Robert Singer, a Zsidó Világkongresszus főtitkára.

Robert Singer, a Zsidó Világkongresszus főtitkára.

Isreal Allies European Summit

 

Az Izrael Szövetségesei Alapítvány budapesti konferenciájának keretein belül 2014. június 15-én, vasárnap este került sor az Intercontinental Hotel báltermében arra a gálavacsorára, melyen beszédet mondott Robert Singer, a Zsidó Világkongresszus főtitkára.

A főtitkár elsőként üdvözölte a megjelenteket és átadta a Zsidó Világkongresszus, illetve annak elnökének, Ronald Lauder nagykövetnek az üdvözletét. Ezt követően hangsúlyozta Izrael támogatásának fontosságát és megköszönte a keresztények kiállását a zsidóság és Izrael jogai mellett.

„Mint tudják, az antiszemitizmus növekszik számos európai országban… (…) A május végi európai választások során láthattuk, hogy tömegek voksoltak neonáci és szélsőséges pártokra, illetve számos törvényalkotó foglal helyet közülük az Európai Parlamentben.” A főtitkár megemlékezett arról az antiszemita támadásról, amelynek során a belgiumi Zsidó Múzeumban hárman vesztették életüket egy brutális támadás során és arról a három tinédzser fiúról is, akiket néhány napja raboltak el terroristák és sorsuk a mai napig bizonytalan.

Magyarországgal kapcsolatban a Jobbik előretörésére hívta fel a figyelmet Robert Singer, ami „az ország második legnagyobb pártja lett a múlt havi európai választások során és folyamatosan bujtogat a zsidók és romák ellen.” A főtitkár emlékeztetett arra a 2013 májusában folytatott párbeszédre a Zsidó Világkongresszus és Orbán Viktor között, melynek során felkérték a miniszterelnököt a Jobbik gyűlölködő vezetősége elleni erőteljes fellépésre, valamint a második világháború alatt regnáló magyar kormány holokausztban vállalt felelősségének elismerésére.

Megítélése szerint ezen a területen vegyesek az eredmények, mert „a kormány és a zsidó szervezetek a napokban jelentős egyezségre jutottak azt illetően, hogy a zsidósággal és az Izraellel kapcsolatos témákat a tanterv részévé teszik az általános- és középiskolákban”, és elismerésre került „a magyar hatóságok szerepe a több mint félmillió magyar zsidó meggyilkolását illetően”. Ugyanakkor véleménye szerint ellentmondásos a Magyarország náci megszállásának 70. évfordulójával kapcsolatos

 

megemlékezés, amellyel a kormány „azt fejezi ki a zsidó közösség számára, hogy nem bűnrészes a történtek kapcsán.” Ezért csatlakozva a magyarországi zsidó közösségekhez, a Zsidó Világkongresszus bojkottálja a kormányzati megemlékezés-sorozatot.

A főtitkár felkérte a világ számos pontjáról érkezett meghívottakat és rajtuk keresztül az európai kormányokat, hogy szólaljanak fel az európai zsidó közösségek védelme érdekében is és harcoljanak az antiszemitizmus előretörése ellen. Kifejezte aggodalmát azzal a gondolkodásmóddal szemben, amely ugyan nyíltan nem antiszemita, de tagadja Izrael önvédelemhez való jogát: „Azt mondják, minden rendben lenne, ha Izrael abbahagyná az ellenségei elleni harcot. Ezzel azt fejezik ki, hogy ha Izrael megszűnne létezni, minden jó lenne… Ez a legsötétebb antiszemitizmus. Izraelt nem szabadna kettős mércével mérni – az egyetlen ország a Földön, amelynek nem engedélyezik, hogy azt tegye, amihez minden más nemzetnek joga van.”

Kiemelte annak fontosságát, hogy zsidók és keresztények együtt munkálkodjanak a szabadság megtartásán és elérésén Európában. „Nem szabad félnünk kimondani az igazságot. Ez erkölcsi tisztaságot és bátorságot igényel, különösen mikor a közgondolkodás sokuk hazájában nem kedvező Izrael irányába.” Arra bátorította a megjelent parlamenti képviselőket, hogy továbbra is bátran folytassák azt a kritikus fontosságú munkát, amelyet jelenleg végeznek és álljanak ki továbbra is „az igazságért erkölcsi tisztasággal.”

Singer kifejezte hálájukat a keresztények felé, akik felszólalnak a zsidók és Izrael jogai mellett. „Szívmelengető látni, hogy Izraelnek mennyi befolyásos barátja van a keresztények között világszerte, illetve hogy az Izrael Szövetségesei Alapítvány milyen sok nemzethez elért. (…) Támogatásuk Izrael és a világ zsidósága felé egy különösen fontos időszakban nyilvánul meg.”

„Hálásak vagyunk, hogy eljöttek Budapestre és ezzel nyilvánosan kifejezték támogatásukat azzal kapcsolatban, hogy Izraelnek joga van békében és biztonságban élni ősei földjén, és hogy a zsidó közösségek békében és biztonságban élhessenek világszerte”, fejezte ki köszönetét beszéde zárásaként.

 

BreuerPress