Magyar-zsidó labdarúgók, edzők és az elit futball – meghívó kiállításmegnyitóra
Futballmágusok, labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban
A kiállítást megnyitják: dr. Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke; Kirschner Péter, a Mazsike elnöke. A vendégeket köszönti: Deák Andrea, a Mazsike ügyvezetője, a mazsihisz.hu szerkesztője
A kiállítás 2015. augusztus 16-áig tekinthető meg, 10:00-18:00 óra között.
Támogatók:
Miniszterelnökség, Budapest Főváros Önkormányzata, Bálna Budapest, Német Nagykövetség Budapest, Maccabi VAC
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, MTK Budapest 2015 ©
| A test tudatos edzése tipikusan nagyvárosi jelenség, ezért nem véletlen, hogy Magyarországon az első évtizedekben jórészt Budapesten alakult ki pezsgő sportélet. A főváros nagyszámú zsidósága miatt egyáltalán nem meglepő, hogy a századforduló híres magyar sportolói között többen is izraeliták voltak. Ugyanez érvényes volt az ekkor még jórészt (kis)polgári hátterű labdarúgásra is: az 1929-ben megjelent Zsidó lexikon szerint negyedszázad alatt 54 zsidó hovatartozású labdarúgó (azaz az összes válogatott futballista mintegy ötöde) lépett pályára címeres mezben), legtöbbször – 47 alkalommal – az MTK játékosa, Kertész II Vilmos.
A futball fejlődésének mozgatórugója az osztrák és magyar válogatottak vetélkedése, klubcsapatok szintjén a Ferencvárosi Torna Club (FTC) és a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) párharca volt. Az 1888-ban alapított MTK ugyan sosem volt deklaráltan „zsidó klub”, az MTK-val való azonosulás, rokonszenv kimondatlanul is hamarosan a pesti zsidóság identitásának részévé vált. A 20 század elején az izomzsidóság jelszavát zászlajára tűző cionista sportmozgalom magyarországi követői is aktivizálódtak, 1906-ban megalapították a Vívó és Atlétikai Clubot, akiknek sportolói világoskék-fehér színű Dávid-csillagos mezt viseltek. 1919-től a több nyugati országban is ekkor kialakuló futballgazdaság jelentős szívóhatásának következtében labdarúgók tucatjai hagyták el a háború után elszegényedő Budapestet. A két legnagyobb, magyar labdarúgókra specializálódó klub, az eredetileg a cionista sportmozgalom égisze alatt született Makkabi Brno és Hakoah Wien volt. A cseh-morva klub 1925-ig közel félszáz budapesti labdarúgóval erősített, a Hakoah pedig – soraiban öt magyar-zsidó futballistával – 1925-ben megnyerte a kontinens első profi bajnokságát. Nem csak labdarúgók hagyták el tömegesen Magyarországot 1919-től, hanem edzők is. Miként a labdarúgóknál, úgy az edzőknél is több magyar zsidó szakember ért el külföldön jelentős sikereket. A magyar edzők az olasz bajnokságban voltak a legsikeresebbek, közülük is kiemelkedett Weisz Árpád. A Törekvés egykori játékosa 1926-ban ült le a milánói Inter kispadjára, és egy rövid megszakítással 1933-ig irányította a csapatot. Az Interrel egy bajnoki címet szerzett, majd 1935-ben Bolognába szerződött, ahol csapatával két bajnoki elsőségig jutott. A faji törvények miatt 1938 őszén családjával együtt el kellett hagynia Olaszországot. Hollandiába költözött, az ország náci megszállása után már nem volt hová menekülnie, 1944 januárjában gyilkolták meg Auschwitzban. Hertzka Lipót az MTK csapatából az 1920-as évek elején először Németországba, majd már edzőként Spanyolországba igazolt. 1930-tól két idényen keresztül ült a Real Madrid kispadján, 1932-ben az ő irányításával szerezte meg a klub első bajnoki címét. 1936-ban a lisszaboni Benficához szerződött, ahol két bajnoki címet szerzett. Guttmann Béla 1922-ben szerződött az MTK-ból a bécsi Hakoahba. Edzőként a háború előtt az Újpesttel nyert bajnoki címet. 1949-ben hagyta el másodjára, immár végleg az országot. Bejárta a világot, tizenegy országban mintegy húsz csapat edzője volt. Guttmann minden idők legsikeresebb magyar edzője, két BEK-győzelem, három portugál, két magyar és egy-egy olasz, illetve uruguayi bajnoki cím fűződik nevéhez. Szegedi Péter |
