Rogán Antal: A juttatás felső határa 550 ezer forintról 450 ezer forintra csökken

A juttatás felső határa 550 ezer forintról 450 ezer forintra csökken, és a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd – jelentette ki Rogán Antal.

Rogán Antal egy más témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, a frakcióülésen döntés született arról, hogy az önkormányzati törvénybe beemelik majd, hogy a megyei közgyűlés mindenkori székhelye a megyeszékhely.

A Fidesz frakcióvezetője az adótörvények kapcsán kifejtette, a Fidesz kifejezetten támogatja azokat a módosító indítványokat, amelyek célja, hogy a cafeteria adótételei ne módosuljanak. A változás annyi, hogy a juttatás felső határa 550 ezer forintról 450 ezer forintra csökken, és a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd – szögezte le.

„A VÁDASKODÁSSAL NEM TUDUNK MIT KEZDENI.”

Szólt arról is, hogy bár jogtechnikai okokból most úgy szavazzák meg a törvényt, hogy a boros üvegek fémkupakjait is termékdíj terheli majd, azt kérték a kormánytól, a költségvetést megalapozó törvényeknél módosítsák ezt a szabályt, hogy a boros üvegek fémkupakjai után ne kelljen termékdíjat fizetni.

A hétfő esti demonstrációval kapcsolatos újságírói kérdésre úgy reagált, a demokrácia természetes velejárójának tartják, ugyanakkor megjegyezte azt is, azoknak is igazuk van, akik idén mindhárom alkalommal a kormánypártok mellett voksoltak. Emlékeztetett rá, 2006-ban „a vélemény szabad elmondásáért októberben szemkilövetés, verés járt”.

Továbbra is csak vádaskodás van, tények és konkrétumok nincsenek – reagált a NAV-val kapcsolatos felvetésre. Leszögezte, ahol konkrétumok vannak, ott minden esetben zajlik részletes vizsgálat. A vádaskodással nem tudunk mit kezdeni, akkor sem, ha azt az Amerikai Egyesült Államok ügyvivője, vagy valamelyik ellenzéki képviselő fogalmazza meg. Amikor meg jól láthatóan egymás kottájából játszanak, akkor meg azt tudjuk mondani, hogy ezek valószínűleg politikai alapúak – fűzte hozzá.