Nem akarunk egydimenziós emberek lenni!
Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál megnyitóján beszélt.
Szegeden otthon érzem magam, ezt azt hiszem mindenki tudja rólam, aki itt a zsinagógában megjelent, hazajönni pedig öröm. Lednitzky András megtisztelő felkérését aligha csak ennek a körülménynek köszönhetem.
A magyar kormány tagjaként állok itt, ennek nyilvánvalóan üzenete van. Ez pedig nem más, mint az, hogy a kormány nevében megerősítsem: Üdvözöljük a zsidó élet reneszánszát hazánkban! Ez a politikánk, XXI. századi politika, mert a XX. század egy része sajnos nem erről szólt. A magyar zsidóság diszkriminációja, üldöztetése már az I. világháború után megkezdődött. A numerus clausus lerombolta a jogegyenlőség XIX. században elért vívmányát. Nekem különösen is fáj, az egyik fő célpont a jogászság volt, a jogi karok, a jogi akadémiák, az ügyvédi kar, amelyeknek számos kiváló zsidó és zsidó származású tagja volt. A magyar alkotmányosság súlyos, elfertőződő sebet kapott. A náci Németországgal kötött szövetség a II. világháború előestéjén, idején a három zsidótörvényhez, a zsidóság teljes jogfosztottságához, majd tömeges megsemmisítéséhez vezetett ebben az országban és ebben a városban is.
A szegedi Új Zsinagógában nem tehetem meg, hogy nem emlékezem meg Löw Immanuelről, a nemzetközi hírű tudós szegedi rabbiról, akit 90 évesen deportáltak a magyar hatóságok. Néhány jóakaratú honfitársnak köszönhetően Budapesten kiszabadult ugyan, de a megpróbáltatásokat a legyengült aggastyán szervezete nem bírta tovább. Pedig micsoda hazafi volt ő is és egész családja! Édesapja, Löw Lipót rabbi prédikált először magyarul zsinagógában. A család a magyar jogtörténetbe is beírta a nevét. Löw Lipót a zsidó emancipáció és a szabadságharc ügyét egyszerre képviselte. Utóbbi leverése után a császári hatóságok három hónapra börtönbe vetették. Fiai, unokái között több nagyszerű jogász is akadt, Löw Tóbiás királyi főtiszthelyettes, több értékes köz- és magánjogi tanulmány szerzője. Az ő fia, Löw Tibor, a Fővárosi Ítélőtábla bírája volt, akit a II. zsidótörvény nyomán idő előtt nyugdíjaztak. Láthatjuk, milyen kiválóságok írták be a nevüket a magyar jogásztársadalomba is.
A diszkriminációra és üldözésre nincs mentség! Ezt újra és újra megvallani nem mánia és önostorozás, hanem a felelősség vállalása. Nem a múltért, a ma élők nem felelősek azért, ami akkor történt. Mi, azért vagyunk felelősek, hogy ne történjen meg újra. Az üldöztetésre a múlt század második felében az elhallgatás volt a válasz. Az elhallgatást választotta megannyi túlélő, érthető és méltányolható okokból. Az elhallgatást választotta az új hatalom is. Csak a fasizmus áldozatairól illett és kellett beszélni. A Soát csaknem teljes hallgatás övezte, ideológiai, de még inkább hatalomtechnikai megfontolásokból. A történelem osztályharcok története, volt a jelszó. A vallás és kulturális tényezők, az emberi szenvedés másodlagos jelentőségűek, csak a felépítmény részei. Nemzet és vallás: történelmi kategóriák, melyek feloldódnak majd a kommunizmusban.
A rendszerváltás tette lehetővé a gyógyulást. Feléledt az identitást addig elfojtó vágy. A gyógyulás egyik ékesszóló jele, a zsidó kultúra szinte azonnali újraéledése volt Magyarországon. Ez sem volt magától értetődő, a magyar zsidóság választhatta volna a kivándorlás, de a teljes asszimiláció útját is. A zsidó kulturális reneszánsz egy másfajta válasz. A lehetséges legbátrabb válasz egy olyan világban, amelyben továbbra is benne van az antiszemitizmus. Ellene a kultúra, a műveltség, a művészet és a tudomány jelentik a hatékony orvosságot.
Persze én nem a kultúráért, hanem az igazságügyért felelős tárca vezetőjeként kaptam felkérést. Ennek is megvan a maga jelentősége. Olyan igazságügyi politikát igyekszem a legjobb tudásom szerint képviselni, amely az Alaptörvény szellemiségét tükrözi. Ha úgy tetszik, olyan igazságügyet, amely az Alaptörvény kultúrává válását segíti elő, mert a jog, az alkotmányosság is a kultúra része! A magyar jog, a magyar alkotmányosság a magyar kultúra része. Ez a kultúra pedig sokszínű, része a zsidó kultúra is, ahogy a zsidó kultúrában is ott van a magyar kultúra.
A kultúra kölcsönhatás. A nem sokszínű kultúra, nem kultúra, hanem szubkultúra, mint az antiszemitizmus, ami éppen a sokszínűség tagadása. A sokszínűséget az Alaptörvény alkotmányos védelemben részesíti. Az Alaptörvény bevezetője, a Nemzeti hitvallás kifejezi hitünket, hogy a nemzeti kultúránk hozzájárulás az európai kultúra sokszínűségéhez. A magyarországi nemzetiségek nyelvének és kultúrájának megóvásának és ápolásának kötelessége ugyanígy szerepel benne. Itt azért rögtön tisztázni kell, a magyarországi zsidóság közjogi értelemben nem nemzetiség, az identitás azonban közvetett dolog, amit a jog csak részben tud megragadni, leírni. A globalizáció miatt egyébként sincs lezárva a kérdés. A zsidó vallás, kultúra és jog legrégebbi dokumentuma, a Tóra. Ebben több szövetség is szerepel Isten és az ember között. Az elsőt Noéval és általa minden emberrel köti az Úr, majd szövetséget köt Ábrahám utódaival, végül a Mózes által megkötött törvény által Izrael fiaival. Az egyetemes, a partikuláris, a nemzetek közötti feszültség a dialektika és identitás velejárója. Nem vagyunk, nem akarunk egydimenziós emberek lenni! Lehetünk egyszerre magyarok és zsidók és keresztények, hazafiak és európaiak. Ez sikerül, ha keressük azt, ami a közös, az emberit. Erről nem tisztem értekezést tartani, egyben biztos vagyok és ez a magyar kormány meggyőződése is, a zsidó kultúra, amit az a most kezdődő fesztivál is tanúsítani fogja, hatalmas értéket képvisel Magyarországon, a magyar kultúra számára. Azért jöttem, hogy ezt elmondjam.
