Bo hetiszakasz 3. kommentár 5776. Svát 2.

Napi Tóra

darvas 2

Darvas István

K”K,

 

Bo hetiszakasz 3. kommentár 5776. Svát 2.

 

A kilencedik volt a sötétség csapása, ami nem feltétlenül és kizárólag az egyiptomiakat büntette mestereink szerint. Szép számmal akadtak olyanok is Izrael gyermekei között, akiknek esze ágában sem volt elhagyni Egyiptomot: „Mert voltak olyan zsidók, akiknek egyiptomi patrónusai voltak, jelentős kóvedés gazdagság volt osztályrészük, és nem akarták elhagyni Egyiptomot. Isten így szólt: ha nyilvánosan, mindenki szeme láttára büntetem meg őket, akkor az egyiptomiak azt mondhatják: „úgy bánik velük, miként velünk. Azért bocsátott sötétséget az országra, hogy eltemethessék halottaikat, és gyűlölőik ne láthassák őket”. Egy másik kommentár szerint e háromnapos időszak alkalmat adott minden zsidónak, hogy elkezdjen barátkozni a szabadság gondolatával. Sokukban fel sem merült, hogy szolgaságban élnek, hiszen életkörülményeikkel ki voltak békülve, nem feltételezték, hogy létezhet más élet is. E testvéreink közül sokan nem hitték el, hogy Isten avatkozott sorsuk alakításába, Mózesnek tulajdonították az “indokolatlan felhajtást”. A háromnapos sötétség során kiderült számukra, hogy csak ott van világosság, ahol Isten akarja, utána könnyebben elhitték, hogy a Mindenható irányítja az eseményeket.

Szép napot mindenkinek!