Áder János: Auschwitz Magyarország legnagyobb temetője
Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője – mondta Áder János köztársasági elnök az auschwitzi munka – és megsemmisítő táborról az ott tartott Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen, hétfőn.
Az államfő a lengyelországi eseményen arra emlékeztette a jelenlévőket: mintegy félmillió honfitársa lelte itt halálát. Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt – idézte fel Áder János –, azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével zártak gettóba, majd deportáltak – alábbiakban az elhangzott beszédet közöljük.
www.keh.hu/beszedek/1866-Ader_Janos_koztarsasagi_elnok_beszede_az_Elet_Menete_megemlekezesen_Auschwitzban
Fotó: Kallos Bea / MTI
Tisztelt Emlékezők, tisztelt Lengyel Barátaink és Magyar Honfitársaim!
Tegnap Rómában – mindössze kilenc évvel halála után – II. János Pál pápát szentté avatták. Karol Wojtyła – az első lengyel pápa – fontos és örök időkre érvényes tanítást hagyott ránk, amikor több alkalommal is hitet tett amellett, hogy a kereszténységgel nem egyeztethető össze a zsidógyűlölet. Ő volt az a pápa, aki az auschwitzi haláltáborban történteket az ördög diadalának, a történelem legsötétebb fejezetének nevezte. Ő volt az a pápa, aki Auschwitzot olyan helynek nevezte, amely a szellemet, a lelkiismeretet, a szívet hatalmába kerítő sötétség tragikus következményeinek állít emléket az utókor számára. És ő volt az, aki arra is figyelmeztetett minket, hogy meg kell szabadítanunk az embereket a rasszizmus, a kirekesztés, a szolgaságba döntés, az idegengyűlölet rémképétől.
Nincs olyan erkölcsös ember a világon, aki ne értene egyet ezzel. Aki a bűnt mentegetni, relativizálni, megkérdőjelezni akarja, erkölcstelenséget követ el. Így maga is bűnössé válik.
Mert minden engedmény, minden megengedő, önfelmentő vagy önigazoló gesztus oda vezethet, ahol most állunk. Újra megtörténhet, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie.
Tisztelt Emlékezők!
Akiket ide hurcoltak, nem tudták, hova érkeznek. Nem volt módjuk a védekezésre, és esélyük sem volt a menekülésre.
A marhavagonok fojtogató zsúfoltságából kilépők már megalázva, megfélemlítve, és csaknem mindenüktől megfosztva érkeztek ide. A tábor kapuján belépve pedig azzal szembesültek, hogy cinikus hóhéraik emberi méltóságuk maradékától is módszeresen megfosztják őket.
A gyermekeket az első pillanatban elszakították szüleiktől, a feleségeket férjüktől, a fiatalokat az idősektől, az életerőseket a gyengéktől, az egészségeseket az elesettektől, hogy aztán barakkpriccsek reménytelenségében minden este ki-ki olyan kínzó kérdéseken tépelődjön, vajon túléli-e a másnapot? Vajon viszontlátja-e valaha is szeretteit? Vajon eljöhet-e az óra, ami e földi pokolból szabadulást hoz számára?
Jól tudjuk, hogy itt, Auschwitzban csaknem másfél millió ember hiába várt erre a pillanatra. Ők soha többé nem élhették meg sem a szabadságot, sem szeretteik ölelését. Számukra nemcsak az emberhez méltó élet, de az emberhez méltó halál sem adatott meg.
Hóhéraik terve az volt, hogy úgy semmisítsék meg őket, mintha nem is emberek, nem is érző lelkek lettek volna, mintha meg sem születtek volna.
Ez volt a végső megoldás valódi célja, melynek a náci Németország által megszállt országok sok millió zsidó polgára vált áldozatává.
Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt. Itt lelte halálát közel félmillió honfitársam. Ők azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével alig néhány hét leforgása alatt szisztematikus kíméletlenséggel gettókba zártak, majd ide, Auschwitzba deportáltak.
Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője.
Kivel az éhhalál, kivel a végkimerültség, kivel a kínzás, kivel fegyver végzett. Akikkel pedig egyik sem, azokra tömeges megsemmisítés várt. Az auschwitzi krematóriumok, gázkamrák, barakkok csendje azóta minden nap az ő emléküket és hiányukat idézi. Azokét a magyar zsidókét is, akikre nincs, aki emlékezzen, mert egész családjuk itt veszett oda, az unokáktól a nagyszülőkig.
