Tuzson Bence: Várhatóan már a jövő héten megjelenik az otthonteremtési program

Várhatóan már a jövő héten megjelenik az otthonteremtési program használt lakásokra vonatkozó rendelete – jelentette be Tuzson Bence, vasárnap.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Dömötör Csabával közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: az a cél, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban saját lakáshoz jusson.

Mint mondta: eltörlik a regionális különbségeket a rendszerben, egységessé teszik a gyerekek után járó támogatást, amely így nem függ az otthon alapterületétől, azonban az igénybevételhez meghatároznak egy minimális lakásméretet. Használt lakás vásárlásához a közfoglalkoztatottak is igénybe tudják venni a támogatást – hívta fel a figyelmet Tuzson Bence.

„AZ OTTHONTEREMTÉS PÁRTOKON ÁTÍVELŐ NEMZETI ÜGY.”

A várakozásoknak megfelelően több az új lakásra vonatkozó igénylés – közölte. Egyúttal tájékoztatott arról is, hogy az elmúlt időben Lengyelországban arányaiban négyszer, Csehországban háromszor annyi lakás épült, mint Magyarországon. Ennek kapcsán leszögezte: a program időszerű, mert lezárulhat vele a devizahitelezés korszaka, „amely új lakásokat alig, de eladósodást annál inkább hozott a magyar családoknak”.

Az új otthonteremtési programtól a kormány azt várja, hogy jóval több lakás és ház épüljön, jóval több gyermek szülessen. Éppen ezért nem túlzás azt állítani, hogy az otthonteremtés pártokon átívelő nemzeti ügy – hangsúlyozta az államtitkár.

A Fidesz-frakció a bejelentésre reagálva emlékeztetett, hogy a baloldal kormányzása alatt eltörölte az otthonteremtési kedvezményeket, több mint duplájára emelte a lakásáfát és devizahitelbe taszította a családokat.