A libanoni keresztény közösségek megvédés

Speciális felelősségnek nevezte Szijjártó Péter az uniós külügyminisztereknek és a libanoni diplomácia vezetőjének tanácskozása során a libanoni keresztény közösségek megvédését.

libanon

A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy a közel-keleti országban a legnagyobb az egy főre jutó menekültek aránya, Libanon pedig kulcspozícióban van a térség stabilitása szempontjából, ezért mindent meg kell tenni az ország belső stabilitásának erősítésére.

„Az jól látszik, hogy ha nincs stabilitás Libanonban, akkor az egész térségben nő a keresztény közösségek fenyegetettsége, és ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni” – húzta alá a miniszter.

„A MAGYAR ÁLLÁSPONT AZ, HOGY MINDEN AFRIKAI FOLYAMAT EURÓPÁRA IS HATÁSSAL VAN.”

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy délután Afrikáról folytatnak majd stratégiai vitát az uniós külügyminiszterek.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar álláspont az, hogy minden afrikai folyamat Európára is hatással van, mind pozitív, mind negatív értelemben.

A kontinens stabil gazdasági növekedése Európa számára is kedvező, ha viszont például terrorveszély vagy egészségügyi kockázat fenyeget, az Európában is kezelendő migrációs folyamatokat indíthat be.

Szijjártó Péter úgy vélte, hogy abban kell segíteni az afrikai országokat, hogy tudják biztosítani az alapvető jogok érvényesülését és a gazdasági, emberi környezetet, amely az ott élőknek normális életet jelent.

„Mi azt a koncepciót támogatjuk, hogy támogassuk az országokat annak érdekében, hogy onnan ne kelljen kivándorolniuk az embereknek akár politikai, akár gazdasági okok miatt” – magyarázta a miniszter, kitérve arra, hogy Magyarország kulcskérdésnek tekinti az oktatási együttműködést, amelynek keretében több mint ezer afrikai diák tanul Magyarországon, 2020-ig pedig Magyarország évente 26,6 millió euróval járul majd hozzá az Európai Fejlesztési Alap forrásaihoz.

Ugyanitt Szijjártó Péter beszámolt arról is, Magyarország javaslatot tesz hétfő délután az uniós külügyminiszterek tanácsán, hogy az Európai Unió és tagállamai nyújtsanak segítséget Albániának az ottani árvízhelyzet kezeléséhez.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: utasította a minisztériumot, hogy a fővárosi vízművekkel együttműködve szerdáig készüljön előterjesztés, hogy Magyarország milyen vízügyi megoldást, segítséget tud felkínálni.