Néhány nappal ezelőtt átlépte a százezer főt az illegális bevándorlók száma Magyarországon – hangsúlyozta Tuzson Bence.
A Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: most éjfélig 106 309 ember érkezett illegálisan hazánkba, ebből 105 587-en a szerb-magyar határon keresztül. Az utóbbi alig több, mint egy hónapban 40 ezren érkeztek Magyarországra, ami csaknem annyi, mint tavaly egész évben – fűzte hozzá.
Valóban komoly problémáról van szó – mutatott rá, megjegyezve, hogy csak az elmúlt hétvégén több mint 4500-an lépték át törvénytelenül az ország határát. „Ez nemcsak Magyarország problémája, hanem Európáé is” – fűzte hozzá. Tuzson Bence ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy mind a kormány, mind pedig az Országgyűlés komolyan vette a problémát. Ennek kapcsán emlékeztetett: az Országgyűlés megteremtette annak feltételeit, hogy a műszaki határzár megvalósulhasson. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az egyetlen jó megoldás, hiszen ahol ilyen határzár épült, ott hatodára, hetedére csökkent az illegális bevándorlók száma – vélekedett.
A fideszes politikus kiemelte: támogatják a kormány azon döntését, mellyel felgyorsította a határzár építését, s így a munkálatok augusztus végéig befejeződhetnek. Egyúttal emlékeztetett, az Országgyűlés döntésének köszönhetően az eljárásrend is felgyorsult, így az kétlépcsősből egylépcsőssé vált, illetve azoknak, akik nem először folyamodnak menedékkérelemért, gyorsított eljárásban lehet elutasítani beadványát. A súlyos probléma gyors, határozott megoldást kíván – szögezte le Tuzson Bence.
A helyzet kezelésének gyorsítását szolgálja az is, hogy a kormány megemelte azt a keretet, amely a kérdés teljes kezelésére szántak – fogalmazott a szóvivő.
Hozzátette: ezt szolgálják az új, ideiglenes befogadó állomások is. Ellenben hangsúlyozta: a kormánypártok álláspontja szerint Magyarországon egyetlen talpalatnyi hely sincs, ahol ideális lenne ilyen állomásokat létrehozni, ez a jelenlegi helyzet által előidézett kényszer. „Amint a probléma csökkenni fog, ezeket be kell zárni” – jegyezte meg.
Mi a baloldallal ellentétben nem a táborok fejlesztésében gondolkodunk, hanem a magyar embereket szeretnénk megvédeni a beáramló bevándorlóktól. Nem szeretnénk, ha hazánk akár tranzit-, akár célországként a bevándorlók célpontja lenne – szögezte le.
A Fidesz-frakció szóvivője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy Gyurcsány Ferenc levélben fordult az Európai Bizottsághoz. Nem gondoljuk azt, ha valaki az Altus-ügyben pénzt kap a bizottságtól, utána neki bármilyen kötelezettsége keletkezne a tekintetben, hogy jelentéseket írogasson a magyar kormányról – fogalmazott Tuzson Bence. Egyúttal választ vár a bukott kormányfőtől arra is, hogy miért tesz így, s miért nem a magyar emberek érdekeit szolgálja, miért próbálja az országot ilyen formán kiszolgáltatni.
A kerítés hosszúságát firtató kérdésre válaszolva a Fidesz-frakció szóvivője kifejtette: Románia és Horvátország egyaránt európai uniós tagállamok, így tekintetükben érvényesíthető a dublini rendelet, azaz akik ezen országok területén léptek először az unióba, könnyebben visszairányíthatók az említett országokba.