A Várbazár megtalálja a helyét, egy nemrég átadott Csók István kiállítással is
Palotainé Kali Gabi, Csók István egykori patronáltja és L. Simon László államtitkár beszélt Csók Istvánról, a Várbazárról, a kultúráról is.
Ön miért is jött a kiállításra, van valamilyen különös kapcsolata a képekkel?
P.K.G.: Én az ötvenes években a Csók családban éltem, az iskolámat, ahova jártam, az Irgalmasnővérekhez, államosították, a szüleim nem akartak kollégiumba küldeni, így a sógorság-komaság révén kerültem a Csók családhoz.
Több képnek is ismeri a történetét, ha jól tudom?
P.K.G.: Igen, például annak is, ahol két fiatal gyerek látható, ők az Ungár gyerekek, a családjuknak volt egy birtoka Pusztatenyőn, ha jól emlékszem, ők is nagyon jóban voltak a Csók családdal. Csók István is rengeteget nyaralt náluk.
Mit tud a képen szereplő gyerekekről?
P.K.G.: Az egyik fiú zongorista lett, a háború elől, az ostrom előtt a család Svájcba ment. Ennél többet nem tudok róluk. Írtak ugyan leveleket, főleg az édesanyjuk, aki jó viszonyban volt Csók Istvánnal, nálam a mai napig is van egy-két levél tőle.
Csók Istvánnak voltak zsidó barátai is.
P.K.G.: Igen, én többek között Hermann Lipótról, azaz Lipi bácsiról tudok, én személyesen is ismertem, a feleségét is, a Rozi nénit. Nagyon szertettem őket, sokat vitatkoztak Csókkal. Emlékszem arra is, egyszer egy Szinyei vacsorára kísértem Csók Istvánt, akkor még a Fasorban villamos járt. Felszálltunk rá, egyetlen hely volt szabadon, én mondtam Csóknak, hogy tessék leülni. Rámnézett, azt mondta: Én? Egy hölgy jelenlétében? Ő akkor volt 85, én meg 17 éves. Ezen a vacsorán történt meg az, hogy Lipi bácsi folyamatosan mondta: Pista, fösd már meg azt a képet! Csók azt felelte: hagyjál már engem békében! Mire Hermann: Te Pista, csináld már meg azt a képet, hát én is megígértem! Egy egészalakos képről volt szó egyébként. Így ment a párbeszéd közöttük, az egyik kérlelte, a másik nemet mondott. Hermann felesége is győzködte Csókot, mire végül azt felelte Hermannéknak: Idefigyelj, hát se mejje, se fara, hát mit fössek le rajta? Fogalmam sincs, hogy kiről is volt szó.
Milyen érzés újra Csók István képei között sétálni?
P.K.G.: Óriási öröm, azért is, mert én húsz éve harcolok Csók István elfogadtatásáért. A cecei múzeum tönkrement, a bútorok szinte szétrohadtak, minden vizes volt. Ennyi idő alatt csak egy ember volt, aki ezt az ügyet felkarolta, L. Simon László.
Aki most le is ült mellénk. Államtitkár úr, hogyan sikerült ezt a kincset megmenteni?
L.S.L.: A cecei múzeum az a család egykori vidéki kúriája, azt tudni kell, hogy Csók István Cece és Sáregres között született, mindkét településhez erős szálakkal kötődött. Édesapja molnár volt, így Csók egy jobb módú polgári családba született. A cecei épület sokáig volt emlékmúzeum, de nagyon rossz állapotba került, azonban sikerült megmenteni egy nagyobb forrással ezt a múzeumot, amihez a települési összefogás is hozzájárult. Cece tényleg oroszlánrészt vállalt a felújításból, nagyon büszkék erre az örökségre. Még nem jutottunk a munka végére, Csók születésének a 150. évfordulójára egy nagy kiállítást szervezünk a Várbazárhoz, elkészült, átadtuk az emlékmúzeumnál a szobrát, de még van egy nagy feladatunk, vannak olyan képek, amelyek a Nemzeti Galéria kezelésében állami tulajdonban vannak, nos, ezeket is a múzeumban szeretnénk látni.
Visszatérve, kedves Gabi, akkor, ha jól látom, az Ön harcához most talált egy harcostársat is az államtitkár úr személyében?
P.K.G.: Ő volt eddig az egyetlen, aki erre az egészre ráharapott, ő is Fejér megyei, s tényleg rengeteget tett, hogy az a cecei kúria megszépüljön, a múzeumot rendbe tegyék, s visszakerüljenek oda azok a képek, műtárgyak, amelyek a székesfehérvári múzeumban voltak részben. Így végre Csók Istvánnak újra lesz egy csodálatos múzeuma, nem messze attól a malomtól, ahol született, ahol az édesapja, a „vastagnyakú kálvinista” nevelte őt.
Gondolta valaha, hogy egyszer még egy emlékérmet is kiadnak Csók István tiszteletére?
P.K.G.: Én erre nem is mertem volna gondolni.
Államtitkár úr, mit lehet tudni az emlékéremről?
L.S.L.: A Magyar Nemzeti Bank bocsátja ki, hála az égnek, a bank évről évre a magyar kultúra és történelem szempontjából kiemelkedő személyeknek állít emléket, oly módon, hogy az arcképükkel díszített pénzt hoz forgalomba, az idei év kiemelkedő, már azért is mert nagyon szép érmet sikerült veretni. Az általunk kezdeményezett évfordulókhoz mindig partnerre lelünk a Nemzeti Bankban, tavalyelőtt a Gárdonyi Géza emlékév tiszteletére egy szép éremmel jelentkezett a bank, tavaly az Ybl évforduló és a Várbazár megnyitása, a magyar építészet emlékéve volt soron, nagyon szép érmet verettek erre is.
A kiállításokról szólva, milyen kiállításokra számíthatunk még?
L.S.L.: A Várgondnokság épületében két nagy épület van, a Várbazár épületegyüttese, ahol a Csók kiállítás mellett vannak más futó kiállítások is. Májusban kell megnyílnia az I. világháborús centenáriumi emlékkiállításnak, nemrégiben néztük át a látványterveket Schmidt Mária főigazgató asszonnyal, ez a kiállítás a palotaegyüttes nagy részét lefoglalja majd. A másik épületünkben, az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében egy Csontváry kiállítás is nyílik. Ez azért lesz óriási attrakció, mert Budapesten egy ilyen nagy léptékű Csontváry kiállítás még nem volt. Ez májusban nyílik majd, s reméljük, hogy az év végéig szolgálja majd a turistákat és a művészet iránt érdeklődőket.
Megalakult a GULAG áldozatok emlékére egy bizottság. Lesznek ebből a történelmi korszakból is kiállítások?
L.S.L.: Minden bizonnyal sok olyan program lesz, aminek lesz kulturális vetülete is, ennek a Várbazár nem tud helyet adni, hiszen a már említett I. világháborús kiállítás az egész területet elfoglalja. Mindezek mellett én teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a GULAGON szenvedett és meghalt áldozatok emlékére kiállítások szerveződjenek.
Köszönöm mindkettejüknek a beszélgetést.
Breuer Péter
