„Emlékezz! Hangzik a bibliai parancsolat, mely minket is kötelez.”
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökének beszéde Debrecenben a Holokauszt emlékhely avatásán
A Debreceni Zsidó Hitközség minden év Támuz hó 10-én emlékezik meg a Debrecenről és a város környékéről elhurcolt és elpusztított áldozatokra. A hagyományoknak megfelelően minden évben a Monostorpályi úti zsidó temetőben tesszük meg az emlékezést, de ez a nap rendhagyó, mert a Pásti utcai zsinagóga udvarán rójuk le kegyeletünket.
Emlékezz! Hangzik a bibliai parancsolat, mely minket is kötelez. Nem csak lehetőségünk, de kötelességünk emlékezni a XX. század mélységesen embertelen korszakában elpusztított ártatlan milliókra. Vannak még köztünk olyanok, akik személyes elszenvedői voltak a mérhetetlenül kegyetlen eseményeknek, de közülünk szinte mindannyian érintettek vagyunk őseink, rokonaink, szeretteink által.
A debreceni zsidóság népes, virágzó közösség volt a háború előtti időszakban. A Holokausztban elpusztított közel hatezer debreceni hittestvérünk hiánya gyógyíthatatlan sebként, fájdalomként űrt hagy maga után. Hiányoznak a dédszülők, a nagyszülők, a nagybácsik, a közeli és távoli rokonok, ismerősök. Hiányzik ezeknek az embereknek a hét évtizedes élete és a meg nem született gyermekeik. Hiányzik a hatezer mesterember, tudós, szellemi foglalkozású munkája, tudása, amely minden bizonnyal Debrecen városának gyarapodását szolgálta volna. Hadd idézzem fel Grósz Nagy Ferenc alakját, aki abban a korban a város elismert, általános köztiszteletben álló gyógyszerésze volt.
Grósz Nagy Ferenc Hajdúszoboszlón született 1872-ben. 1893-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet, 1905-től az Arany Egyszarvú Gyógyszertárat vezette. Sokan megfordultak nála, többek között a közeli Csokonai Színház művészei. Ő készítette a híres hajdúsági bajuszpödrőt. 1912-ben alapította meg Muraközi Lászlóval és Hechst Ferenccel közösen a mai TEVA Gyógyszergyár jogelődjét. Tagja volt a város törvényhatóságának és egészségügyi bizottságának. A hitközség alelnökeként jelentős munkát végzett, számos írása, szakmai publikációja jelent meg. 1944. július 1-én az auschwitzi gázkamrában lelte halálát.
A sort még hosszasan lehetne folytatni azokkal a polgárokkal, akik tudásukkal szorgalmukkal, odaadásukkal szolgálták szeretett városukat, Debrecent. Ők ma mindannyian köztünk lennének, Debrecen városa, a zsidó hitközség is gazdagabb lenne, vallásában, szellemiségében, kultúrájában és gazdasági erejében.
A háború után a létszámában erősen megfogyatkozott, kifosztott, súlyos veszteségeket elszenvedett megmaradt zsidóság lassan kezdett újra magához térni és igyekezett beindítani a hitközség intézményeit,m a hitközség életét.
Új lendületet adtak a rendszerváltás évei, amikor a szabad vallásgyakorlással új távlatok és lehetőségek nyíltak a zsidóság számára is. A legjelentősebb fejlődés az utóbbi évek uniós projektjeinek köszönhetően valósult meg, mely nyomán soha nem látott fejlesztést tudtunk megvalósítani, ma már elmondhatjuk, hogy minden igényt kielégítő komoly infrastruktúra segíti úgy hitéleti, mind közösségi, kulturális életünket.
Debrecen város szívében, a régi zsidó negyedbe belépve, a felújított ortodox zsinagóga udvarán megállunk a fal előtt és elmondunk egy imát. Majd továbblépve a múltunkon, a felújított zsinagógán keresztül megjelenik a jelenünk és a jövőnk. A sors különös egybeesése és vélhetően nem a véletlen műve, hogy ezen a héten mutatták be a Saul fia című filmet. Ma is nagyon sokan itt vannak azok közül, akikkel együtt nézhettem meg a filmet, mely nagyon egyedi látásmóddal, eddig még meg nem mutatott művészi eszközökkel idézte meg a Holokausztot. Nagyon sokan ott voltak a bemutatón zsidók és nem zsidók egyaránt, mert fontosnak ítéljük meg, hogy hitelesen kerüljön bemutatásra a Holokauszt.
Az elmúlt évtizedek történései alapján nem mondhatjuk el azt, hogy az emberiség tanult volna a múltból, mert ma is üldöznek zsidókat és keresztényeket a világ különböző területein. Azt gondolom, hogy a bemutató díszelőadását kísérő érdeklődés talán reményt és útmutatást ad arra, hogy Debrecenben a közösségek hozzáállása, békés és egymást segítő együttműködése a jövőben sem lesz másként, mint ahogy a jelenünkben van. Meggyőződésem, hogy ez lehet a záloga a gyűlölködés, az antiszemitizmus, a rasszizmus kiirtásának, mert ezek még jelen vannak társadalmunkban. Öröm volt látni a termen végig tekintve, hogy vallási hovatartozástól függetlenül nagyon sok fiatal volt jelen, reménykedhetünk abban is, hogy az oktatási intézményeinkbe is eljutnak a pozitív üzenetek a film szellemisége alapján.
Bízom abban, hogy Debrecen példát tud mutatni annak tekintetében, hogy célkitűzéseinket együttműködve, értékeink és nem érdekeink alapján, egymás vallását tiszteletben tartva, együttgondolkodva valósíthatjuk meg.
Ez az emlékhely az országban egyedülálló és példaértékű módon jött létre, már a tervezés folyamától egy komoly együttműködés eredménye. Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik munkájukkal, szakértelmükkel, erkölcsi és anyagi támogatásukkal segítették az emlékhely létrejöttét. Magyarország Kormányának, Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének, Kósa Lajos korábbi polgármesternek, országgyűlési képviselőnek, dr. Papp László polgármesternek, Joszi Levinnek, Kaszás Mihálynak és Edith Kollernek, a TEVA Magyarország Zrt. vezetőinek, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának, Kovács Péter, Sugár Péter építészeknek és Nagy Mariann tervezőnek.
Legyen ez az emlékhely, mely a XX. század iszonyatos embertelenségében elpusztított mártírokra emlékezik a méltó helye és helyszíne a megemlékezésnek. Reméljük, hogy mindenkiben, aki megáll a fal előtt és ki-ki a saját vallása szerint elmond egy imát, megfogalmazódik, közösen kell tennünk azért, hogy sem mi magunk, sem gyermekeink, sem unokáink ne élhessenek hasonló borzalmakat át.
