A miniszterelnöknek most aztán minden összejött
Kiderült, hogy ő is offshore-ozott, a kilépéspártiak támadják a „nemzeti konzultáció” közpénzből történt finanszírozása miatt, és annak is épp most kellett kipattannia, hogy a felesége szupermodellt bérelt a ruhatára felfrissítésére annyi pénzből, amiből Pesten lakást lehet venni.
Cameron elismerte, hogy voltak részvényei néhai édesapja offshore befektetési vállalkozásában. Az ITV esti híradójában közölte azonban azt is, hogy 2010-ben, amikor kormányfő lett, eladta feleségével közösen birtokolt érdekeltségét, „hozzávetőleg” 30 ezer fontért.
A Downing Street közleménye szerint a házaspár 1997-ben vásárolt részesedést abban az offshore cégben, amelynek egyik alapító társigazgatója Cameron édesapja, a 2010-ben elhunyt Ian Cameron volt. A miniszterelnöki hivatal adatai szerint David Cameron és felesége annak idején 12 497 fontot fizetett a részesedésért, és 2010-ben 31 500 fontért adták el a részvénycsomagot.
Uniópárti lendületben a miniszterelnök
A Mossack Fonseca dokumentumaiból derült ki, hogy Ian Cameron társtulajdonosa és társigazgatója volt a Blairmore Holdings nevű offshore befektetési cégnek, amelyet bahamai és svájci székhellyel hoztak létre a Mossack Fonseca közreműködésével.
A Guardian azt írta, hogy az 1980-as évek elején alapított Blairmore Holdings három évtizeden át „egyetlen penny” adót sem fizetett Nagy-Britanniában. A lap szerint a Blairmore igazgatótanácsi szerkezetét úgy alakították ki, hogy a cég jogilag nem számított Nagy-Britanniában rezidens adóalanynak, és így nem is került a brit adóhivatal látókörébe.
A kormánypropaganda
A BBC csütörtöki kommentárja szerint David Cameron egyik fő politikai programja az adóelkerülés és a pénzmosás elleni hatósági fellépés szigorítása, így a kormányfő számára kínosnak bizonyulhat, hogy kapcsolatban állt egy olyan céggel, amely nem fizetett adót Nagy-Britanniában.
Cameron az ITV-nek azt mondta: „alapvető tévedés”, hogy a céget édesapja és társbefektetői adóelkerülés céljából hozták volna létre. Cameron szerint a cél annak lehetővé tétele volt, hogy miután Nagy-Britanniában az 1970-es évek végén megszüntették a devizakorlátozásokat, a befektetők például dollárban denominált értékpapírokat is vásárolhassanak. A birtokolt részesedés osztaléka után személyi jövedelemadót fizetett, tőkejövedelmi adót azonban nem, mivel az e forrásból származó jövedelme nem érte el a vonatkozó adójogszabályokban meghatározott alsó küszöbértéket.
Cameron édesapja halála után 300 ezer fontot örökölt. „Nyilvánvalóan nem tudom azonosítani pennyre pontosan, hogy e pénz milyen forrásokból eredt, és apám már nincs itt, hogy megkérdezhessem tőle” – fogalmazott a kormányfő.
A tízmilliós brosúra
Cameronnak a kormány uniós bennmaradást propagáló brosúrájával is sikerült kivernie a biztosítékot saját jobboldali ellenzékénél, amely máris százezer aláírást gyűjtött össze, az ellen tiltakozva, hogy a kormány az adófizetők pénzén folytat propagandát az igenek mellett a nyári népszavazás közeledtével.
A kormány tízmillió fontot költött arra, hogy honlapot állítson fel, illetve valamennyi brit háztartásba tizenhat oldalas brosúrát juttasson el, amiben erősen leegyszerűsített érveket sorol fel az uniós tagság mellett.
Nigel Farage, a UKIP vezetője mindenkit a petíció aláírására szólított fel, a kormányt pedig arra, hogy ne folytasson brüsszelista propagandát. „Ez a mi pénzünk”, szögezte le a politikus, „és a minisztrerelnök nem kapott tőlünk engedélyt arra, hogy ilyen módon költse el.”
Nigel Farage
Elítélte a kormánypropagandát Boris Johnson londoni polgármester és Liam Fox korábbi védelmi miniszter is, akik mindketten távozáspártiak. Hibának minősítette a tízmillió fontos brosúraküldést az ugyancsak Unió-ellenes Michael Gove igazságügyi miniszter is, aki szerint a kormányfő rosszul tette, hogy épp akkor költött ilyesmire pénzt, amikor olyan közszolgáltatások, mint az NHS, költségvetési megszorításokkal küszködnek.
A miniszterelnök neje
Ebben a fölöttébb alkalmatlan pillanatban sikerült a köztudatba bekerülnie Samantha Cameronnak, a kormányfő hitvesének azzal, hogy felbérelt egy volt modellt, és azt a feladatot adta neki, hogy segítsen gardróbja felfrissítésében – 53 ezer font sterlingért.
Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy ekkora összeggel honoráljon olyasvalakit, aki jobban képes egy ruhatárat összeválogatni, mint ő. Az Express szerint Samantha Cameron a tavalyi választások után adott megbízást Rosie Lyburnnek a ruhatár összeállítására.
Rosie Lyburn
A 28 éves Rosie – egykori Tory-nagyság unokája – a „special adviser”, különleges tanácsadó címmel szerepel a Linkedlnen, és ezt a címet általában miniszterek politikai tanácsadói kapják Angliában. Ez még a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy az ifjú hölgyet felvették a fizetési listára évi 53 ezer fonttal. Ami azt jelenti, hogy Cameronné az adófizetők pénzéből varáltatja a gardróbját.
A kormány jelenleg nem kevesebb, mint 92 különleges tanácsadót foglalkoztat, ami az adófizetőknek évi 8,4 millió fontba kerül.
Forrás : https://magyarkroki.com