FRANKEL ZSINAGÓGA HETILAPJA Verő Tamás rabbitól

Jelentése: és küldött. Mármint követeket Ézsauhoz. Ugyanis a Kánaán országába visszatérő Jákob aggódott. Tartott fivére bosszújától. Féltette családját, gyermekeit. Egy bottal indult annak idején Lábán házához, és két részre osztható nagy táborral, sok állattal, gazdagon tért vissza. Kémei jelentették, hogy Ézsau 400 emberrel közeledik. Háromféleképpen készült Jákob testvére fogadására: 1. Imádkozott a Mindenhatóhoz. 2. Ajándékot küldött, hogy meglágyítsa szívét. 3. Felkészült a harcra. Ez utóbbit el akarta kerülni, nemcsak félelemből, hanem az is elkeserítette, hogy esetleg vért onthat a háborúskodás során. A magára maradt Jákobbal az éjszaka csendjében tusakodott egy „férfi”. Bölcseink különbözőképpen értelmezik, hogy ki lehetett a titokzatos birkózó. Egyesek szerint Ézsau (Észav) védangyala, mert védangyallal mindenki rendelkezik. Maimonidesz szerint ez egy látomás, a belső én küzdelméről volt szó. Közeledett a hajnal, a földöntúli lény kérte Jákobot, hogy engedje el. Jákob feltételt szabott. Az angyal áldását kérte. Jákob új nevet kap, Izrael, jelentése I…n harcosa. Ez a Héber megjelölés mellett a második név, amellyel népünk, vallásunk elnevezését a Tóra tartalmazza. Jákob sántított, mert forgó inát megérintette az angyal. (Azóta Izrael fiai nem eszik ezt az int.) Jött Ézsau és serege, de látva a sok gyereket, asszonyt, nem bántotta Jákobot, sőt megölelte, megcsókolta. Jákob megnyugodva folytatta útját, Sekem városába érkezett, megvásárolta a város körüli telepet 100 keszitáért, egy általa kibocsátott új értékes pénzért. Dina, Lea lánya meglátogatta Sekem lányait. Meglátta őt Hámor fejedelem fia, Seken, és meggyalázta. A két testvér, Simon és Lévi megbosszulta a húgukat ért szégyent. Jákob megdöbbent, később halálos ágyán sem felejtette el a két fiú véres cselekedetét. Továbbment a tábor, Jákob fiai és családjuk elindultak Bét Él felé. Közeledtek Efrátba, Ráchel szült, de nehéz volt a szülése. A bába vigasztalta, ismét fia lesz. Elnevezte a gyermeket a haldokló Ráchel Ben Oninak, fájdalom gyermeke. Jákob Benjaminnak szólította legkisebb fiát. Jelentése: öregkorom fia. Rebeka is meghalt, de ezt csak jelzi az írás, hogy gyászoltak a Sírás tölgyénél. Csendben temették el. 180 éves korában megtért őseihez Izsák. Nagy érdeme, hogy Ábrahám idejében ásott, de utána a filiszteusok által betömött kutakat kiásta, csorbítatlanul továbbította környezetének az egyisten hitet. Úgy áll, „napokkal telten jó öregségben” tért meg őseihez. Élete tartalmas volt, még ha nem is túl sok szó esett róla, de mindig teljesítette kötelességét. Jákob és Ézsau közösen adták meg a végtisztességet. Deutsch Gábor

A Gemárá elmeséli Agrippasz király esetét, aki származása miatt nem tölthette volna be a megtisztelő poziciót, és miután ezzel a fájdalmas igazsággal szembesült, sírni kezdett. Izrael bölcse azonban ezt mondta neki: „ne félj Agrippasz, a testvérünk vagy”! A Talmud szerint e hízelgő kijelentés következtében született meg a rendelet Izrael pusztulásáról. A Toszafot elmagyarázza, hogy bár a bölcsek nem tudtak semmit tenni az alkalmatlan király kinevezése ellen, de semmiképpen nem lett volna szabad lelkileg megerősíteni az uralkodót, egyszerűen a hallgatást kellett volna választani. Azonban – nem teljesen érthetetlenül – a bölcsek féltek, és ha embertől való rettegés váltja fel az istenfélelmet, abból jó még sosem származott. Házál (Bölcseink, áldás emlékükre) véleménye szerint a hízelgők alkotják az egyik olyan csoportot, akik „nem részesülnek a Sehiná színében”, másrészt Rés Lákis mesterünk éppen Jákob szavaival látja bizonyítottnak, hogy „lehet hízelegni a gonosznak ebben a világban”. Darvas István rabbi

Hogy Jákob képes volt a harcra is, azt egy véletlen eset bizonyította: Jákov egyedül maradt egy éjszaka, rátámadt és birkózott vele egy ember hajnalig. Állítólag Ezsau képviselője volt. Jákob felülkerekedett rajta, az meg könyörgött, hogy engedje el. A végén azt mondta neki: „Ne Jákob legyen neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberrel, és bírtad.” (Gen. 32/21) Ez a kis epizód talán azt szimbolizálja, hogy Izrael egész élete, hosszú történelme és csodálatos fennmaradása az állandó harcnak köszönhető. Az első küzdelmet Ábrahám vívta a bálványok ellen. Győzelmében megtalálta az igaz Istent. Egyiptomban Izrael kitartott ősei Istene mellett, de a kivonulás után az egyiptomi aranyborjú le akarta győzni Izrael Istenét. Mózes helytállásának köszönhető, hogy ez nem sikerült. Izrael az egyiptomi kivonulás után gyengének bizonyult az egyiptomi bálványok elleni harcra, és Istent feledve, az aranyborjút imádta. Csak Mózes és Józsua voltak elég erősek, hogy visszatérítsék a népet az igaz Istenhez. A szellemi küzdelmen kívül Izraelnek számos ellensége volt fizikai értelemben is: Kánaán, Árám, Asur és Bável voltak a legjelentősebbek. A két utóbbi végül romlást hozott az északi Efrájimra (i.e. 722) és a déli Júdeára (i.e. 586).Menáchem Meron