Rendhagyó munkarenddel folytatja tavaszi ülésszakát az Országgyűlés

Rendhagyó munkarenddel folytatja tavaszi ülésszakát az Országgyűlés, a képviselők pénteken kezdődő háromnapos ülésükön tárgyalhatnak a megélhetési bevándorlás visszaszorításáról, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) hatásairól.

orszaggyules_294_20111003180837_172936

A Ház Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatását követően szerdán fejezi be hétfőn kezdődött első tavaszi ülését, majd már pénteken 9 órakor újabb üléssel folytatja munkáját – derül ki az Országgyűlés honlapján közzétett napirendjavaslatból.

„AZ ORSZÁGGYŰLÉSNEK A VITANAP UTÁN KI KELL ALAKÍTANIA A POLITIKAI MENEKÜLTSTÁTUSRA VONATKOZÓ ÚJ MAGYARORSZÁGI SZABÁLYOZÁST.”

A napirend előtti felszólalásokat követően két törvénymódosítást is elfogadhatnak. Ezek egyike Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert hatalmazhatja fel, hogy rendeletben módosítsa az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer szabályait, míg a másik döntés a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel függ össze, és az egyoldalú kamat-, költség-, illetve díjemeléssel szembeni fellépés részletszabályait tartalmazza.

A szavazásokat követően az interpellációk hangozhatnak el, majd a Fidesz kezdeményezésére Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra címmel kezdődik várhatóan négyórás vita.

A kormánypárt ezt azért tartja szükségesnek, mert két év alatt hússzorosára nőtt Magyarországon a politikai menedékjogot kérők száma, akiknek nagy része nem politikai üldözöttként, hanem megélhetési céllal érkezett.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban erről azt mondta, az Országgyűlésnek a vitanap után ki kell alakítania a politikai menekültstátusra vonatkozó új magyarországi szabályozást, mindenképpen szükséges változtatásként említve azoknak a – ma gyakran nyolc hónapig tartó – jogi eljárásoknak a felgyorsítását, amelyek során döntenek a politikai menekültstátusra való jogosultságról.

Ugyancsak pénteken tárgyalhatják a köznevelést, valamint a felsőoktatást érintő legfrissebb törvénymódosításokat, valamint napirendre vehetik a földgázellátásról és a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról szóló változtatási javaslatokat is.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján hétfőn, a 11 órakor kezdődő napirend előtti felszólalásokat követően kizárólag az azonnali kérdések és válaszok, valamint a kérdések hangzanak el.

A következő ülés jövő hét pénteken érhet véget, amikor az LMP kezdeményezésére tarthatnak – várhatóan szintén négyórás időkeretben – vitát az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezményről.