Heller Zsolt Amikor a csoda elindult Mádról és Berettyóújfaluig ment
Azt hitte újra nagy dolgot tehet.
Nem akart ő mást csak a meglévő szép közösségből nagyobbat és összetartóbbat kovácsolni.
Úgy, mint Mádon. Már bánta, hogy eljött Mádról. Ott úgy kezelték őt, ahogy egykoron „Kállóban” a Szent Rebbét. Eljött onnan. Annak már két éve.
Mádon, miatta építettek rabbiházat a jesivával együtt. Iskolát hozott létre, sok bóher járt hozzá az ország különböző részéről. Csodálkozott is rajta, amikor évek múltán már hely sem volt az épületben és a jelentkezők képesek voltak a szérűben aludni, csak ott lehessenek a közelében. Szerették és csüngtek rajta a növendékei. Nem gondolta, hogy egyszer tovább megy és nem is értette magát, amikor igent mondott a husztiaknak. Tizenhét évet élt ott.
Sokat gondolkodott a husztiak kérésén. Rábízta a döntést a Teremtőre. Amikor ott hagyta Mádot, sírva kísérték ki a városka határához, ahol a dombok úgy nyílnak szét, mint egy foájé függönye a vendégek fogadása, vagy elbocsájtása után. Emlékszik az érzésre, amikor integettek utána a mádiak, zsidó és nem zsidó együtt álltak ott, és ahogy távolodtak, csak az integető karok látszottak, mint a nádas, mikor erős szél fújja a szárakat. Azt a nádast soha nem felejtette el.
Nehezen vitték őket a szekerek Husztra, ahogy a szívük is nehezen adta az elválást. Büszke volt arra, hogy az ottani közösség külön delegációval érkezett Mádra, a nagy rabbi, Sík Mózes halála után.
– Sém Jiszráél Kádos – mondogatta magában. – Izrael Neve Szent.
Ez volt neki a jel. A nagy rabbi neve. Akkor, 1879-dik évét írták a polgári naptárnak és két teljes esztendőt gondolkodott rajta mitévő is legyen.
1881-et írtak már, amikor elfoglalta a huszti rabbiszéket. Híre is ment annak egész hegyalján. Sok bóhere követte. A „Liszkai Cádik”, a Friedmann Hersele a polgári év 1874-dik esztendejében visszaadta a lelkét a Teremtőnek, így ő maradt akkor csak, mint tanító azon a környéken, hiszen a keresztúri rabbi, a Reb Sájele, „azidőtájt” még nagyon fiatal volt.
Bár Husztot szép városkának látta, de nem tudta megszokni az ott létet. Sokszor nem egyeztek a zsidók, legyen az a haszid, vagy ortodox. Ő nem akart ilyet. Nem szerette a békítetlenséget.
Akármit is tett, úgy érezte sok erőt vesz el tőle, és hasztalanok az intelmei, és elveszi a szellem fejlődésétől is a lehetőséget. Gyötrelmes két éve volt. Belül sok vívódással. Egyben akarta látni az ő zsidajait. Ezért is beszélt hozzájuk jiddisül is, magyarul is, ruszénul is. Hogy nyelv se válassza el őket.
De hiába rendezkedett be az ő Zálijával és a gyerekekkel, nem érezte magát otthon.
Hiányzott neki Mád, és hiányzott neki a szülőfaluja, Sámson közelsége.
Lassan becsomagoltak mindent. Záli, akkurátusan átnézte a poggyászokat és az ott hagyott bútorokat. Most nem sírt. Mádról idejövet igen. De most nem. Most úgy érezte, valami újabb csoda fog velük történni. Kiment a megrakott szekerekhez, amiknek a rúdjai már Berettyóújfalu irányába voltak fordítva, és megállt mellettük, várta a férjét.
Reb Ámrám, kilépett a rabbi lakból, megállt, megérintette két ujjával a száját, majd azokkal végigsimította a mezüzét. A szekérhez fordult, kinyitotta az imakönyvét és mély hangján imádkozni kezdett.
Az ima végén, hosszan belenézett a felesége szemébe, oly annyira, hogy az zavarba is jött. Akkor zárta le magában az elmúlt két évet. Mielőtt felszállt volna a bakra, odalépett és elköszönt az udvaron várakozó híveitől, és a tanítványaitól. Azok csendben fogadták a búcsúzó rebbe áldását és tudták, hogy az egyik legnagyobb rabbijukat veszítik el. Túl voltak már a reggeli imán, ami hosszúnak és nyomasztónak tűnt. A Teremtő közelebbinek tűnt nekik, mint bármikor.
Ők nem integettek, csak szomorúan bámultak az elvonuló fogatok után, miközben nézték, hogy a Nap fénye miként játszik a hajnali pára átláthatatlan függönyével.
– Na Zálikám, új életet kezdünk. Folytatjuk a régit, mindenhez közel.
Heller Záli nem értette először a férje mondatát, majd rámosolyodott és belékarolt.
A szülőfalu közelsége őt is megnyugtatta és az, ahogyan a berettyóújfalui közösség várta őket.
Hónapokkal előtte leutaztak Ábrahámmal az ottani zsidók meghívására, akik félve mutatták meg az imaházakat és a rabbi lakot. Zavartan, de megtették az ajánlatukat és elmondták, hogy egy nagy zsinagógát is akarnak építeni.
A férjének megtetszett a közösség, a terveik és az az alázat, ahogy az ő érkezésére számítottak. Amikor visszamentek Husztra, útközben megbeszélték, hogy elvállalja a berettyóújfalui közösség vezetését.
A szekér kikanyarodott a városból, egy-egy korán kelő érdeklődve nézte a felpakolt szekereket volt, aki biccentett a fejével, mások csak méregették a szekéren ülőket.
És most újra úton, újra egy másik világ felé zötykölődtek.
Nézte Ábrahám arcát, aki a maga negyvenkilenc évével erős férfias vonásokkal bírt és arra gondolt, mennyire is szereti ezt az embert, akire a hegyaljai zsidók mind csodálattal tekintettek. És ez az ember az ő ura. Büszke volt rá. A tudására és az emberségességére. Arra, ahogy zsidót, nem zsidót egyaránt el tudott terelni az élet útjain.
Átkarolta Ábrahám kezét és a vállára hajtotta a fejét. Hosszú volt az út, de tudta; ahova érkezni fognak, az a világ szereti és várja a csodákat. És ők abban éltek. Az élet apró csodáiban.
Így indult el a csoda Mádról, Huszton keresztül Berettyóújfaluba, hogy ott egy mádihoz hasonló, virágzó közösséget táplálhasson, valahol félúton a Hegyalja és Erdély között, ott ahol a haszid világ együtt tudott élni bármely más zsidóéval, kaput nyitva így a bihari emberek lelkéhez, legyen az zsidó, vagy magyar.
ben.zion.blum
(Rabbi Blum Ben-Zion, Reb Blum Amram fia. Forrás: geni.com)
(Blum Amram 1834-ben született Blum Ignác (Reb Isaac Jakob Blum m.h. 1851.) és Friedman Mária gyermekeként, Hajdúsámsonban. (A születési helye körül találgatások vannak, hiszen több forrás Hajdúsámsont említi, viszont más feltevések szerint Szilágysámsonban született. Talán ezért lehet, hogy sok alkalommal, Sámson névvel jelölik születése helyét.)
Iskolai tanulmányait, a híres nagykárolyi rabbinál Perlesz Méirnél valamint a szintén híres Szófer Mózes pozsonyi főrabbi jesivájában szerezte.
1858-ban már az almási rabbiszéket foglalhatta el, ahonnan 1864-ben Mádra került rabbinak.
A mádi közösség gazdag és a kor egyik legszebben fejlődő közössége volt. A rabbi feladatok ellátásának egyik alapfeltételeként szabták számára, hogy jesivát működtessen.
Rövid időn belül az ország egyik leghíresebb bóher képzőjét vezette.
1881-ben került át Husztra, hogy az ottani zsidó közösséget vezesse. Huszton két évig tartózkodott, majd 1883-ban a berettyóújfalui közösség kérésére elfoglalta a rabbiszéket. Haláláig irányította az „újfalui” közösséget, ahol főrabbiként a térség meghatározó vallási vezetője volt, odavonzva a számos kis település zsidó közösségeit is.
Felesége, Heller Záli volt. Népes családjából több gyermeke is rabbinak tanult.
Híres jesivát működtetett, tanítványai Erdély több településén lettek az adott közösségek vezetői. Tanításait a Bész Seorim című gyűjteményben jelentette meg.
Rabbi szolgálata alatt készült el a Berettyóújfalui Zsinagóga, melyet Weiszman Béla tervei alapján építettek 1903-ban.
Rabbi Blum Amram, 1907. szeptember 5-én, azaz 5667. Elul hó 26-án csütörtökön, tüdőlobbanás (tüdőgyulladás) következtében adta vissza lelkét a Teremtőnek.)
