Reé hetiszakasz 5. kommentár, 5775. Menáhem Áv 28.

Napi Tóra

darvas 2

Darvas István

K”K,

Reé hetiszakasz 5. kommentár, 5775. Menáhem Áv 28.

 

Ma egy bonyolultabb szöveg értelmét keressük: “Ne úgy tegyetek, ahogy mi teszünk itt ma, mindenki azt, ami helyes szemeiben. Mert nem jutottatok mostanáig ama nyugalomhoz és birtokhoz, melyet Örökkévaló Istened ad neked” (12:8-9). A Szifré és Zeváhim 117a alapján Rási megmagyarázza, ez a két vers arra a tizennégy évre vonatkozik, amely az Országba való megérkezés és a silói miskán (hajlék) felállítása között telt el. Ezen átmeneti időszaknak különleges halahikus státusza volt. A vers “nyugalom”, illetve “birtok” szavai Silóra és Jeruzsálemre vontkoznak. Amikor volt Szentély (mikdás) vagy központi miskán – a pusztában, Silóban, vagy Jeruzsálemben – tilos volt magánoltárt (bámá) állítani. Amikor nem létezett miskán, akkor is egy központi oltáron mutatták be a közösségi áldozatokat, illetve az egyének kötelező áldozatait, de az egyénnek joga volt – ha akart – magánoltárt állítani, melyen kizárólag opcionális áldozatokat lehetett áldozni. Az említett tizennégy évben e központi oltár Gilgálban volt, illetve a későbbiekben, Siló pusztulása után Nob-ban, majd Gibeon-ban. Ennek alapján a két tórai vers erről szól: “amikor a központi oltár Gilgálban lesz, akkor a magánoltárok engedélyezettek lesznek. De ezekkel “ne úgy tegyetek, ahogy mi teszünk itt ma”, azaz ne mutassatok be azon mindenféle áldozatokat, hanem csak azokat, “ami helyes szemeiben”, vagyis az opcionális áldozatokat”.

Szép napot mindenkinek!