Tízezreket várnak az Élet Menetére 2016. április 17-én

Saul fiai és unokái a budapesti Élet Menetén

Élet Menete Alapítvány

 „…hogy nagyapáink múltja ne válhasson gyermekeink jövőjévé!”

Tízezreket várnak az Élet Menetére 2016. április 17-én

 

jizkorbaner

Az Élet Menete idei megemlékezése halottainkról és gyermekeinkről szól! 

2016-ban a budapesti, immáron 14.  Élet Menete a holokauszt áldozatainak emléke mellett a múlt jelenkorban észlelhető lenyomatait kívánja az emlékezés és a mának szóló üzenete középpontjába állítani. 

Aki nincs tisztában a múlt lenyomatával és hatásával jelen korunkban, az kiszolgáltatottan áll saját jövője előtt. Európai, magyar zsidó – keresztény hagyományunk és értékrendünk kötelez a mindennapi emberségre, a toleranciára. Európai, magyar zsidó-keresztény hagyományos értékrendünk, megfelelő történelmi tudással párosulva segíthet eligazodni a jelen összekuszált viszonyai között is. Minden körülmények között embernek lehet maradni, s a XXI. században ez a mi saját választásunk. Ez az idei Élet Menete fő üzenete.

PROGRAM:

 

Találkozó: Dohány utcai zsinagóga előtt

15.30: Színpadon a JAZZREAL együttes játszik

16.00: Műsorvezető a színpadon: SZENTE VAJK

16.03 Bandi László és Hegedűs D. Géza beszéde

Sófár bemutatásával INDUL a menet  (Dr Verő Tamás rabbi)

Útvonal: Károly körút, Deák tér, József Attila utca, Széchenyi tér, Zrínyi utca, Szent István tér

Ahogy a menet a Zrínyi utcába befordul, az utca két oldalán fiatal önkéntesek  az áldozatok neveit olvassák. 

kb. 16.40

ÉRKEZÉS A SZENT ISTVÁN BAZILIKA ELÉ.

Az érkezés alatt a Tzomet formáció zenél a színpadon, majd

az Élet Menete Dal (Jávori Ferenc és Müller Péter Sziámi szerzeménye) a Scheiber Sándor iskola gyerekkórusa és Kardos Dániel előadásában

Műsorvezetői köszöntő, majd

Gordon Gábor Az Élet Menete kuratóriumi elnöke beszél

majd rövid beszédek (egy-egy percek):

– Dr. Székely János püspök úr beszéde + gyertyagyújtás

– Dr Bogárdi Szabó István püspök úr beszéde + gyertya

– Dr. Gáncs Péter püspök úr beszéde + gyertya

– Dr. Frölich Róbert főrabbi úr beszéde + gyertya

Még két GYERTYAGYÚJTÁS a színpadon (Székhelyi József, Varsányi Imre holokauszt túlélő és egy gyermek)

Zenei intermezzo: Bangó Margit  (1 dal)

„Szót kérnek a fiatalok!” : magyar tinédzserek véleménye a kirekesztésről

Video üzenet I. (Róma főrabbija)

Két beszéd:

– Aharon Tamir, a nemzetközi Élet Menete szervezet európai igazgatója

-Öex. Ilan Mor Úr, Izrael Állam magyarországi Nagykövete

Videó üzenet II : Korda György

Székhelyi József félperces köszöntője

kb. 17.45 Röhrig Géza beszéde

18.00 Díjátadás: Gordon Gábor, Székhelyi József, Farkas Balázs és Gergő (A Saul fia két gyerekszereplője)

kb 18.05 BÚCSÚ : Bangó Margit

Tízezreket, köztük a hazai politikai és művészeti közélet vezető személyiségeit, és a jó érzésű civilek ezreit várja az Alapítvány a vasárnapi budapesti Menetre, mely egyedülálló a Nemzetközi Élet Menete mozgalomban. A Nemzetközi Menet helyszíne minden évben Auschwitz-Birkenau. Magyarország, az 54 országot számláló nemzetközi oktatási program egyetlen tagjaként kezdett saját, budapesti menet szervezésébe 14 évvel ezelőtt. Az első évben alig pár száz fiatal emlékezett gyertyával a kezében a holokauszt áldozataira. Mára a budapesti menet Európa egyik legnagyobb antirasszista megmozdulása lett.

Találkozó 16h-kor a Dohány utcai Zsinagóga előtt. A teljes program kb. 2 órát vesz igénybe.

A rendezvény magyar és angol nyelvű. Élő internetes közvetítésben az egész világon követhető.