Akik miatt még él a magyar nyelv
L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára egy irodalmi emlékfalról, de más kulturális érdekességekről is beszél
Gárdonyban beszélgetünk, Gárdonyi Géza szülőházánál, ahol a falon különféle emlékek szerepelnek. Mit lehet ezekről tudni?
Nemrég adtuk át ezt az irodalmi emlékfalat, amely 22 egykor Fejér megyében élt és alkotott kiváló irodalmárnak állít emléket. Az egészet úgy találtuk ki, hogy mindegyik alkotást más-más kortárs képzőművész készít el, mindegyikük elkészített egy-egy domborművet. Ezek mutatják meg azt a gazdagságot és sokszínűséget, amelyik Fejér megyére jellemző. Asz első alkotó, aki ezeken megjelenik, az Vatay Ferenc, a híres Vatay kódex szerzője, az utolsó alkotó, aki megjelenik, az a néhány évvel ezelőtt elhunyt Bella István.
Kik ezek a huszonkettek?
Azok, akik irodalomtörténeti szempontból is olyan jelentőségű alkotóművet hagytak maguk mögött, hogy érdemesek arra is, hogy ilyen módon is megörökítsük alkotóművüket.
Az emlékfal sok mindenben különbözik más hasonló emlékhelyektől, hiszen privát mecenatúrának is köszönheti létét. Mit lehet erről tudni?
Az emlékfalat, a 22 domborművet teljes egészében magánforrásból valósítottuk meg, szerencsére néhány nagyon komoly cég, amelyik itt dolgozik a környéken, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az irodalmi emlékfalat létrehozzuk, azaz egyetlen forintnyi közpénzt sem tartalmaz az emlékhely. Ez külön büszkeség számomra, számunkra.
Ezt akár egy könyvtárnak is felfoghatjuk. Boldog lehet az, akinek az itt szereplő alkotók művei megtalálhatóak a könyvtárában. Ön a megnyitóbeszédében kitért arra is, hogy az évfordulók esztendejét éljük és a Holocaust 70. évfordulójának is van köze az emlékfalhoz. Mi köze van?
Valóban egy könyvtárról beszélhetünk. Én magam egy kötetet is szerkesztettem erre az alkalomra, a Fejér megyei irodalmi emlékfal. Olvasókönyv iskolásoknak és felnőtteknek címmel. Ez bepillantást engedélyez ezekbe a remek életművekbe, nyilvánvalóan vannak olyanok, amelyeket jól ismerünk, legyen szó Vörösmartyról, Gárdonyiról, de vannak kevésbé ismertek is. Ezek közé tartozik annak a két remek szerzőnek a munkássága, akik 1944-ben a Holocaustban vesztették életüket.
Kik ők?
Két kiváló műfordítóról és költőről van szó, az egyikük Radó Antal, aki 1862 és 1944 között élt. Nagyon izgalmas személyiség volt, Móron született, egy ottani régi zsidó család tagjaként. Kiváló műfordító volt, de nem csak erről volt nevezetes és elismert, hanem a műfordítás elméletéről is írt egy kötetet. Nekem politikusként, országgyűlési képviselőként még egy szempontból is izgalmas a személyisége, hiszen sokáig volt Radó Antal a parlamenti gyorsíró iroda vezetője, tehát azt a nagyszerű munkát, aminek köszönhetően ma is kiváló, szöveghű jegyzőkönyvek állnak rendelkezésünkre, az ő irányította. 1944-ben, amikor 82 éves volt, akkor a kétségbeesés kergette őt a halálba. Látta azt, hogy mi történik a hazájával, mi történik a magyar zsidósággal, önkezével vetett véget életének.
Melyik vers szerepel tőle?
Szándékosan a Könyörgés című versét emeltem bele a kötetbe, hogy látszódjék, a magyarországi zsidóság milyen elhivatottan, milyen szeretettel tudott a magyar hazáról és a magyar nyelvről írni. A magyar nyelv szeretetéről tanúskodik, arról, hogy vajon mi lesz a magyar nyelvvel, ha egyszer eltűnik, mi lesz azokkal, akik a magyar nyelvet szeretik. Az utolsó szakasz így hangzik:
Hogy érezném az irgalom
És a mennybéli üdvösség becsét,
Ha nem hangozhatnék ajkamon
És körülöttem is magyar beszéd.
Ki a másik irodalmár?
György Oszkár, aki 1882 és 1944 között élt. Egy nagy műveltségű és tudású költőről van szó, aki műfordítóként is jeleset alkotott. Babitsék kortársa volt, az egyetemi évek alatt velük is megbarátkozott, akár a Nyugat ismertebb szerzői között is számon tarthatnánk. Irodalmi szempontból az ő életműve kifejezetten értékes. Néhány évvel ezelőtt jelent meg kötetben György Oszkár összegyűjtött versei is. Azt gondolom, hogy őt is méltatlanul felejtették el, méltatlanul maradt ki az irodalomtörténet fő sodrából. Róla azt kell még tudni, hogy Fehérváron középiskolai tanárként dolgozott, nemzedékeket indított el az irodalmi pályán, például az emlékfalon is megtalálható Jankovics Ferencnek is ő volt a felfedező tanára. Így György Oszkárra nem csak saját életműve kapcsán érdemes figyelni, hanem arra a pedagógusi munkára, amelynek révén mások tehetségét is sikerült felfedeznie és kibontakoztatnia. György Oszkár Auschwitzban pusztult el, így róla a Holocaust 70. évfordulója kapcsán is méltán kell megemlékeznünk.
Említette az Ön által szerkesztett kötetet. Már könyvtárakban megtalálható, de vajon a közoktatásban, a felsőoktatásban eljut-e a tanulókhoz, a hallgatókhoz?
Nekem a legfontosabb szándékom az olvasókönyvvel, hogy azok, akik ide ellátogatnak, azok a pedagógusok, akik gyerekeket hoznak ide, azok egyfajta útikönyvként, kalauzként, valódi olvasókönyvként használják. Ezzel a kötettel, a benne szereplő művekkel kerülhetnek közelebb hozzájuk a domborműveken látható alkotók. Leginkább azt szeretném, ha a megyei általános és középiskolások itt vennének részt irodalomórákon, ha a gyerekeket a pedagógusok idehoznák és egy irodalomóra keretében itt foglalkoznának a szerzőkkel. Nemrégiben találkoztam Székesfehérvár polgármesterével, Cser-Palkovics Andrással, aki rögtön ígéretet tett rá, hogy az összes középiskola és az összes könyvtár számára beszerez egy-egy példányt, ez adjon egy kezdő lökést ahhoz, hogy a fehérvári pedagógusok eljöjjenek ide. Azt láttam, hogy számára is nagyon fontos, hogy Székesfehérvár irodalmi hagyatékát ápoljuk, hiszen az emlékfalon szereplő alkotók nagy része is a városhoz kötődik, így György Oszkár is.
Székesfehérváron tájékoztatót adott egy nagyon magyar kiállításról. Mi is ez?
Itt, ebben a városban mutatjuk be a nemrég hazakerült Seuso kincseket, október 4-én. Azért Székesfehérváron, mert a város közelében, Szabadbattyánban kerültek elő ezek az ókori csodálatos ezüsttárgyak. Tettünk egy sétát is a városban, ahol az egykor volt zsinagóga emléktáblája előtt megálltunk, tudni kell, hogy a városban valamikor hatalmas zsinagóga volt a városkapuval szemben, amit teljes egészben leromboltak. Elgondolkodtunk, mert ezek a pillanatok alkalmat adnak erre is, a múltunkon, a jelenünkön, a felelősségünkön, az elődeink felelősségén. Eszembe jutott, hogy közelednek a zsidó nagyünnepek, a zsidó újév, amelyre mindenkinek békességet és sikert kívánjak.
Köszönöm a beszélgetést.
Az interjú az ATV augusztus 24-i Hetiszakasz című adásának szerkesztett változata.
Breuer Péter
