Hamarosan mártír emlékmű épülhet Békéscsabán

Békéscsabára látogatott csütörtökön Hesler András, a Mazsihisz elnöke.

heizler

Hamarosan mártír emlékmű épülhet Békéscsabán Békéscsabára látogatott csütörtökön Hesler András, a Mazsihisz elnöke. A városházán tárgyalt Szarvas Péter polgármesterrel és Hanó Miklós alpolgármesterrel a helyi zsidó hitközséggel kapcsolatos ügyekben. A tárgyaláson szó esett helyi ingatlanügyekről, a zsidó temetők gondozásáról, valamint a régóta húzódó mártír emlékműről és egy szoborról a négy évesen a városból elhurcolt Neumann Gábor tiszteletére, akit a Yadvashem jóvoltából világszerte, mint a gyerek mártírok szimbólumát ismernek. Szarvas Péter elmondta, hogy az önkormányzat jó kapcsolatokat ápol a békéscsabai zsidósággal, amit a tárgyaláson jelenlévő Moskovits Sándor hitközségi elnöke is megerősített. Az ősszel megválasztott polgármester jelezte, hogy elődjéhez hasonlóan ő is támogatja a helyi zsidó hitközség mártír emlékművel kapcsolatos terveit. Hanó Miklós alpolgármester arról tájékoztatta Heisler Andrást, hogy a megvalósításhoz a város összességében 15 millió forinttal járul hozzá, és ígérvényük van arra, hogy a kormány ugyanennyivel támogatja a 2600 Békéscsabáról elhurcolt nevét megörökítő gránit alkotást. A felek megállapodtak abban, hogy idén a leendő emlékmű környezetét rendezik, megerősítik a kerítést, hogy jövő tavaszra teljes egészében átadhassák a zsinagóga mellé tervezett emlékhelyet. Szarvas Péter polgármester ugyanakkor jelezte, hogy a Neumann szobor esetében szívesebben vennék, ha az nem a város frissen megújult főterén állítanák fel, hanem egy másik belvárosi köztéri helyszínen vagy a hamarosan a hitközségnek visszajuttatandó Csaba utcai ingatlan kertjében, ahol az része lehetne egy zsidó helytörténeti kiállításegyüttesnek. Az önkormányzati vezetőkkel folytatott tárgyalásokat követően Heisler András látogatást tett a helyi zsinagógában, ahol a közösség tagjaival kötetlenül beszélgetett a hitközség ügyeiről, a közelmúlt fontosabb történéseiről, sikereiről és terveiről. Heisler András végezetül köszönetet mondott a megjelent híveknek azért, hogy fenntartják Békéscsabán a zsidó hagyományokat és aktívan részt vesznek a város életében.