|
2014. augusztus 31 – i programjaink
Zene / Irodalom / Színház / Film / Képzőművészet
|
|
Ma hivatalosan is megnyitja kapuit az idei, immár 17. Zsidó Nyári Fesztivál. Mai porgramjaink: |
|
Szeretettel várjuk mindnyájukat 11 órától az izraeli és mediterrán konyha jegyében születő ínycsiklandó harapnivalók kóstolójára, ahol az ízek harmóniájáért a budapesti zsidó kulináris szintér fontos szereplői felelnek! |
|
A koncertek és összművészeti előadások sorát este 19 órakor a Budapest Klezmer Band Kérdezem a csillagokat című koncertje nyitja a Dohány utcai zsinagógában. |
|
A nemzetközi rangú zenekar igazi karrierje a Fesztivál születésével, 1989-ben kezdődött, azóta az esemény állandó fellépője, így neve szinte már összeforrott az egyhetes eseménnyel. Tagjai idén a kivételes tehetségű színész-énekesnővel, Tompos Kátyával lépnek színpadra.
|
|
|
70. születésnapja alkalmából újra a dobok mögé ült a magyar jazz történet legendája, a ma is észbontó vitalitásnak örvendő Kőszegi Imre. Formációja, a Kőszegi New5 a kifinomult, dallamos jazz rajongóit nyűgözi le. Koncertjük este 20 órakorkezdődik a Rumbach utcai zsinagógban.
|
|
|
A Fesztivál ideje alatt három ingyenesen látogatható kiállítást is megtekinthetnek. Augusztus 31-én, vasárnap nyílik az Életben tartva az emlékeket – Utazás a holokauszton át című poszter kiállításunk a belvárosi Goldmark Teremben. A tárlat szeptember 14-ig szombat kivételével a hét minden napján nyitva tart.
|
|
Kutató kezek – Alföldi Róbert és a Szakértők estje című előadás 19:30 órakorkezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban! Az előadásra minden jegy elkelt!
|
|
A Zsidó Nyári Fesztivál szervezője:
a Budapesti Zsidó Hitközség – Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központja (BZSH – ZSIKK).
Elérhetőségeink:
BZSH-ZSIKK
1075 Budapest, Síp utca 12.
T: 343 04 20
F: 462 04 77
M: zsikk@aviv.hu
|
|
|
|
|