Napi Tóra
|
Ki tiszá hetiszakasz 2. kommentár, 5775. Ádár 11. A „Chida”, Rabbi Cháim Joszef David Azulaj jahrzeit-je (1724-1807), akinek a nevében azt tanuljuk a fél-sekelekről: „arra emlékeztet, hogy a zsidó ember önmagában csupán „felet” ér, és ahhoz, hogy egész lehessen, szüksége van testvérei támogatására is”. Ennek szellemében:
Az aranyborjú történetéből (hét háégel) általában az marad meg emlékként, hogy Mózes távollététében bálványt „alkottak” őseink, melyet meglátva Mose rábénu haragjában összetörte a kőtáblákat. Hosszan lehetne sorolni mestereink névsorát, akik bemutatták a történetet más megvilágításból. Kommentárjaikból kiderül: csupán a nép elenyésző része akart valóban bálványt imádni, Áron nem követett el bűnt, a résztvevők fejét csak vezetőjük indokolatlanul hosszú távolmaradása zavarta össze. Egyes magyarázatok szerint Mózes nem haragjában törte össze a kőtáblákat, hanem népe iránti szolidaritása vezette, vagy kifejezetten Isten utasítására tett így, más források alapján nem is tett semmit, hanem maguktól törtek össze…Nyilván sokkal könnyebb az aranyborjú készítőit hevesen támadni, és több munkát igényel e barátságosabb viszonyulás, de bölcseink vállalták a nehezebb utat. Az áhávát jiszáel (Izrael szeretete) nem csak őket kötelezte, nekünk is adott a feladat: próbáljuk meg szeretni közösségünket minden áron, még akkor is, ha nem mindig támaszunk ebben az egyszerű olvasat vagy éppen a józan ész.
Szép napot mindenkinek!
