Pentagon: nem igaz a vadászgépről szóló moszkvai állítás
A Pentagon szerint nem felel meg a valóságnak az a moszkvai állítás, hogy a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító közelében egy ukrán harci gép, feltehetően egy Szu-25-ös vadászbombázó repült a katasztrófa idején.
Ezt Eileen Lainez, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte a Ria Novosztyi orosz hírügynökség érdeklődésére. Felhívta a figyelmüket Petro Porosenko ukrán államfő nyilatkozatára is, aki a CNN-en azt mondta, hogy ez nem igaz – idézte kedden Lainezt a hírügynökség.
Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy a lelőtt maláj utasszállító közelében, 3-5 kilométeres távolságra tőle egy ukrán harci gép – feltételezhetően egy SzU-25-ös vadászbombázó – repült: észlelték, ahogy a vadászgép a maláj utasszállító irányában emelkedik. Az orosz védelmi tárca magyarázatot követelt Kijevtől, és közölte, hogy az ezzel kapcsolatos dokumentumokat átadja nemzetközi szakértőknek.
Lainez nem részletezte, hogy az amerikai szakértők egyáltalán megvizsgálják-e az Oroszország által továbbított dokumentumokat vagy a nyilvánosság elé tárják-e saját bizonyítékaikat.
A SzU-25-ös rövid idő alatt elérheti a tízezer méteres magasságot, fegyverzetében általában megtalálhatók az R-60-as levegő-levegő rakéták, amelyek akár 12 kilométeres távolságról is leküzdhetik a megadott célpontot.
www.unian.net/politics/942299-pentagon-ne-verit-v-versiyu-ob-atake-boeing-ukrainskimi-vvs.html
BPI.HU/ MTI