A Machpéla misztériuma

A Machpéla misztériuma

 NECHEMIA BEN AVRAHAM
Transzdimenzionális átjárót vett Ábrahám Efrontól? Magyarázat kínálkozik arra, miért nem vitatkozott a pátriárka a horribilis vételáron

Egy korábbi posztunkban bibliai-cionista szemszögből foglalkoztunk a Machpéla-barlanggal, amely Jeruzsálemnél és a Siratófalnál talán kevésbé közismert mint a zsidóság szellemi jelképe, de ki tudja, talán még fontosabb is annál.

Évente háromszázezer ember látogat Hebronba, annak ellenére, hogy a várost leginkább a híradók unalomig ismert „közel-keleti” vágóképeiből ismeri a világ (kődobáló palesztinok, égő autógumik, könnygázzal oszlató olajzöld egyenruhások és szakállas telepesek). Hála Istennek, már régóta nem történt itt gyilkosság, noha a százezres arab város közepén néhány száz zsidó lakik életvitelszerűen az Avraham Avinu negyedben, további néhány ezer pedig Hebron külvárosában, Kirját Árbában, ami egyben a város régi, a Bibliában említett neve is.

A város és a barlang történelmét a meghivatkozott posztban már vázoltuk, s akkor ejtettünk szót arról is, hogy Ábrahám elképesztő összegért vásárolta meg a Machpélát és annak környékét. A Tóra négyszáz sekelt említ, amirt a harmincas években megjelent Hertz Biblia pengő-átszámítása segítségével konvertáltunk tovább forintra – olyan ötvenmillióra. Miután azonban igencsak merész vállalkozás négyezer évvel ezelőtti árakat a maiaknak megfeleltetni, álljon itt az az adat, hogy a rossz emlékű Omri király (Acháb apja, a bálványimádó Jezabel apósa) az egész Somron-hegyért két kikár ezüstöt, azaz hatezer sekelt fizetett (1Kir. 16:25) a terület névadójának, Sémernek; de tudjuk azt is, hogy Jeremiás próféta mindösszesen tizenhét sekelért tett szert „a mezőért, amely Anatótban van” (Jer. 32:9). Árje Káplán rabbi, fizikus és kabbalista a neves törvényhozóra, Hamurabira hivatkozik, aki évi hat-nyolc sekelben állapítja meg a földmunkás bérét. S mégis: Ábrahám az első ajánlatot alku nélkül elfogadja, és négyszáz sekelért megveszi a Machpélát, hogy legyen hová temetnie a feleségét. Nem túl magas ez az ár egy sírboltért?

Tom Lovell: Sára temetése. 1967-es festmény

Nem, ha Ábrahám tudta, hogy nem egyszerű barlangot vesz.

A hagyomány szerint az ősatya nem sokkal körülmetélkedése után fedezte fel a barlang titkát. Mint ismert, Ábrahámot angyalok látogatták meg, szám szerint hárman. (Egy angyal csak egy missziót teljesíthet. A hármak egyike Gábriel volt, aki a gyerekszülést hozta hírül; Rafael gyógyította a körülmetélés sebét, Micháél pedig bekukkantott, ha már arra járt; ő Szodomát és Gomorrát ment lerendezni [Rási].) Ábrahám a legelésző nyájhoz ment, hogy a vendégek számára kiválasszon egy borjút. Az állatot némi kergetőzés árán sikerült elfognia, és akkor tévedt be a Machpélába s jött rá, hogy az tulajdonképpen nem egy barlang, hanem több üreg helyezkedik el egymás alatt. De nem ez döbbentette meg.

Hanem a fény.

Ábrahám a barlangban belülről ragyogó fényt látott, és semmihez sem fogható, édes illatot érzett. Mindkettő Éden kertjéből származott. Angyali hangok közölték vele: itt van eltemetve Ádám, s itt lesz eltemetve ő, fia, Izsák és unokája, Jákob is. Ekkor értette meg, hogy a Machpéla nem más, mint az elveszett Paradicsom bejárata, egyfajta transzdimenzionális kapu, átjáró két világ között; az itt tapasztalható fény maga a Schiná, az isteni jelenlét fénye.

Bejárat az Édenkertbe. Menáchem Kuchár festménye

Ábrahám és Hebron kapcsán említ a Tóra egy helyszínt, Mamréi terebintusait. A Mamré szóval a legtöbb fordítás nem tud mit kezdeni, így megpróbáltam utánanézni szótárakban, magyarázatokban. Az eredmény: mindenki annak fordítja, aminek akarja, ilyen szó – (mém, mém, rés, alef) – voltaképp nem is létezik, legfeljebb két gyökre emlékeztet, amelyek közül az egyik keserűséget jelent, a másik áldozati célokra hizlalt állatot (nota bene: Ábrahám később oltárt is épít Mamrénál). A szót ezen kívül fordítják még kövérségnek, gazdagságnak, (élet)erőnek, sőt, látomásnak is.

Egy magyarázat szerint azonban a szó lázadókat jelentene – nevezetesen az Isten ellen lázadó első emberpárt, Ádámot és Évát, akik ezek szerint itt vannak eltemetve, a Schiná (isteni dicsfény) védőszárnya alatt, az Édenkert bejáratánál, két világ határán. Ezt támasztja alá a Zohár címá kabbalista alapmű is, amely az egymás alatti barlangokat két világgal azonosítja, s azt állítja, ezen a spirituális kapun halad át valamennyi lélek, amikor a halál után elhagyja a földi világot. A Földnek az a pontja ez, ahol az istenit beárnyékoló anyagi világ, a materiális lét mintegy elvékonyodik, az isteni jelenlét pedig nyilvánvalóbbá válik.

A kabbala a Kirját Árbá megnevezést a gemátria rendszerével vizsgálja. Ezt az egyszerű fordítások Négyek Városának nevezik, és a négyes szám sok egyéb mellett utalhat az itt eltemetett négy házaspárra (Ádám és Éva, Ábrahám és Sára, Izsák és Rebeka, Jákob és Lea), valamint a világ négy sarkából (lásd az Ámidá imát) egybegyűjtött zsidóságra, amelynek itt, Hebronban kell újraegyesülnie (Hebron találkozást jelent). Az isteni fényt a kabbala szerint négy klipá (kvázi: héj) „fojtja le”. Isten kimondhatatlan, négybetűs nevére is utal Kirját Árbá.

***

Viszonylag ismert talmudi idézet szól arról a négy bölcsről, akiknek megadatott, hogy bepillantást nyerjenek az Édenkertbe. Közülük csak egy, Akiva rabbi úszta meg ép bőrrel és elmével a dolgot: egy kollégája meghalt, egy eretnekké vált, egy pedig megőrült. A mi szempontunkból ez a történet azért érdekes, mert a Machpéla alsóbb régióiba a mai napig nem engedik le a látogatókat, tudniillik aki oda lemegy, az valamilyen hatásra megőrül, eszét veszíti. Az utolsó ilyen eset állítólag a huszadik század negyvenes éveiben történt.

1948 után közel két évtizedes szünet következett a zsidóság és a Machpéla viszonyában. A barlang jordán kézre került, Hebron judeinrein lett, a barlang elfelejtődött. A Hatnapos Háborúban, 1967-ben foglalta vissza Izrael (mint anno írtuk: Goren tábori főrabbi személyesen), és hamarosan megfordult a városban Mose Dáján tábornok, civilben amatőr régész, akit természetesen rendkívüli módon izgatott a barlang rejtélye.

A Machpélában az Izsák termének is nevezett Nagyteremben van egy lyuk a padlón, azon keresztül eresztik le a gyertyákat az alsó barlangba – a szájhagyomány szerint ez volt az eredeti bejárat. Amely rendkívül szűk, mindössze huszonhat centi átmérőjű. Felnőtt embernek ezen átbújni lehetetlen, ezért Dáján egy Michál nevű, tizenkét éves kislányt küldött le, ugyan nézzen már körül, mi van alant.

Arra az éjszakára az iszlám által is szentnek tekintett hely muszlim őreit biztonsági okokra hivatkozva elküldték a Machpélából, és leeresztették a lyukon Michált (kép). A gyermek kör alakú helyiségben találta magát, amelynek padlóját elborították a hívők által lehajigált pénzérmék, gyertyamaradványok, kézzel írott kívánságcédulák. Déli irányban szűk, sötét folyosó nyílt. A lány bemerészkedett, és tizenhét méter megtétele után lépcsősort fedezett fel. Ezen tizenöt fokot tudott haladni, azután azonban fal zárta el az útját. Visszament, felhúzták az Izsák-terembe, s küldetése ezzel véget ért. Dáján lerajzoltatta vele a látottakat.

Jóval később Noám Árnon Kirját Árbá-i telepes (a képen) néhány barátjával együtt szánta el magát arra, hogy felderíti az alsó barlang titkát. Ahol Michál átfért, ott ők nem fértek át, a beszámoló egy részlete azonban nem kerülte el a figyelmüket: a lépcső, amelyet fal zárt el. A falat alkotó követ kellett megtalálniuk, hogy a lépcsőt használni tudják. Mértek, számoltak, és úgy találták, hogy a kő az Izsék-terem másik oldalán lehet, azon a részen, amelyet arab imaszőnyegek borítanak. Ezt a területet a muzulmánok mindig szemmel tartották. Árnonék kivárták a legközelebbi Elul hónapot, amikor is a zsidók az újév közeledtére tekintettel éjfélkor mondani kezdik a szlichot imákat, így éjszakai jelenlétük nem feltűnő. A muzulmán hitbizomány arab őrei trehányul végezték dolgukat: fogták magukat, és aludni mentek, ahogy arra számítani lehetett. A telepesek a magukkal hozott feszítővas segítségével mozdították el a követ – és itt átadom a szót Árnonnak.

Nehéz leírni, milyen érzések töltöttek el bennünket, amikor láttuk a követ elmozdulni az alatta lévő kis nyílásról. Beléptünk, szívünk vert az izgatottságtól. Lépcsőket találtunk, amelyek lefelé vezettek, a sötétbe. Lassan leereszkedtünk. Szűk, sötét folyosóra vezettek a lépcsők. Lassan, görnyedten végigmentünk rajta, zseblámpákkal világítva meg az utat. Odaértünk a kör alakú helyiségbe, és körülnéztünk. Kerek volt és sötét. A falon kövek, de barlangot sehol nem lehetett látni. Hol a barlang? Hiábavaló volt minden erőfeszítésünk?

Néhány perc múltán újabb rejtéllyel álltunk szemben. Mintha légáramlatot éreztünk volna. Ez hogyan lehetséges? Szél fújna a föld alatt? Lenéztünk, és köveket pillantottunk meg a földön, amelyek mintha egymáshoz tapadtak volna. Úgy látszott, a köztük lévő résekből jön a légáramlat. Az érzelmek pillanatokon belül magasra csaptak bennünk, felemeltük a köveket és… sziklaüreg volt ott, amely a föld alá vezetett.

Bezsúfolódtunk egy kör alakú barlang nagyon szűk bejáratába, amit mélyen a föld alatt vájtak a sziklába. A barlang teli volt porral. Nem lehetett benne se állni, se leülni, csak kuporogni. Haladtunk beljebb, míg ki nem szélesedett, és aztán ott volt a második barlang. Ez kisebb volt az elsőnél, de itt újabb meglepetés várt bennünket. Ez is tele volt porral, de a porban csontokat és cserépmaradványokat láttunk szanaszét, némelyik még elég jó állapotban volt.

Fújt a szél a barlangokban, a szívünk viszont hallhatóan vert. Élő lélek évezredek óta nem jutott ennyire közel a pátriárkákhoz. Mindannyian időt szakítottunk annak átgondolására, micsoda jelentősége van annak, hogy az Ősatyák Barlangjában lehetünk, s imádkozhatunk itt, Ábrahám, Izsák, Jákob, Sára, Rebeka, Lea, sőt talán Ádám és Éva sírjánál, az Édenkert bejáratánál, ahol a lelkek és az imádságok a magasba szállnak. Csendes ima Ősatyáink jelenlétében.

E hatalmas spirituális élmény után megvizsgáltuk magát a barlangot. A csontok foglalkoztattak bennünket. Vajon a pátriárkák csontjai? Tudtuk, meg van írva: az Igazakat haláluk után is élőnek nevezik, s a Pátriárkák, a „hebroni szendergők”, felkelnek és irgalomért imádkoznak. Vizsgálódásunk közben nyilvánvalóvá vált, hogy a cserépmaradványok az Első Templom idejéből valók, a júdeai királyok korszakából. A hebroni zsidók és az összes júdeai zsidó megértette a Machpéla-barlang fontosságát és jelentőségét: ide hozták csontjaikat és agyagedényeiket.”

Eddig a beszámoló. Noám Árnonék nem hatoltak beljebb, nem kísérelték meg kideríteni, honnét fúj a föld alatt szél, és ezt – a fentiek ismeretében – alighanem nagyon jól tették.

Lásd még: „A barlangba, amely Machpéla mezején van”