Kedves barátaink!
Rövid időn belül ismét jelentkezünk, hiszen előttünk a négynapos könyvünnep, amikor remélhetőleg minél több régi és új olvasónkkal találkozunk.
Egyenesen a nyomdából érkeznek a Vörösmarty térre könyvheti újdonságaink, amelyek először (sőt: darab ideig) csak a Múlt és Jövőútján lesznek kaphatóak.
Három újdonságunk egyúttal megtestesíti műhelyünk programját, s benne feladatait. A végre először (?!?) Somlyó Zoltán egyben olvasható kötetben megjelent versei méltóan érzékítik meg azt a gazdagságot, amelyet a zsidók nyújtottak a magyar irodalomnak – sőt: e kivételes poéta esetében magának a magyar nyelvnek is. Alexander és Margarete Mitscherlich: A gyászolásra képtelenül szociálpszichológiai műve a gyászmunka konfliktusait mutatja be Németországban, az öngyógyító folyamat példáját, amelyen a magyar társadalom még ódzkodik átesni. Heller Ágnes Olvasónaplója – másodszor, már könyvheti hagyománnyá válva – magának a megtépázott olvasás útján való művelődésnek teremt régi-új divatot, sőt: ébreszt iránta szenvedélyt.
Dedikálások a Múlt és Jövőnél (Vörösmarty tér, 91-es stand):
2014. június 13-án 16-tól 18 óráig:
Heller Ágnes
2014. június 14-én 18-tól 21 óráig:
Heller Ágnes, Kőbányai János
2014. június 15-én 18-tól 20 óráig:
Heller Ágnes, Kőbányai János
Az idei szavazások évadját teljesítsük ki az igazi szavazással! Szavazással a kultúra, s esetünkben a magyar zsidó kultúra mellett, amely all after all volt, van – és lesz. Hitünk szerint ez az igazi ügy és atrakció, amelyért nemcsak harcolni, de élni érdemes.
Ebben az évben is aggódó szeretettel elvárunk benneteket, s számítunk támogató (legitimizáló) érdeklődésetekre – a szellemi értékek demokratikus szavazás-ünnepén.
Hagyományainkhoz híven minden tízezer forintos vásárlás eseténajándék könyv jár, s minden húszezer forintos vásárlás esetén pedig egy évi folyóirat-előfizetés. Mely előfizetést a standunknál is meg lehet – sőt: kívánatos – újítani.
Minden bizonnyal a ránkzúduló sok kellemetlen hírből sokan ismerik a könyvterjesztés fenyegető helyzetét. (A nagy terjesztők késve fizetik ki a kiadókat, sőt egyikük bátor kísérletként: egyáltalán nem.) Ezért fokozottan ajánljuk, a szellemi munícíókkal feltöltekezésnek ezt a direkt és személyes módját – és kérünk benneteket, hogy erre bíztassátok (hírlevelünk hólabdaszerű továbbküldésével is) ismerőseiteket.
Az előttünk álló napokban pedig sűrűn böngésszük a Múlt és Jövőhonlapját, s a régebben megjelent, de könyvtáratokból és érdeklődésetekből még hiányzó könyveinket követeljétek tőlünk, hiszen – “egy újszülöttnek minden könyv új”.
Izraelben is azonos időben nyilik a könyvhét – és miért maradnának le az izraeli olvasóink is mind a kínálatunkról, mind az újdonságainkról? Kérjük a [email protected]-n bejelenteni az igényeket, mi pedig vagy jeruzsálemi átvétel, vagy az országon belüli postázás útján biztosítjuk, hogy kiadványaink eljuthassanak a megfelelő kezekbe.
Jó szellemi izgalmakat kívánva:
A Múlt és Jövő közössége
|