Izraelben voltam diplomata, akkor nagy hasznát vehettem a héber és az arab nyelvek ismeretének.
Elég korán került külszolgálatba, milyen volt az egyetemi lét után egy másik világba csöppenni?
Valóban más a diplomácia és a kutatás, hiszen ez utóbbi valamilyen múltbéli dolgot próbál megérteni, ennek nincsen különösebb befolyása az emberek életébe. A diplomáciával az ember a jelent érti meg, meg kell mondani a főnökeinek, hogy mi történik a jövőben, mindezt első állomásként egy olyan puskaporos helyen, mint Izrael. Igen érdekes volt, mert sajnos mindig volt olyan esemény, ami miatt az ember aggódhatott, robbantások, feszült helyzetek. Mindezt értelmezni kellett, meg kellett őriznie az embernek a hidegvérét, tudni kellett, hogy mi a veszélyesebb, mi az, amit csak a média fújt fel, de azt is, amit a média nem vett észre, de egy diplomatának figyelnie kellett. Ebben az időszakban sokat dolgoztam, sokat tanultam, egy olyan világát ismertem meg Izraelnek, a zsidóságnak, a kereszténységnek, az iszlámnak, ami nagyon hasznos volt.
Emlékszem, amikor a nagykövetségen dolgozott, akkor az Ön feladata volt a sajtóval való kapcsolattartás és azt mondták, végre itt egy emberszabású diplomata, akivel lehetett együtt dolgozni. De milyen volt Önnek megismerni az izraeli magyarokat, akik tartották a magyarságukat is. Milyen volt velük, velünk együtt lenni?
Sokan segítettek nekem ebben, mint Rónai András színművész. Amikor eldőlt, hogy én nem Kairóba, hanem Tel Avivba megyek külszolgálatra, mondtam a kiváló táncművész barátomnak, Novák Ferenc Tatának, hogy Izraelbe megyek, ő mondta, ne aggódjak, majd jön Rónai András és mindent elintéz. Pár nap múlva András pesti lakásán találkoztunk, az első kérdése az volt, hogy miben dolgozom. Mondtam neki, hogy eddig az oszmán birodalom történetével foglalkoztam, de most ezzel felhagytam. Mire ő, nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy mit iszol, whiskyt, pálinkát vagy mit. Nagyon sok mindent elmondott arról, hogyan is lehet Izraelt megismerni, sok embert megismertem. Szerencsére ismertem a Kárpát-medencét, így mindenkinek tudtam valami hasznosat mondani Kassáról, Ungvárról, Munkácsról, Nagyváradról, Kolozsvárról. Tudni kell, a 200 ezres izraeli magyar zsidóság fele erdélyi, de nem jelentéktelen a felvidékről elszármazottak száma sem.
Nem érezte azt időnként, hogy ezek az emberek néha nagyobb magyarok, mint az itthoniak?
Mi mások lennének, mint magyarok? Az egyik legmeghatóbb történet az volt, amikor a kárpótlás kapcsán jöttek asszonyok, aki valahonnan a Tisza vidékről származtak, akik megőrizték a klasszikus parasztzsidó karakterüket. Hihetetlen, de ott is egy kelet-magyarországi dialektusban beszéltek. Megértettük egymást, látták rajtam is a vidéki származást, ezt egyébként Rónai András is rendszeresen elmondta. Olyanokra kellett figyelnem, hogy az erdélyiek nem nagyon kedvelték a pestieket, a kárpátaljaiak sem, ezekre ügyelnem kellett Izraelben.
Ki volt ekkor a nagykövet?
Csejtei István volt, akitől nagyon sokat tanultam, majd úgy alakult, hogy én váltottam őt később.
De előtte még Magyarországon dolgozott, Németh Zsolt kabinetfőnökeként.
Igen, mert elég jól ismertem a minisztériumi struktúrákat. Az egyik első komoly munkám az 1998-as árvíz kapcsán történt, összekötő voltam a külügy részéről az ukrajnai és a magyar oldal között. Sikerült Európából, Izraelből is nagy mennyiségben zsákokat szerezni a védekezéshez.
Később megint Izraelbe került, ezúttal nagykövetnek, ahol ismét hódolt annak a szenvedélyének, hogy kutatta, kereste a magyar gyökereket a térségben.
Érdekeltek olyanok, mint Petah Tikva alapítói, akik a Balaton felvidékről származott magyar zsidó emberek voltak, akik megőrizték az itthonról hozott szerszámaikat is, amikkel feltörték a földet, majd megkezdték a gazdálkodást. Ezeket tudni kell, ahogy azt is, hogy az I. világháború idején az angolok elleni harcokban közel 600 magyar tüzér vett részt, mindenütt van valami emlék, ahogy a magyar keresztesek emlékvilága is fontos Galileában, ahol az ottani keresztény araboknak az a meggyőződése, hogy ők az ottani magyar kereszteseknek a leszármazottai. Ráday Mihállyal csináltunk is egy filmet arról, hogy ebben a faluban hogyan is él a magyar emlékvilág. Érdekes, hogy a falu egyik részét például Balatonnak hívják. De foglalkoztam más magyar érdekességekkel, mint a Népek Templomával Jeruzsálemben, amit az I. világháború után építettek fel, aminek a megépülését a Trianon utáni Magyarország is fontosnak tartott. De Jeruzsálemben 200-ben én mondattam el azt a szentmisét, amit Szent István emlékének szenteltünk.
De Jeruzsálem más szempontból is fontos Önnek.
Ha arra gondol, hogy a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagja vagyok, akkor igen, ez is fontos számomra. Ez a testület a Jeruzsálemet egykor elfoglaló Boullion Gottfired testőrségének a történeti utódja. Ez egy sajátos tisztesség, meg a szentatya veszi fel a lovagok közé a tagokat, Magyarországon talán kilencen vagyunk Szent Sír lovagok.
Izrael után kisebb kitérők, mint a kuvaiti nagykövetség következtek, majd Törökországba került nagykövetnek. Ott is ugyanúgy otthon érezte magát, mint Izraelben?
Azért az egészen más volt, emlékeszem a netanjahi nénik rendszeresen meghívtak magukhoz és egyszer beszéltem nekik a zserbóról, amit egykor az anyukám csinált, onnantól kezdve minden látogatásomkor várt egy doboznyi zserbó, ők olyanok voltak, mint a nagynénéim, ez olyan volt, mint egy család. Soakt beszélgettünk, együtt nevettünk, búsultunk, politizáltunk,
Ilyen jól állunk a diplomata utánpótlásban, hogy jelenleg már más területen dolgozik, hiszen Ön a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója.
A kultúra nagyon fontos, ebben a világban dolgozni nagy megtiszteltetés, persze mellette a török ügyeket sem feledem, hiszen a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékbizottság elnöke is vagyok.
Visszatérve a diplomáciai pályafutására, amikor Ankarába került, akkor hogyan tudott nagykövet lenni, nem pedig turkológus?
Amíg Ankarában voltam sok mindent sikerült elérnem, mint a magyar-török kapcsolatok új alapokra való helyezését, amikor a miniszterelnök úr járt Törökországban, akkor több mint egy tucat megállapodást sikerült aláírni a felek között.
Törökországban most helyzet van. Hogyan lehet pár nap alatt közel 40 ezer embert letartóztatni?
Egy nagy országban minden lehetséges, ahol több mint 80 milliónyian élnek, egy hatalmas hadsereggel, csendőrséggel.
Furcsa ez az ellenérzés Erdogan és Güllen között, hiszen ők valamikor barátok voltak.
Igen, a kilencvenes években együtt küzdöttek a güllenisták és az a mozgalom, amiből Erdogan pártja létrejött. Az iszlám világ modernizációja volt a cél, komoly tanulmányi, iskolai háttérrel. Erre egy ideig szüksége volt Erdogan mozgalmának, pártjának, a güllenista iskolák jogászaira, vegyészeire, stb.
Mi volt az oka a szakításnak?
Szerintem az, hogy Güllen emberei, akik különböző minisztériumokban jó pozíciókban voltak, irányítani akarták Erdogant, ő ezt kikérte magának, ebből lettek az ütközések. Ennek a vitának köze van a múltkori sikertelen puccskísérlethez is. A hadsereg szerepe azért érdekes, mert ők képviselik a kemalista, nyugati hagyományt az országban.
Ki is volt Musztafa Kemal attatürk?
Ő volt Törökország nagyon jelentős vezetője, akinek a képe szerencsére még mindenütt megtalálható. Ő már az I. világháborúban egy nemzeti hős volt, Galipolinál ő vezette a török hadsereget győzelemre. Ő egy modern felfogású, nyugati felfogású ember volt, aki a vesztes háború után a hadsereget igyekezett megőrizni. Mellette nekifogott egy új, szekuláris, modern török állam építésének. Most az a kérdés, hogy Törökország ezen az úton marad, ahol az iszlám csak a hagyományoknak a részemarad vagy pedig a mindennapok meghatározójává válik. A társadalom jelentős része elkötelezett a kemalizmus mellett, egy másik nem kis része elutasítja ezt és vannak, akik a kettő között mozognak. én úgy gondolom, a kemalistra hagyományok meghatározóak, ha az ország erről letér, akkor a törökök gyengülni fognak. A jelenlegi kormánynak van egy iszlamista és egy kemalistra ellenzéke is. Utóbbiak azok, akik Európában gondolkodnak, egy olyan Törökországot akarnak, aminek helye lenne az Unióban. De ott van még a kurd ellenzék, amelyik egykor szintén Erdogant támogatta, amikor szakított a kemalista nacionalizmussal, mára ez már nincs meg. A kurdok azért is érdekesek, mert mindenhol megtalálhatóak, Törökországban, Szíriában, Irakban, meg a térség más országaiban is.
Erdogan azért is érdekes figura, mert ha úgy gondolja egyszer, hogy nem tartja be az uniós megállapodást és elengedi a náluk levő menekülteket, akkor nekünk az nagyon rossz lenne.
Ez ennél mindenképpen bonyolultabb, fenyegetőzik Erdogan, de azért ott van az Európai Unió, a Frontex, Görögország is.
De nem úgy tűnik, hogy az Unió olyan lenne, mint egy sóhivatal, amelyik egy ideig nem vette komolyan a menekültek ügyét?
A görög hozzáállás volt érdekes, mert azt gondolták, átengedik az embereket, akik majd valahogy eljutnak Németországba, majd lesz ami lesz. Ám ma már más a helyzet, a menekültek nem úgy mennek át Közép-Európán, mint kés a vajon, ha a görögök nem tesznek lépéseket, hogy megállítsa az Égei tengeren a menekülteket, akkor ők ott fognak felhalmozódni.
De csak idáig több ezren fulladtak a tengerbe, hol van az európai humánum?
Az EU ezeket a szegény menekülteket nem akarja, így nincs nagy sírás a haláluk miatt. Én úgy látom, hogy történtek változások, a Frontex erősítette a képességeit, most Görögországnak kell ebben az ügyben erősebben lépniük, mert különben nagyon rossz helyzetbe kerülnek. Nem tudni, hogy a törökök akarják-e a görögök tönkremenetelét, nem biztos, hogy akarják. Egyelőre Erdogan fenyeget, az eredményt még nem tudjuk. A szír menekültek arra várnak, hogy hazamehessenek, a bangladesi, pakisztáni menekültek egy másik ügyet jelentenek.
A magyar-török kapcsolatok most milyenek?
Nem tudom megmondani, már nem vagyok a külügyben, az biztos, az államközi kapcsolatoknak a mostani helyzet nem tesz jót, de a társadalom tagjai között, a művészetben, a kultúrában azért élő és jó kapcsolat van.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
