Báruh Dáján háEmet – Áldott az Igaz Bíró!

Báruh Dáján háEmet – Áldott az Igaz Bíró!

Radnóti Zoltán

Tiszteltjeink!

Megdöbbenve hallottuk a hírt, hogy közösségünk egyik alapító tagja és volt munkatársa, Kovács Kati (Golda Rivka) – betegség következtében, megdöbbentő hirtelenséggel elhunyt.

54 esztendős volt.

Temetése pénteken 10.00 órakor lesz a Kozma utcai temetőben.

A gyászhét minden napján – a vallásjogi előírások szerint – az elhunyt gyermekei sivét ülnek és káddist mondanak.

Ehhez kérnénk a tisztelők és a barátok segítségét, hogy a gyászoló gyermekek minden nap el tudják mondani a káddist édesanyjuk emlékére.

Sive:
A temetés után a család a XIX. Klapka utca 30. szám alatt kezdi el a sive ülést. (itt péntek miatt délután 13.30-ig tart a sive)

Szombaton a Bét Sálom zsinagógában lesz a káddis mondás.
Vasárnap reggeltől csütörtök reggelig Ferencz-Kuna Gyula lakásában lesz a mindennapi imádkozás.

imaidőpontok:

péntek, szombat: Bét Sálom

imaidők:
péntek:
16.15: minha ima, majd Misna tanulás (kb. 16.45) Megyeri Andrással, Kati emlékére.
(A „misna” héber betűi a „nesámá” azaz „lélek” szót adják ki) –
A Tanulás végén káddismondás.
18.00: esti ima

szombat:

9.00: reggeli ima

16.15: minha, szeudá slisit és mááriv

vasárnap reggeltől: Gyula lakása
cím: 1117, Bercsényi utca 24. 6/5, (Allee melletti sétálóutca)
kapukód: 1945#
(parkolás Allee-ban: hétvégén egész nap, hétköznap 1 óra ingyenes)
imaidők:
reggel:
vasárnap: 8.00
hétfőtől – csütörtökig 7.30
délután:
vasárnaptól – szerdáig: 16.15
(Természetesen szokás az imádkozáson kívül is meglátogatni a gyászoló családot.)
Akik nem pontosan ismerik a zsidó gyász és vigasztalás hagyományát, számukra ezt a cikket ajánlom:
www.aish.com/jl/l/dam/ABCs_of_Death__Mourning.html
(Erről a cikkről később fogunk készíteni egy magyar fordítást.)
המקום ינחם אתכם בתוך שאר אבלי ציון וירושלים
ולא תוסיפו לדאבה עוד
Hámákom jenáchém etchem betoch seár áválé Cion virusálájim!
Az Ö-való vigasztaljon titeket Cion és Jeruzsálem gyászolói között!

rz

ui:
1)
Tisztelettel kérném (kérnénk) az urakat, hogy péntek délután és szombat délután minél többen jöjjenek el, mert esetleges „minjenhiányban” nem tudunk segítséget hívni…
2)
Aki a 9 hétköznapi alkalom valamelyikén (akár többször is) el tud jönni, kérem írjon egy emailt nekem, hogy tudjunk vele számolni.
3)
Aki szeretne segíteni a cikk lefordításában, kérem írjon egy emailt nekem!
köszönjük!