Meg kell védenünk Magyarország és Európa határait, ugyanakkor meg kell küzdenünk a rövidlátó európai politikával is, amely szembefordult az európai emberek akaratával – mondta Orbán Viktor.
A kormányfő napirend előtti felszólalásában az ország és minden magyar ember nevében köszönetet mondott a határainkon szolgálatot teljesítő rendőröknek és katonáknak.
Orbán Viktor a tömeges népvándorlás kapcsán rámutatott: „a bevándorlók már nemcsak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót”. Hangsúlyozta, milliók készülnek az útra, az utánpótlás bőséges. Az adatokat ismertetve elmondta, a szubszaharai térségben 12,5 millió belső menekült él. Elmondta, az észak-afrikai védvonal összeomlott, az arab tavasz káoszt eredményezett a térségben, emellett az Európai Unió is gyenge.
Felhívta a figyelmet arra, hogy már az év elején látszott, hogy fokozódik a migrációs nyomás, az embercsempészek gyakorlatilag hatósági segédlettel kiépítették az útvonalakat. „Európa pedig nemhogy tárva-nyitva hagyta az ajtókat és az ablakokat, még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak” – fűzte hozzá a kormányfő.
Úgy fogalmazott, „a világ legtermészetesebb dolga, ha az ember megvédi a családját, mi most éppen ezt tesszük”. Hangsúlyozta, Magyarország ezer éve a nagy európai család megbecsült tagja; „történelmi és erkölcsi kötelességünk megvédeni Európát, ezáltal ugyanis önmagunkat is védjük”. Hozzátette: amikor Magyarország határait védjük, Európát is óvjuk.
Rámutatott, Európa gazdag, de gyenge, „ez a lehető legveszélyesebb kombináció”. Kifejtette, a bevándorlók rossz politikai döntések áldozatai, a világ hátat fordított azoknak az államoknak, ahol az emberi méltóságot nem tisztelik, sőt naponta lealacsonyítják. Mindezt értjük, sőt megértjük – húzta alá. Ugyanakkor kijelentette: Európa nem képes magára venni a világ összes baját, nem vagyunk képesek eltartani az összes gazdasági bevándorlót. Nem tudunk mindenkinek munkát adni, ráadásul még az sem biztos, hogy mindannyian dolgozni akarnak – jegyezte meg annak kapcsán, hogy a migránsok közül sokan Németországba menekülnek, vagy épp azért tüntetnek, hogy Németországból Svédországba mehessenek, ráadásul számos törvénytelenséget követnek el.
Az az Európa, amely félmilliárd európai polgártól követeli meg napról napra a törvények tiszteletét, képtelen arra, hogy bevándorlók százezreit egy egyszerű regisztrációra rábírja – emelte ki. Hangsúlyozta, a brüsszeli politika és a nagyhatalmak csak rontottak a helyzeten, amikor menekültnek tekintik azt is, aki valójában illegális gazdasági bevándorló. Így jutottunk oda, hogy veszélybe kerültek határaink, veszélyben van a törvények tiszteletére épülő életformánk, veszélyben van Magyarország és egész Európa is – sorolta.
Rámutatott, ami most történik, az valójában lerohanás. Akit lerohannak, az nem tud befogadni – jegyezte meg. A miniszterelnök szavai szerint hazánknak kétfrontos küzdelmet kell folytatnia. Meg kell védenünk Magyarország és Európa határait, ugyanakkor meg kell küzdenünk a rövidlátó európai politikával is, amely szembefordult az európai emberek akaratával – jelentette ki.
Elmondta, vannak, akik nem problémaként, hanem lehetőségként azonosítják a tömeges népvándorlást, a következmény azonban „katasztrofális”. Mivel Európa nem tudja megvédeni saját külső határait, újabb és újabb belső határok zárulnak le – hangsúlyozta.
Úgy fogalmazott, vitában állunk Brüsszellel: mást azonosítunk problémaként, más eszközöket tartunk célravezetőnek, és mást gondolunk a következményekről.
Orbán Viktor szerint újra kell gondolnunk egy sor európai vívmányt, szerződést és intézményt, ám addig sem ülhetünk tétlenül.
Amíg Európa nem képes arra, hogy egységesen cselekedjen, addig az egyes nemzetállamok arra lesznek kényszerítve, hogy erejüket meghaladó nehéz küzdelemben, súlyos áldozatokat hozva védekezzenek ezzel a brutális erejű fenyegetéssel szemben – emelte ki.
A miniszterelnök rámutatott, Magyarország eddig is megtett mindent, amire jogszerűen lehetőség volt. „Ezután is erőnkön felül fogunk teljesíteni” – jegyezte meg annak kapcsán, hogy a nemzeti konzultáció során a válaszolók több mint 80 százaléka szerint Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája megbukott, és szigorítani kell a szabályokat. A magyar emberek döntöttek, az országot meg kell védeni – húzta alá.
Kifejtette, hazánkban kétfajta politikai irányzat létezik: az, amelyik meg akarja védeni Magyarországot, meg akarja őrizni nemzeti kultúránkat és európaiságunkat, és van az, amelyik valamilyen megfontolásból ez ellen dolgozik.
Rámutatott, hosszú küzdelem előtt állunk, a probléma nem múlik el egyik napról a másikra. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megvédjük Magyarországot, az ország határait és a magyar embereket – fogalmazott.
Ugyanakkor hozzáfűzte: amíg nem lesz egységes európai cselekvési terv, a problémát nem tudjuk megszüntetni, nemzeti hatáskörben csak kezelni tudjuk, de megoldani nem.
A kormányfő felszólalásában ismertette a magyar kormány megoldási javaslatait is. Mint mondta, ha Görögország nem tudja megvédeni a külső határokat, akkor azt a 28 tagállamnak közösen kell megtenni. A gócpontnál kell cselekedni: a menekülttáborokat az unión kívül kell létrehozni – mondta.
Szólt arról is, hogy segíteni kell azoknak az országoknak, akik már így is több millió háborús menekültet telepítettek le, azért, hogy emberhez méltó körülményeket biztosítsanak azok számára, akik a háború után vissza akarnak menni a hazájukba.
A miniszterelnök a kvótarendszerrel összefüggésben leszögezte, ez nem egy európai cselekvési akcióterv, mivel csupán a következményekre vonatkozik, és nem az okok megszüntetésére. Brüsszelben fordítva ülnek a lovon: mi azt javasoljuk, először vegyük elejét a népvándorlásnak, majd miután megvédtük a határainkat, utána beszéljünk arról, hogy mit kezdjünk azokkal, aki idejöttek, vagy ide akarnak jutni – jegyezte meg.
Hangsúlyozta, rá kell bírni a migránsokat a törvénytiszteletre, és le kell szögezni azt is, hogy itt mindenki megdolgozott azért, hogy nyugalomban és biztonságban élhessen. Itt nem alanyi jog a jólét – húzta alá.
A kormányfő beszéde végén arra kérte a képviselőket, hogy pártállástól függetlenül támogassák a kormányt a tömeges bevándorlás elleni küzdelemben. Hazánk csak egy van, és azt mindannyiunknak kötelessége megvédeni – zárta szavait Orbán Viktor.