| Egymás felé forduló régiók Kelet-Közép Európában · Approaching regions in East-Central Europe | ||
|
Kisebbségi Sajtófókusz[1] |
||
| 2013. október 11., péntek |
|
|
Magyarország
ò Rétvári: jelentős lépéseket tett a kormány a fiatalok itthon maradása érdekében – A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint a kormány hathatós és fontos döntéseket hozott az elmúlt három évben a fiatalok Magyarországon tartása érdekében. Rétvári Bence erről a Gyere Haza Alapítvány által rendezett Return ticket – A külföldről hazatérők lehetőségei című konferencián beszélt csütörtökön, a fővárosban. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, olyan fiatalok hívták életre az alapítványt és a mozgalmat, akik nemcsak arról vannak meggyőződve, hogy nem külföldön szeretnének boldogulni, hanem arról is, hogy másokat is meg tudnak győzni álláspontjuk helyességéről. „Érzelmi, racionális és anyagi szempontokat egyaránt fel lehet hozni az itthoni boldogulás mellett” – mondta. Magyarországon a biztonság, az állam stabilitása mellett a szabadság is teljes mértékű, és nem jellemző a társadalom elöregedése sem olyan mértékben, mint egyes nyugati országokban (MTI)
ò „Elment Magyarország nagy barátja” – Orbán elbúcsúzott Martenstől – Orbán Viktor egy rövid üzenettel és egy képpel búcsúzott el a szerda éjjel elhunyt Wilfried Martenstől. „Elment Magyarország nagy barátja. Nyugodjék békében!” – ezzel a rövid üzenettel búcsúzott el Orbán Viktor Facebook-oldalán Wilfried Martenstől, az Európai Néppárt elnökétől, aki szerda éjjel hunyt el, 77 éves korában. A magyar kormányfő búcsújához egy fotót is mellékelt. A Kereszténydemokrata Néppárt együttérzését fejezte ki Martens halála miatt családjának és munkatársainak. „Az Európai Néppárt elnökének halála az egész európai politika közösség vesztesége” – olvasható a kiadott közleményükben. „Wilfried Martens Magyarország és a magyar nép barátjaként rendszeresen tett látogatást hazánkban és különös figyelemmel kísérte Magyarország sorsát. Halálával Belgium és Európa meghatározó államférfit, Magyarország igaz barátot vesztett el” – teszik hozzá (HVG)
ò A CDU vezető politikusával tárgyalt Orbán Viktor – A kormányfő Budapesten találkozott David McAllister volt alsó-szászországi miniszterelnökkel. A németországi választások tanulságairól, valamint a magyar belpolitikai és gazdasági fejleményekről is egyeztetett egymással Orbán Viktor kormányfő és David McAllister volt alsó-szászországi miniszterelnök, a német CDU vezető politikusa (hirado.hu)
ò DK és az összefogás: A megállapodást az élet fogja kierőszakolni? – „A nyerhető körzeteket kellene egyedül újranyitni még az utolsó pillanatban” – vallják a Demokratikus Koalícióban. Gyurcsányék tisztújító kongresszusra készülnek. Minden valószínűség szerint újra a volt miniszterelnök lesz a szervezet vezetője, az eddigi alelnökök kara pedig (Molnár Csaba, Bauer Tamás, Debreczeni József, Niedermüller Péter) várhatóan csak Vadai Ágnessel egészül majd ki (Nsz)
ò Kocsis: a baloldali kampány erőszakos, hazug és gátlástalan lesz – A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldali országos kampány várhatóan erőszakos, hazug és gátlástalan lesz, ezt mutatják a bajai időközi önkormányzati választás tapasztalatai (Nsz)
ò Rogán visszavágna a rezsicsökkentést támadó Brüsszelnek – Nemcsak a kormánynak, de a magyar parlamentnek is határozott és egyértelmű választ kell adnia a rezsicsökkentést támadó Brüsszelnek, jelentette ki a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön, Zalaegerszegen (Nsz)
ò Bajnai cáfol: nem szövetkezünk Gyurcsánnyal – „Nincs napirenden az MSZP és az Együtt–PM közötti választási megállapodás újratárgyalása” – közölte Bajnai Gordon. Az Együtt–PM Szövetség vezetője ezzel cáfolta azokat a lapértesüléseket, miszerint a Gyurcsány-párt megerősödése miatt ők kettő, a szocialisták pedig hat körzetet mégis felajánlanának a Demokratikus Koalíciónak (MNO)
ò Íme Hernádi tanúvallomása, a horvátok hallgatnak – Hiába tett vallomást Hernádi Zsolt, csak egy elfogult „koronatanú” véleményét használják a horvát hatóságok (MNO)
ò Uniós pénzek: jócskán meghaladják a tavalyi évet – Csepreghy Nándor közlése szerint az e hónapra tervezett 250-260 milliárd forintos tétel biztosan megérkezik Magyarországra (MNO)
ò Németh Zsolt: Visszautasítjuk a zsaroló motívumokat – „El kell kerülni, hogy a Mol és az INA között kialakult helyzet túlságosan megterhelje a kétoldalú kapcsolatokat” – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. „Nem állja meg a helyét az az állítás, hogy Magyarország és Horvátország között megromlott volna a viszony” – jelentette ki Németh Zsolt. A külügyi államtitkár a Mol-INA közötti konfliktusról szólva hozzátette: most van egy konkrét probléma, amelyre mihamarabb kielégítő megoldást kell találni. El kell kerülni, hogy ez a kétoldalú kapcsolatokat túlságosan megterhelje (InfoRádió)
Románia
ò Mikó-ügy – Megkérdőjelezte illetékességét a román legfelső bíróság – „Nem hoz jogerős ítéletet a román legfelső bíróság az úgynevezett Mikó-ügy csütörtöki fellebbviteli tárgyalásán, a bíróság csak arról dönt, hogy illetékes-e az ügyben” – közölte az MTI-vel Kapcza Mikolt Krisztina, az egyik vádlott ügyvédje. Első fokon a bíróság megsemmisítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium református egyháznak való visszaadásáról szóló határozatot és visszaélésért börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Kapcza Mikolt Krisztina rámutatott: az ügy azért került a legfelső bíróságra, mert védencét, Markó Attilát tavaly decemberben parlamenti képviselővé választották. Ez azonban „csak abban az esetben változtatja meg az illetékességet, ha (a vádlottnak) ez a minősége a feltételezett bűncselekmény elkövetésének pillanatában létezett volna” – magyarázta az ügyvéd, hogy miért merült fel az illetékesség kérdése (MTI)
ò Antal Árpád: Feszültséget szít a Románok Fóruma – „Minden lehetséges eszközzel támadja a székelyföldi magyarokat a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma” – mutatott rá tegnapi közleményében Antal Árpád (Háromszék)
ò Mikó-ügy: a restitúció állatorvosi lova – Várhatóan végleges döntést hoz a Székely Mikó Kollégium ügyében a bukaresti legfelsőbb bíróság. Így lezárul a procedúra, amely a romániai egyházi tulajdonok visszaszolgáltatási gyakorlatának minden visszásságát a felszínre hozta (Erdélyi Napló)
ò A magyar megmaradás fundamentuma és szimbóluma – A kolozsvári Tordai út Óvár felőli végében magasodik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új otthona. Az öt és hatemeletes épületegyüttest október 3-án ünnepélyes keretek között adták át a jelenleg négyszáz fős akadémiai közösségnek (Erdélyi Napló)
ò A kisebbségi színházi lét kollokviuma – Kétszeri halál és kétszeri feltámadás után immár 35 éves múltra visszatekintő színházi rendezvény 10. kiadása ért véget az elmúlt hét végén Gyergyószentmiklóson, ahol ezúttal a fesztivál találkozó jellegére fektették a hangsúlyt (Erdélyi Napló)
ò Közbeszéd tárgya lett az autonómia – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küldöttgyűlését tartják szombaton, Nagyváradon. Sándor Krisztinát, az EMNT ügyvezető elnökét a szervezet elmúlt évtizedéről, és főleg a 2010 után bekövetkezett gyökeres változásokról kérdeztük (Erdélyi Napló)
ò Mikó-ügy: ítélethozatali bűvészmutatvány – Ítéletet ígért, alig 15 perces jogi „performanszot” hozott a Mikó-per csütörtöki tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. A fórum ugyanis megkérdőjelezte saját ítélethozatali jogosultságát. Helyszíni riport (Krónika)
ò Pénteken döntenek Tőkés kitüntetéséről – Corina Creţu már rég elvette volna a Románia Csillaga érdemrendet az EMNT elnökétől. De hogy jön ide Colin Powell? (Krónika)
ò Visszamagyarítás erőszak nélkül – Beszélgetés Kémenes Lóránt dél-erdélyi szórványvidéken szolgáló római katolikus pappal, aki az ottani magyarság megmaradásáért végzett munkájáért magyar állami kitüntetésben részesült (Krónika)
ò Várhatóan visszautalják a Mikó-pert a ploieşti-i táblabíróságra – „Nem hozott csütörtökön ítéletet a Mikó-perben csütörtökön a legfelsőbb bíróság. Az ügyet várhatóan visszautalják a ploieşti-i táblabíróságra, arra hivatkozva, hogy tárgyalása nem a legfelsőbb bíróság kompetenciájába tartozik” – tudta meg a maszol.ro Markó Attila és Marosán Tamás ügyvédjétől (Maszol.ro)
ò Paktumügy: óvatos optimizmus – A Traian Băsescu államfő és Victor Ponta miniszterelnök között a tavaly decemberi választások előtt megkötött együttműködési megállapodásnak működnie kell – ebben a két hivatal által delegált küldöttek mindegyike egyetértett (Krónika)
ò Vádirat: Orbán Viktorral is riogatott Liviu Dragnea – „Azt akarjátok, hogy Magyarországon döntsenek a románok sorsa felől? Gyertek szavazni!” „Ilyen üzenetek megfogalmazására biztatta a szociáldemokraták kampányfőnökeként beosztottjai az államfő leváltásáról szóló tavalyi referendumom Liviu Dragnea” – derül ki a kormányfőhelyettes elleni vádiratból (Maszol.ro)
ò Markó Attila: folytatódik a kálvária – „Folytatódik a kálvária” – kommentálta Markó Attila a legfelsőbb bíróságnak a Mikó-perben csütörtökre várt ítélethozatalának elhalasztását (Maszol.ro)
ò Továbbra is magyarul szólalnak fel a tanácsosok Marosvásárhelyen – „Nem egyedi alkalom volt a keddi tanácsülésen a magyar nyelv használata az RMDSZ-frakció részéről” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Peti András marosvásárhelyi alpolgármester (Maszol.ro)
ò Az RMDSZ is gyászolja Wilfried Martens EPP-elnököt – „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendüléssel és fájdalommal értesült Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnökének haláláról. Wilfried Martens a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik legfontosabb szövetségese, jogérvényesítő törekvéseink jó ismerője, az erdélyi magyarság elkötelezett támogatója volt” – áll a szövetség szerkesztőségünkbe eljuttatott részvétnyilvánításában (Maszol.ro)
ò Markó Attila: Ez már nem normális per egy normális országban – Markó Attila tegnapi facebook-bejegyzésében így kommentálta az előálló helyzetet: „Mindannyian ma jogerős döntést vártunk. Mindannyian azt mondtuk, én magam is azt kiáltottam: legyen vége! (Szabadság)
ò Repülőtér: marad az Avram Iancu név – Véget nem érő vitába torkollt a Kolozsvári Városi Tanácsban az a vita, amely a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér elnevezésének jóváhagyására vonatkozott. Az Emil Boc polgármester javaslatára az ülés előtt napirendbe iktatott legutolsó határozattervezet erősen felszította a kedélyeket (Szabadság)
ò MÁSODRENDŰ ÁLLAMPOLGÁRAI-E AZ UNIÓNAK A ROMÁNIAIAK? – Úgy tűnik, kevesebb joggal él(het)ünk, nem vagyunk tagjai sem a schengeni övezetnek, sem az eurózónának, és munkavállalási korlátozások érintenek (Transindex)
ò Székely Csaba: nem a székelyföldi tabutémákat vettem sorra – A jelenleg legünnepeltebb erdélyi magyar drámaíró kolozsvári estjén az első CD-jétől a legutolsó, Vitéz Mihályról szóló drámájáig mindenről szó volt (Transindex)
ò ROMÁN ŐSZ – Szülhetnek-e új pártot az őszi tüntetések? – Idén ősszel várhatóan nem borul a rendszer, de olyat már láttunk, hogy egy civil mozgalom párttá alakuljon. Mit mondanak erről a társadalomkutatók? (Transindex)
Szerbia
ò Szerb miniszter: a titkosított dokumentumok feloldása nem feltétele az uniós csatlakozásnak – „Szerbia európai uniós csatlakozásának nem feltétele a titkosszolgálatok jelentéseinek feloldása a titkosítás alól” – jelentette ki csütörtökön Branko Ruzic, Szerbia európai integrációért felelős tárca nélküli minisztere. „Soha nem volt az EU-csatlakozás előfeltétele az, hogy a szerbiai lakosok hozzáférjenek a róluk vezetett titkos jelentésekhez, mert a kérdés belpolitikai jellegű” – hangsúlyozta a miniszter a Tanjug szerb hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A dossziékhoz való hozzáférés nem ellentétes a kormány politikájával, de nem kell azon gondolkodni, hogy ez hatással lesz-e, és ha igen, milyen módon a Brüsszellel folytatandó tárgyalásokra. Elmondta, hogy egyetlen erre utaló megjegyzést sem kapott az európai politikusoktól, és mivel soha egyetlen ország esetében sem szabtak ilyen feltételt, Szerbiával szemben sem lesz ilyen (MTI)
ò DSK és a szolidaritási adó mentheti meg Szerbiát – A szerb kormány gazdasági reformokat dolgoz ki annak érdekében, hogy az államháztartási hiányt csökkentse. Ennek a reformcsomagnak a része a szolidaritási adó (Kitekintő)
ò Jovanović: Jelentős változások lesznek az oktatásban – Tomislav Jovanović oktatásügyi miniszter jelentős változásokat jelentett be az oktatásban. A miniszter hangsúlyozta, ez a tanárok jobb társadalmi és anyagi helyzetét jelenti, továbbá tiszteletreméltó általános iskolákat, a társadalmi szükségletekhez igazított tanulmányokat, de ugyanakkor a külföldi diákok visszatérését is jelenti egyetemeinkre. „A karok rangsorolása is előttünk áll, egyes szegmensekkel kapcsolatban pedig el kell gondolkodni a külföldön már bizonyított szakembereink vagy a külföldieknek, mint konzultánsoknak a bevonásán az állam és a társadalom számára létfontosságú projektekbe” – mondta Jovanović (Vajdaságma.info)
ò Már decemberben megkezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások? – Ivan Mrkić szerbiai külügyminiszter kijelentette, az Európai Unió számos tagállama szerint decemberben meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával. „Rengeteg EU-tagállam áll ki amellett, hogy (a csatalakozási tárgyalásokat) decemberben meg kell kezdeni. Semmi oka annak, hogy ez ne legyen így, de nem dőlne össze a világ akkor sem, ha mégis januárban kezdődnének meg” – nyilatkozta újságíróknak Mrkić a szerbiai parlamentben a külügyi bizottság ülését követően (Vajdaságma.info)
ò Zenta: Támogatás a két tannyelvű tagozatoknak – Zentára látogatott Deli Andor tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, aki a helyi önkormányzat illetékeseivel együttműködési megállapodást írt alá a Zentai Gimnáziumnak a két tannyelvű oktatási programba való bekapcsolásáról. A program célja az, hogy a két tannyelvű tagozatok tanulói minél eredményesebben elsajátíthassák az angol nyelvet, amit azután mind későbbi tanulmányaik során, mind a munkaerőpiacon való érvényesülésük során hasznosítani tudnak majd, hangsúlyozta Ceglédi Rudolf polgármester, Zenta község polgármestere, hozzátéve, a két tannyelvű oktatás támogatását az önkormányzat is fontos feladatának tartja (Vajdaságma.info)
ò Kihelyezett konzuli fogadónapot tartottak Adán – A kihelyezett konzuli fogadónap iránt ezúttal is igen nagy volt az érdeklődés – Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa immár ötödik alkalommal tartott kihelyezett konzuli fogadónapot ma Adán, ahol a mai napon összesen száznegyvennyolc polgár adhatta át a magyar állampolgárság könnyített úton történő megszerzésére vonatkozó kérelmét. „A kihelyezett konzuli fogadónapok iránt továbbra is töretlen az érdeklődés. Itt, Adán már ötödik alkalommal vagyunk jelen, de Vajdaság más részeire is igyekszünk eljutni” – magyarázta dr. Menyhárt Attila, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja (Vajdaságma.info)
ò Biztosak lehetünk a tárgyalások kezdetében – Pozitív hangvételű jelentést továbbít a jövő héten Szerbiáról az Európai Tanácsnak az Európai Bizottság – A bizottság éves jelentésében dicsérettel illette a szerb kormány reformtörekvéseit, s arra tett javaslatot, hogy januárig az unió nyissa meg Szerbiával a csatlakozási tárgyalásokat (Magyar Szó)
ò Pásztor: Nem tárgyalunk titokban a haladókkal – Elutasította és nebulózusnak nevezte Pásztor István tartományi házelnök a Demokrata Párt egyes tisztségviselőinek állítását, miszerint a VMSZ titokban tárgyal a Szerb Haladó Párttal a tartományi többség átalakításáról (Magyar Szó)
ò 126 millió euró évente – Ennyi járna a közszolgálati médiumokról szóló törvény tervezete szerint összesen a szerbiai és a vajdasági közszolgálati adóknak – A tervezet szerint a pénz nagyobbik részét, mintegy nyolcvan százalékát a Szerbiai Rádió és Televízió kapná, húsz százaléka pedig a Vajdasági Rádió és Televíziót illetné meg. Az előbbi így évente százmillió, az utóbbi pedig húszmillió euró körüli összegre számíthatna. A művelődésügyi minisztérium honlapján közzétett tervezet szerint a finanszírozás tizenkét havi részletben zajlana le az adott médiaházzal kötött szerződés alapján. Az államtól kapott pénzt a sajtóorgánumok kizárólag alaptevékenységük finanszírozására fordíthatnák az elképzelés szerint (Magyar Szó)
ò Újvidéken ért véget a Minority 3D tervezet – Az Eszék-Újvidék vonalon megvalósított „Minority 3D – Diversity, Dialogue, Development” Európai Uniós tervezet szeptember 20-21- én kulturális-szórakoztató rendezvénysorozattal zárult. A főleg eszéki, zágrábi és újvidéki résztvevőket, a nemzeti kisebbségek képviselőit és a különböző nemzetiségű fiatalokról készült rövid dokumentumfilmek alkotóit és tanáraikat a szívélyes vendéglátók az Újvidéktől pár kilométernyire található 137-es tanyán látták vendégül. A Minority 3D záróprogramjaként kerekasztal-beszélgetést tartottak a nemzeti kisebbségek és a városvezetés képviselői. A hasznos eszmecserének részese volt dr. Nikola Ćirović, az Újvidéki Városi Tanács küldöttje, Dragan Vulin, Eszék-Baranya megye alispánja, Magdika Dániel, a Népkör MKE elnöke, Ilija Burić, a Montenegro – Montenegrina KE elnöke, Zvonko Horvat, az eszéki Stanko Vraz Szlovén Kultúregyesület elnöke, Krszte Atanaszovszki, a Braća Miladinovci Macedón Kultúregyesület elnöke, Jasminka Petter, a horvátországi német nemzeti kisebbség képviselője és Vesna Nedić, a pélmonostori OAZA békecsoport aktivistája. A kerekasztalon az Eszékhez és Újvidékhez hasonló soknemzetiségű és kultúrájú közösségekben alkalmazott kisebbségi jogokat vették górcső alá, majd levetítették az Eszéken március elsején már bemutatott „Amra„, „Sestra Meri„, „Dvije prijateljice” és a „Sofijin svijet” rövidfilmeket, valamint az újvidéki alkotók hasonló témát boncolgató „Tu iza duge” című rövidfilmjét. Ezek a rövid dokumentumfilmek a kisebbségi sorsban élő fiatalok mindennapi gondjaival, valamint a békés együttélés szép példáival foglalkoznak (www.smu-mesz.hr/)
Horvátország
ò IX. Nemzetközi Néptáncfesztivál Pélmonostoron – A Magyar Egyesületek Szövetsége és a Pélmonostor MKE szervezésében pénteken, október 4-én került megrendezésre az idei Nemzetközi Néptáncfesztivál, amelynek a pélmonostori moziterem adott otthont (www.smu-mesz.hr/)
ò Bemutatták a Boranyja c. kétnyelvű kötetet – Október 3-án Hercegszöllősön került sor Lábadi Károly Boranyja c. kétnyelvű kötetének a bemutatójára. A könyvbemutató keretein belül Kollár Kinga A tőkétől a borig elnevezésű fotókiállítását is megtekinthették a látogatók (www.smu-mesz.hr/)
Szlovénia
ò A javaslatok süket fülekre találnak – A szlovén parlamentben a képviselők egyelőre csak tudomást szerezhettek a 2014-es pótköltségvetés, illetve a 2015-ös költségvetés tervezet tételeiről. Hozzászólási lehetőségük nem volt. Göncz László már a múlt héten tájékoztatott bennünket arról, hogy a kormány 2014-ben 7,5 %-kal, 2015-ben pedig 9,4%-kal csökkenti a Nemzetiségi Hivatal költségvetését (MMR)
ò A Fiatalok Világa Közintézet terveiről és vízióiról – A Fiatalok Világa Közintézet illetékesei és az alapító, Lendva Község polgármestere tegnap sajtótájékoztatón ismertette a februárban alapított intézet eddigi tevékenykedését (MMR)
ò Bellosics Bálint néprajzkutató öröksége: írásban, rajzokon, fotókon – Tudományos néprajzi konferencia, szoboravatás és kiállítás Bellosics Bálint néprajzkutató és oktató tiszteletére Lendván (MMR)
ò Ötletgazdag gyermekparlamenttel az ifjúsági stratégia alapelveinek kidolgozásáig – A Fiatalok Világa Közintézet a fiatalok tevékenykedését, kreativitását, kezdeményezőkészségét kívánja fejleszteni (MMR)
Szlovákia
ò Ficoék jóváhagyták a 2014-es állami költségvetés-tervezetet – Jövőre kisebb büdzséből gazdálkodik az oktatásügyi, az egészségügyi és a kulturális minisztérium, a belügy viszont 1,1 milliárd euróval kap többet, mint idén. A kormány 2014-re 2,83 százalékos államháztartási hiánnyal számol. Számok (Paraméter.sk)
ò Kažimír egyre soványabb államháztartási hiányt ígér – Az idei évre tervezett 2,98%-os költségvetési hiány a jövő évtől tovább csökkenhet. Ezt ígérik (Paraméter.sk)
ò Egyszázalékos adócsökkentést tervez a kormány? – Ficoék idén januártól emelték 19 százalékról 23 százalékosra a társasági nyereségadót. Most 22-re csökkentenék (Paraméter.sk)
ò Így sörre sem hívják az embert, ahogy Kaliňák tárgyalni az ellenzéket – Egyetlen ellenzéki képviselő jelent meg a Robert Kaliňák belügyminiszter által összehívott találkozón, melyen a választási törvények megtárgyalását folytatták volna. A minisztérium reggel szólt a képviselőknek (Bumm.sk)
ò Pozsonyban összecsaptak az elnökjelöltek – A pozsonyi Páneurópai Főiskolán találkozott és beszélgetett egymással egy vita keretén belül négy szlovák elnökjelölt csütörtök este. A Smer részéről továbbra sincs hivatalos jelölt, a KDH és a Híd jelöltje, Pavol Hrušovský nem jött el (Bumm.sk)
ò MKP: ha a hidasok magyar iskolába adnák gyerekeiket, nem lenne gond – A Magyar Közösség Pártja Kassa megyei Kerületi Tanácsa megtárgyalta a rozsnyói és kassai magyar gimnáziumok ügyét, arra jutottak, hogy elegendő diákra lenne szükség az osztályok fenntartásához. Erre ígéretet is kaptak a megyétől (Bumm.sk)
ò Részlet a Nagy Józseffel készült interjúból – Miért lenne megyeelnök, min változtatna, s hogyan értékeli az elmúlt négy évet? Interjú Nagy Józseffel, a Híd Nagyszombat megyei elnökjelöltjével a pénteki Új Szóban. Részlet a beszélgetésből (Új Szó)
ò Kaliňák: Az ESO idén 130 milliós megtakarítást hozott – „Idén 130 millió euró megtakarítást hozott az államnak az ESO közigazgatási reform” – jelentette be csütörtökön Robert Kaliňák (Smer-SD) (Új Szó)
ò Fedor: Dzurinda lehetne az Európai Néppárt elnöke – Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ volt elnöke és kétszeres exkormányfő vehetné át az Európai Néppárt (EPP) vezetését Martin Fedor, az SDKÚ-DS alelnöke szerint (Új Szó)
ò Az MKP a rozsnyói és a kassai gimnáziumról – A Magyar Közösség Pártja Kassai Kerületi Tanácsa 2013. október 6-i ülésén megtárgyalta a rozsnyói Šafárik Gimnázium magyar osztályának és a kassai Márai Gimnázium osztályának az ügyét (Új Szó)
Ukrajna
ò Magyar állampolgársággal üzletelnek Ukrajnában? – „Szinte iparszerűen folyik a magyarállampolgárság-biznisz Ukrajnában a magyarországi hivatalnokok hathatós közreműködésével” – erre a megállapításra jutott csütörtöki számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap (InfoRádió)
ò Az EP külügyi Bizottsága támogatja a társulási megállapodás aláírását Ukrajnával – „Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága az Ukrajnával való a társulási megállapodás aláírását javasolja, amennyiben az ország eleget tesz az EU követelményeinek” — közölte az Interfax-Ukrajina Hírügynökség (TiszaNews)
ò Gajdos István: Kezdeményezzék az adókedvezmények megállapítását az egyházak! – Az ukrajnai egyházaknak, így a kárpátaljai történelmi egyházaknak komoly problémával kellett szembenézniük az ingatlanadó bevezetését követően, ugyanis nagy anyagi terheket rótt rájuk ez az intézkedés. Nem véletlen, hogy a vallási szervezetek, több parlamenti képviselő — közöttük Gajdos István — az illetékesekhez fordultak, rámutatva, hogy az egyházak roppant fontos szociális, nevelői, lelki gondozási és más karitatív tevékenységet fejtenek ki, s a plusz adóterhek ennek lennének kárára. Ezt követően teremtették meg a lehetőségeit annak, hogy kedvezményeket állapítsanak meg a törvény által előírt rend szerint bejegyzett vallási szervezetek esetében (TiszaNews)
A régió hírei û Világtükör
ò Tabajdi az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét sürgeti – „Az érintettek további lépéseket tesznek az európai kisebbségvédelmi keretrendszer létrehozása érdekében, miután az Európai Bizottság szeptemberben elutasította az RMDSZ, a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kezdeményezését” – közölte csütörtökön Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő. Tabajdi, aki az EP kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának vezetője, óriási hibának nevezte, hogy a lisszaboni szerződés a jogalkotásra szűkíti le az európai polgári kezdeményezés hatáskörét. „Úgy tűnik, hogy a hangzatos nevű intézmény nem alkalmas arra, hogy az uniós állampolgárok éljenek demokratikus jogaikkal, uniós jogalkotást kezdeményezzenek az Európai Bizottságnál. (…) Micsoda dolog az, hogy a 40 millió uniós polgárt érintő kérdést egyszerűen le lehet söpörni az asztalról?” – áll Tabajdi közleményében (MTI)
ò A kisebbségi kérdésben merev és érzéketlen az Európai Bizottság – A kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és François Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit. A FUEN elnöke felszólalásában elmondta: „az Európai Bizottság érzéketlen az európai kisebbségi közösségek által felvetett fontos és jogos kérdéssel kapcsolatban„. Véleménye szerint az EB-nek bátorítani és segítenie kellene a polgárokat, a civil szervezetek, az európai kisebbségeket, hogy éljenek a kezdeményezés eszközével. „Mi partneri ajánlatot tettünk, a Bizottság viszont elutasította az ajánlatot és a párbeszédre való felhívásunkat is” – hangsúlyozta Hans Heinrich Hansen. Winkler Gyula, a kezdeményező RMDSZ nevében elmondta: „az elmúlt időszak munkájának legfontosabb eredménye az európai kisebbségi szolidaritás megteremtése. Magunk mellett tudhatjuk számos jelentős kisebbségi közösség támogatását. Feladatunk ennek a szolidaritásnak a fenntartása„. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője ismertette a Szövetség azon álláspontját, hogy ki kell használni a fellebbezés lehetőségét a luxemburgi Általános Ügyek Bíróságán, ehhez viszont – azonosítva a jogalapot – meg kell fogalmazni a megfelelő jogi tartalmat. Winkler Gyula szerint szorosabbra kell vonni az együttműködést a kisebbségi közösségek ernyőszervezete, a FUEN, az Európai Parlament azon tagjai között, akik kisebbségi közösségeket képviselnek, vagy támogatják ügyüket, valamint reményeink szerint az Európai Bizottsággal is (Erdély.ma)
ò Formálódik a Horvátország nélküli „új Jugoszlávia” – „A montenegrói kormány arra vonatkozó terve, hogy létrehozzák az úgynevezett nyugat-balkáni hatok közösségét (egy kvázi Jugoszláviát), a szakértők szerint megfelel a brüsszeli elvárásoknak, viszont nem lesz könnyű megvalósítani” – írta csütörtöki számában a Danas című belgrádi napilap. A montenegrói külügyminiszter néhány hete ismertette tervét, amelynek célja a nyugat-balkáni országok kapcsolatainak fejlesztése és a közös európai integráció. Igor Luksic külügyminiszter szerint Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Macedónia és Szerbia egyebek mellett közös parlamentet is alakítana (MNO)
ò Verespatak ügyében gyorsabb eljárást sürget Göncz Kinga – Göncz Kinga szocialista európai parlamenti (EP) képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Bizottság túl lassan vagy egyáltalán nem tesz eleget az EP petíciós bizottságában született döntéseknek. A politikus a magyar nyugdíjasok és a verespataki aranybánya ügyében sürgetett gyorsabb eljárást (Nsz)
ò Célkeresztben a polgári kezdeményezés – Strasbourgban szervezett meghallgatást az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja tegnap a kisebbségeket érintő európai polgári kezdeményezések tárgyában. A megbeszélésen részt vett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttsége, illetve az RMDSZ és a FUEN képviselői, valamint Tőkés László EMNT-elnök. A két polgári kezdeményezés elutasításának indokait Jens Nymand Christiensen, az Európai Bizottság Főtitkárságának igazgatója ismertette (Háromszék)
ò Lekerülhet a napirendről Gubíkék beadványa – Két magyar beadvány is lekerülhet az EP illetékes bizottságának napirendjéről a jövő hét folyamán (Hírek.sk)
ò Szétosztották a kisebbségi támogatások közel 70 százalékát – „A mai napig a szlovákiai kisebbségek kultúrájának támogatására szánt idei dotáció közel 70 százalékát osztották szét” – közölte honlapján a kormányhivatal (Hírek.sk)
ò Fico: felelősségteljes a költségvetés-tervezet – „A kabinet által jóváhagyott költségvetés-tervezet felelősségteljes, szolidáris és annak jeleit viseli magán, hogy a válság véget ért” – jelentette ki a mai rendkívüli kormányülést követően Robert Fico miniszterelnök (Hírek.sk)
ò A magyar osztályokról tárgyalt az MKP Kassai Kerületi Tanácsa – A Magyar Közösség Pártja Kassai Kerületi Tanácsa legutóbbi ülésén megtárgyalta a rozsnyói P. J. Šafárik Gimnázium magyar osztályának és a kassai Márai Sándor Gimnázium második magyar osztályának ügyét (Hírek.sk)
ò Frešo esélyes államfőjelöltnek tartja Hrušovskýt – „Pavol Hrušovský azon jelöltek egyike, akiknek esélye van bejutni az államfőválasztás második fordulójába” – jelentette ki Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt elnöke csütörtökön (Hírek.sk)
Vélemény, publicisztika, interjú, blog
ò POLITIKAI KONFLIKTUSAINK – Kötekedő kormányzat[2] – „A politika gyakorlata konfliktusok kezeléseként is leírható. Az utóbbi évek magyar kormányzati stílusából az a következtetés adódhat, hogy a politika kizárólag konfliktusokról szól. Ilyen tömegű belső és külső konfliktus utoljára az 1956 utáni években dúlta-szabdalta Magyarországot, ám akkor egy valódi, világrengető forradalom és egy hősies, de reménytelen függetlenedési kísérlet élet-halál harca zajlott. A mostani konfliktusözön viszont művi úton keletkezett, és bizonyosan nem lepi el az országot, ha 2010-ben a választási rendszer sajátos logikája szerint a szavazatok csekély többségéből nem születik kétharmados parlamenti többség, és ha ez a többség – nyugati elvbarátai tanácsaira hallgatva – mértékletesen bánik a nyakába szakadt túlhatalommal. Az erőszakos és nagyrészt ideológiai-hatalompolitikai indíttatású „átépítés” azonban konfliktusok áradatát zúdította az országra. Milyen politikai célokat szolgálhat a konfliktushelyzetekre épülő kormányzati technika, és milyen következményekkel járhat a makacs ellenségkeresés? Szögezzük le rögtön, hogy a kormányzó többség minden jel szerint kedvét leli a feszültségek szításában. Ez irányú lépéseit rendszerint azzal kezdi, hogy eleve kikapcsolja a konfliktusmegelőzés biztonsági szelepét: nem tárgyal sem hazai érdekcsoportokkal, sem külföldi partnerekkel. Az olyan érdemi vagy akár csak felfogásbeli különbségeket, amelyek figyelmes párbeszéddel mérséklődhetnének, fenntartja, sőt élezi, és potenciális konfliktusforrásként szándékosan beépíti a születő intézkedésekbe. Azután közkeletű dramaturgiai séma szerint dolgozik: védő karját kínálja az önmaga által provokált válaszreakciókkal szemben. Az előadáshoz három szereplő kell, kettő közülük állandó: az „áldozat” a magyar nemzet, a „megmentő” a kormány, leginkább a miniszterelnök maga. A „gonosz” szerepe változik: nemzetközi szervezetek, cégek, bankok, bel- és külföldi politikusok kapják, az utóbbiak körében saját pártcsaládjuk prominens tagjait sem kímélve. A hazai közönség egy része pedig kitartóan tapsol a vásári nívójú produkciónak…” Balázs Péter (ÉS)
ò A FÖDERATÍV EU ÉS KÖZTES-EURÓPA JÖVŐJE[3] – „A német választásokat követően vélhetően gyorsulva föderalizálódó „újkaroling” európai centrum közép-európai övezete ugyan pénzügyileg jobb állapotban van a mediterránnál, de társadalmi krízise megkérdőjelezhetetlen a lassan végérvényesen rázáródó demográfiai csapda miatt és a minden szektort átható forráshiány okán. Lengyelország és Románia után az elmúlt öt esztendőben már Magyarországon is érzékelhetően egész generációkat szív el hazájukból Mag-Európa. A kontinens peremterületei romokban, a félperifériák nemzetállamainak déli ügyvivő-technokrata és keleti autoriter-nacionalista politikai osztályai pedig válaszok nélkül állnak a pénzügyi-társadalmi krízis viharaiban. A globális válság nem „csak” a kontinenst szeli ketté a hidegháború óta megszokott nyugati–keleti irányú konfliktustengelyt felváltó észak–déli irányban, hanem a nagyhatalmi potenciállal rendelkező nemzetállamok tartományai között is újraemeli a régóta meghaladottnak gondolt kulturális, szocializációs falakat. Gondoljunk csak az észak-itáliai mikronacionalista életérzés táplálta Lombard Liga egymást követő választási sikereire Rómától északra, Katalónia kormányzatának (Baszkföld függetlenedési vágyait újfent felélesztő) önállósulási közpolitikájára vagy a Skót Nemzeti Párt nyomására a Skócia Nagy-Britanniától való elszakadását előkészítő népszavazás kiírására. Nem túl nagy merészség kijelenteni: Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia egy több évtizedes decentralizációs folyamat végpontjaként – legalábbis jelenlegi formáját tekintve – egyaránt eltűnőben van (ha nem is de jure, viszont de facto mindenképp). A média szóhasználatában nem kevés eufemizmussal „kétsebességes Európának” elkeresztelt koncepció valójában egy régi-új realitás ismételt felismerése és nyílt deklarálása a kontinens meghatározó német erőközpontja részéről. Térségünk gondolkodói körében Szűcs Jenő mutatott rá talán először a súlyának megfelelően a kontinens történetileg rögzült kulturális-társadalmi-gazdasági belső határvonalainak továbbélésére, illetve azok központi jelentőségére Vázlat Európa három történeti régiójáról című írásában. Szűcs a kisközösségi autonómiák, a szabadságjogok érvényesülése, valamint a képviseleti mechanizmusok tekintetében világosan kirajzolódó Nyugat-Európát – mint a későbbi kapitalisztikus termelési és felhalmozási viszonyok elsődleges nagyrégióját –, határait tekintve, nagyjából Nagy Károly birodalmának kiterjedésével azonosította. A despotizmus, a bizánci eredetű cezaropapizmus, valamint az autonómiák csaknem teljes hiánya kirajzolta Kelet-Európa közé rekedt nagyrégiót pedig a megkésett fejlődésből fakadóan átmeneti zónaként funkcionáló Közép-Európának nevezi…”[4] Pétervári Zsolt (ÉS)
ò A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS BETHLENE[5] – „Orbán Viktor október 7-én leleplezte Bethlen István egykori magyar miniszterelnök szobrát. Beszédét azzal kezdte, hogy amikor Trianon után „Bethlen István vette kezébe az ország ügyeinek intézését, Magyarország élére a gyengék, az álmodozók, a kalandorok és a kollaboránsok után végre újra egy megfontolt reálpolitikus lépett”. Most hagyjuk, hogy Magyarországnak akkoriban volt egy Horthy Miklós nevű kormányzója mindenfajta erős jogkörökkel, de ha úgy értelmezzük, hogy az ügyeit a miniszterelnök „intézi”, akkor is meg kell jegyeznünk, hogy Bethlen közvetlen elődjét Teleki Pálnak hívták. Izgat, hogy Orbán Viktor őt a gyengék, az álmodozók, a kalandorok vagy a kollaboránsok közé sorolja-e. Mármint újabban, miután több mint egy évtizeden át mindig a legmélyebb tisztelettel nyilatkozott róla, s idézte mondásait. Például 2002 szeptemberében, a Vasárnapi újságnak nyilatkozva „Konokul – hogy Teleki Pál miniszterelnököt idézzem –, konokul hiszek abban, hogy nemzeti egységet lehet létrehozni Magyarországon.” Teleki ugyan eredetileg „a magyar józanság győzelmében” hitt „konokul”, de ez is jól mutatja mostani miniszterelnökünknek azt a képességét, hogy tetszőleges múltbeli személyiségtől tud olyasmit idézni, ami az ő pillanatnyi vagy tartós eszméit igazolja. Az egyik ilyen tartós eszme a nemzeti egység, ami önmagában nagyon szépen hangzik, csak hát azt jelenti: „Francba azzal, amiről a demokrácia szól, a vélemények és érdekek szabad ütközéséről és versengéséről, mindenki akarjon egyet, és a nagy államférfi, vagyis én, az, aki tudja, hogy mit kellene mindenkinek akarnia, hogyha rendesen viselné magát.”…” Széky János (ÉS)
ò Vak Justitia igazi arca – „Úgy tűnik, se kiköpni, se lenyelni nem tudja a román igazságszolgáltatás a Mikó-ügyet, húzzák-halasztják, ide-oda dobálják az iratcsomót, a jelek szerint egyetlen testület sem mer felelős döntést hozni…” Farkas Réka (Háromszék)
ò Szigorúan ellenőrzött csatornák – Vajon mi várható az újabb Fidesz-KMKSZ jótékonykodástól? – „Hajdanában — bizony nagyon régen lehetett, mert akkor Kárpátalján egy, csak egy legény, akarom mondani magyar társadalmi tömegszervezet létezett, s a KMKSZ jelenlegi vezetéséből többen legfeljebb Fodó Sándornak tett apró kedveskedésekkel, figyelmességgel szereztek maguknak némi érdemeket — volt egy parabolaantenna akció. Hogy pénz, vagy maguk a berendezések kerültek támogatásként Magyarországról ide, nem tudom. A lényeg: egyesek (a korlátozott lehetőségek miatt kettesek már akkor sem) ingyen juthattak az akkor borsos áron megvásárolható kütyükhöz, s ezzel együtt az égi csatornák tucatjának élvezetéhez. Hogy miként történt az osztogatás akkor, immár teljesen lényegtelen. Rég volt, a jóakarat megvolt. Mindez egy hivatalosnak számító közlemény okán jutott eszembe. „A digitális átállásban érintett határon túli magyarság segítése érdekében az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) együttműködési megállapodást köt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel. A segítségnyújtás formáját Kárpátalján a KMKSZ Jótékonysági Alapítvány fogja koordinálni.” A hír olvastán az elsőként az ötlött fel bennem, hogy bizony jól megfontolt, legalábbis nem elkapkodott (október 31-én megszűnik az analóg sugárzás). Aztán csak előtolakodtak a kérdések: Miért az alapkezelő Zrt.? Miért a KMKSZ?…” Csabay Attila (TiszaNews)
ò Eszenyi kurucok – „Ha hihetünk a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hetilapjának, az eszenyiek bizony ma is nagy kurucok! No, de haladjunk sorjában. A történet szerint a Tisza-menti község emlékművet kívánt állítani annak a tíz helybeli kurucnak, akik részt vettek a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcban. Kovács Ferenc polgármester — nyilván azért, mert saját forrás nem állt rendelkezésre — annak rendje és módja szerint megpályázta a szükséges összeget a Bethlen Gábor Alapnál (BGA). Hogy nem végezte rosszul a dolgát, jelzi, a benyújtott pályázatot nem selejtezték ki, azaz megfelelt a kritériumoknak. Forráshiányra hivatkozva utasították el. És most jön a lényeg: ugyanattól a BGA-tól Kárpátaljára érkező pénzek fölött szinte korlátlan uralommal bíró KMKSZ elnökségi csettintésére potom háromezerötszáz hrivnya sorakozott fel a cél érdekében. A mű elkészült, az avatás meghirdettetett, és állítólag a forgatókönyve is olyanra sikeredett, hogy a Tanú című film Bástya elvtársa sem találhatott volna benne kifogást. A KMKSZ hetilapjának cikke szerint ugyanis „az emlékműavatás már eleve gyanúsan kezdődött, hisz Kovács Ferenc polgármester Szabó Tiborra, az UMDSZ Közművelődési Szakbizottságának elnökére, az UMDSZ járási szervezetének elnökségi tagjára bízta az emlékműavató ünnepség vezetését, aki közismerten a KMKSZ és a jobboldali magyar kormányzat legnagyobb ellensége az egész környéken.”…” Tárkányi Botond (TiszaNews)
ò Az egyenes beszéd luxusa – „Október 6-án Aradon idén is az utóbbi években megszokott koreográfia szerint zajlottak a vértanúk emléke előtti megemlékezések, legfeljebb annyi különbséggel, hogy felcserélték a délelőtti és a délutáni helyszínt. De idén is a román himnusz csendült fel elsőnek a Szabadság-szobornál, a magyar himnusz után eljátszották az európai himnuszt is, hogy a Nagy Testvér előtt is megtegyük a kötelező tiszteletköröket. Majd valamennyi beszéd két nyelven hangzott el, úgy, ahogy az aradiak szerint 1999-ben a szélsőséges román erők megkövetelték, hogy a későbbiekben ne rendezzek olyan zajos, obszcén jelszavakban bővelkedő ünneprontó ellentüntetést, mint akkor. Nem is volt zaj, az Új Jobboldal képviselői szép csendben kifeszítették hatalmas román lobogójukat, majd a műsor végeztével elvonultak, a Vesztőhelyen pedig idén sem tették tiszteletüket. Jelenlétük nem volt annyira fenyegető vagy idegesítő, sokkal inkább szánalmas, nem is foglalkozott velük senki. A másik oldalról viszont nem feledhetjük, hogy nekünk nemzeti gyásznapunkon az elnyomó hatalom himnuszát kell hallgatni, miközben a kétnyelvű városokban csorbul a magyar anyanyelvhasználat, kétnyelvűsítő gesztusunk, amellyel az ünnep magyar intimitása elvész, nem talál viszonzásra…” Borbély Zsolt Attila (Erdélyi Napló)
ò Zöldségveszély – „Ha valaki azt hitte volna, hogy egy köteg hagyma, vagy néhány paradicsom nem több egyszerű zöldségnél, amit az ember jóízűen elfogyaszt, némi füstölt szalonna és trappista sajt társaságában, akkor nagyon téved. Az ártatlan külső alattomos belsőt takar, amely akár az egységes román nemzetállamot is képes lehet alapjaiban megingatni. Mindez abban az esetben következhet be, ha magyar felirattal látják el őket, ezért is megnyugtató a fent nevezett egységes román nemzetállamiság szempontjából, hogy a marosvásárhelyi rendőri hatóságok időben lecsaptak arra a magyar jogvédő aktivistára, aki alattomos módon úgy akarta megingatni az ország kizárólagos román mivoltát, hogy a termékek magyar elnevezését is tartalmazó árcédulákat osztogatott az árusoknak…” Balogh Levente (Krónika)
ò Kisebbségek – „Hideg zuhanyként érte az erdélyi magyarságot nemrég a hír, hogy Brüsszel, pontosabban az Európai Bizottság (EB, az EU kormánya) nem hajlandó foglalkozni a nemzeti kisebbségek ügyével. Vagyis a kisebbségi jogok nem EU-s szintű kérdés, hanem a tagállamok belügye. Fölöttébb kellemetlen, mégis kijózanító azok számára, akik külföldről tálcán érkező kész megoldásról ábrándoztak. Miért szóljon bele Brüsszel az ország nemzeti ügyeibe, amikor nélküle is nagyszerűen megoldottuk, morfondíroznának Finnországban vagy Olaszországban, s nemcsak a többségi nemzetek, hanem a svéd, illetve német kisebbségek is. Dehogynem, szükség volna az EU-s védőernyőre a többségi bedarálás ellen, véli a legtöbb kelet-európai kisebbség. Mi legyen az az EU-s standard, amelynek betartását Brüsszel számon kérhetné a tagállamoktól? Mert óriásiak az országonkénti különbségek. Nyugaton többnyire irigylésre méltóan bánnak a nemzeti kisebbségekkel, Keleten viszont – az utóbbi évek vitathatatlan előrelépései ellenére még mindig – kevésbé, noha még az 1989 előtti alacsony kiindulópont is összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint Franciaország esetében. Egyetlen keleti ország – a legvadabb nacionalista időkben – sem folytatott annyira szélsőséges kissebség-ellenes politikát, mint amit Párizs folytat manapság is. Brüsszel amúgy is nehezen birkózik meg az EU-s normák érvényesítésével, Görögországgal például gazdasági, Romániával pedig jogállamisági téren. Miért vállalna magára egy másik forró kását? Amelynek megoldása jóval nehezebbnek ígérkezik, mint a másik kettő!…” Chirmiciu András (Nyugati Jelen)
ò Művészek a barikádokon – „Az, ami a budapesti kortárs művészeti infrastruktúrával az elmúlt hónapokban történik, egyszerre érdekes mint egyéni történet, és mint egy nagyobb és veszélyesebb trend megnyilvánulása. Nem a kultúrharcról fogok írni – bár önmagában az is érdekes lenne –, hanem a leszűkült perspektívák veszélyéről és a mai magyarországi ellenzéki ellenállás kudarcairól. Maga a történet viszonylag egyszerű: Magyarország kormánya úgy döntött, hogy a kortárs művészettel foglalkozó Műcsarnok jelenlegi működése elégtelen. A kormány nem hatékonysági vagy esztétikai szempontokat mérlegelt döntése meghozatalakor, hanem morálisakat. Az intézmény vezetését annak a Magyar Művészeti Akadémiának passzolta át, amelyet annó Makovecz Imre hozott létre a standard akadémia alternatívájaként. Hogy miért volt (van?) szükség alternatívára, az teljesen világos: az akadémia (vagy éppen a Műcsarnok) nem elég „nemzeti“, „magyar“. A kormány azzal, hogy a Műcsarnok jelenlegi működését likvidálva azt az MMA hatáskörébe játszotta át, egyben ezen célkitűzést is legitimálta. (Nem mintha az elmúlt évek során bármiféle kérdés lett volna azzal kapcsolatban, hogy a radikális liberálisból opportunista módon keresztény-nemzeti konzervatívvá átvedlő Orbán Viktor és csapata melyik oldalon áll ebben a kérdésben – már ha ez egyáltalán valóban kérdés.)…” Ravasz Ábel (Paraméter.sk)
ò Ügyek és ügyek – „Jelenleg több olyan ügy van napirenden, amelyek különböző horderejűek, de egy tőről fakadnak, és rámutatnak az erdélyi magyar közösség egyik-másik nagy hiányosságára. A napokban, a magyar médiában a legnagyobb visszhangja a Mikó-pernek volt, de a marosvásárhelyi anyanyelvhasználattal kapcsolatos ügyek is kiemelt helyen szerepeltek. Marosvásárhely ugyanis az a város, ahol a legtöbb romániai magyar él, legalábbis statisztikailag, de az anyanyelvhasználat meglehetősen töredékesen érvényesül. Ennek több oka van, egyrészt a kereskedelmi cégeknél és állami intézményekben egyaránt olyan méretű román dominancia figyelhető meg, ami azt sejteti, hogy bizony nagyon kevés magyar marad itthon dolgozni, és akik maradnak is, nem szívesen vállalják a munkát főleg állami intézményekben, de olyan kereskedelmi cégeknél sem, ahol esetleg többnyire román környezetben kell helytállni…” Borbély Tamás (Szabadság)
ò Tőkés László EP-jelölése vagy cinizmus, vagy populizmus – „Romániai magyar belpolitikai vagy külpolitikai kérdés, hogy ki lesz az RMDSZ EP-frakciójában? Itt Tőkés érdeke és a szakmai érdek nem vág össze. Lesz-e új EP-mandátuma Tőkés Lászlónak? Borboly Csaba úgy véli, Tőkés Lászlót fel kellene tenni az RMDSZ-listára, nagyvonalúnak és bölcsnek kell lenni az összefogás és a közös magyar érdek miatt. Mások úgy vélik, taktikai okokból kell Tőkés Lászlót feltenni az RMDSZ listára, egy olyan helyre, hogy az EMNX kicsit dolgozzon is a szavazatokért. Tőkés László szerint pedig tök simán, ott a helye. Tőkés EP-s mandátuma a legkényelmesebb megoldás az RMDSZ-nek más logikában is: messze van, jól keres, elvan magával, kevés baj lesz vele. Most, hogy Markó Béla egyre kevesebbet szerepel, Tőkés László Markó-neurózisa is temperálódhat, kevesebb oka van frusztrálódni, dühkitörni, plakátokat leragasztani stb. A Tőkés László jelölés az EMNX-nek sem rossz megoldás, értelemszerűen. Felfoghatjuk az egészet úgy is, mint összmagyar érdek. Hogy Tőkés bizonyos ciklicitással begyalázza az RMDSZ-t, már senkit nem zavar, fel sem tűnik senkinek, hír biztos nem lesz belőle. Valahogy úgy képzelem, hogy Tőkés László meglát egy mikrofont, és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy épp most kommunistázta le az RMDSZ-t mindenféle rákészülés és különösebb speciális szándék nélkül…” Kelemen Attila Ármin (Transindex)
ò Kitúrják az oroszok a MOL-t? – „Míg Németország azt tanácsolja hazánknak, hogy csökkentse a deficitet, és ne növeljen több adót, mert különben csődbe megy az ország, Horvátország pénzügyminisztere további terheket róna a lakosságra, és adókedvezményeket szüntetne meg. Németország az Európai Unió legerősebb országa, az ottani intézkedéseket a legtöbb tagállam megpróbálja otthon alkalmazni (ha nem teszi, a németek úgyis megpróbálják rákényszeríteni). Joachim Pfeiffer, a német parlament gazdasági bizottságának elnöke, leendő pénzügyminiszter-jelölt a Večernji listben azt javasolta a horvát kormánynak, hogy ne emeljen több adót, és vezessenek be mielőbb reformokat, különben csődbe jut az ország. Szerinte könnyen lehetünk még második Görögország is. – Könnyíteni kell a munkáltatók terhein, túl magasak az alkalmazottak után fizetendő járulékok, a külföldi cégek pedig panaszkodnak a bürokráciára és a körülményességre, ha pedig nem jönnek az országba újabb befektetők, nagy bajban lesz a gazdaság – Pfeiffer szerint. Linić viszont az intelmek ellenére is adót akar emelni. Megemelné a PDV-t (általános áruforgalmi adó) és megszüntetne különböző adókedvezményeket is, mint például a fiatalok első házvásárlásánál elengedett ingatlanadó. Teszi mindezt olyan magabiztosan, hogy mindenféle egyeztetés nélkül már a televízióban is nyilvánosságra hozta terveit. Annyira beleélte magát a mindenható szerepébe, hogy saját koalíciós partnereivel is elfelejtett egyeztetni. A Horvát Néppárt vezetése erre reagálva ki is jelentette, nem lesz sem adóemelés, sem adókedvezmény-megszüntetés, elég volt a megszorításokból. Vesna Pusić, a HNS elnöke nyomatékosította, a párt képviselői nem szavazzák meg a további adóemelésekre tett javaslatokat a száborban…” Kriják Krisztina (ÚMKÚ)
ò Játszanak a tűzzel – „A Fico-kabinet adópolitikája leginkább a tűzoltók szituációs gyakorlataira hasonlít: rakjunk egy jó nagy tüzet, hagyjuk, hogy elharapózzon, aztán vonuljunk ki teljes felszerelésben, szirénázva, eljátszva, hogy valódi tüzet oltunk. Robert Fico kormányfő és a profi „lánglovagok” közötti hasonlóság azonban ezzel ki is merül…” Molnár Iván (Új Szó)
Cikkek
& Rétvári: jelentős lépéseket tett a kormány a fiatalok itthon maradása érdekében
Budapest, 2013. október 10., csütörtök (MTI) – A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint a kormány hathatós és fontos döntéseket hozott az elmúlt három évben a fiatalok Magyarországon tartása érdekében.
Rétvári Bence erről a Gyere Haza Alapítvány által rendezett Return ticket – A külföldről hazatérők lehetőségei című konferencián beszélt csütörtökön a fővárosban.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, olyan fiatalok hívták életre az alapítványt és a mozgalmat, akik nemcsak arról vannak meggyőződve, hogy nem külföldön szeretnének boldogulni, hanem arról is, hogy másokat is meg tudnak győzni álláspontjuk helyességéről.
Érzelmi, racionális és anyagi szempontokat egyaránt fel lehet hozni az itthoni boldogulás mellett – mondta. Magyarországon a biztonság, az állam stabilitása mellett a szabadság is teljes mértékű, és nem jellemző a társadalom elöregedése sem olyan mértékben, mint egyes nyugati országokban.
Mint mondta, a kormány az elmúlt három évben nem azt a politikát folytatta, amit Gyurcsány Ferenc képviselt, hogy „el lehet innen menni”, hanem hathatós és jelentős anyagi ráfordításokkal járó döntéseket hozott a fiatalok itthon tartása érdekében.
Az ugyanakkor jó az országnak, ha a fiatalok külföldön tanulmányokat folytatnak, nyelvet tanulnak, tapasztalatot szereznek. Az a lényeg, hogy a megszerzett tudással visszatérjenek – jelentette ki, hangsúlyozva, a kormánynak feladata az is, hogy visszatérésük érdekében rugalmas feltételeket teremtsen.
Szólt arról is, hogy az elmúlt három évben 200 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, mára mintegy négymillióan dolgoznak Magyarországon, s a munkanélküliség tíz százalék alá csökkent, aránya jobb, mint az uniós átlag. Szerinte arányaiban kevesebb magyar fiatal vállalt külföldön munkát például Lengyelországhoz, Romániához vagy Hollandiához képest.
A fiatalok munkanélkülisége ugyanakkor az átlagnál magasabb, hasonlóan az uniós helyzethez, ezért indították el a többi közt a munkahelyvédelmi akciótervet. Ennek köszönhetően 720 ezer munkavállaló munkahelyét őrizték meg Magyarországon – mondta.
A 25 éven aluliak esetében 6,2 milliárd keretösszegű alprogram indult az akcióterven belül, s átlagosan havonta 95 ezer fiatal munkahelyét óvták meg. A pályakezdő fiatalok közül havonta 8100 juthat munkához. Erre mintegy 900 millió forintot biztosítanak – tette hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence elmondta, hogy akik a szakképzést választják, ösztöndíjat kapnak, és a diákmunkát is ösztönözték.
Reményének adott hangot, hogy egyre többen látják majd a javuló gazdasági körülményeket, és azt, hogy megéri hazajönni, van itthon lehetőség és lehet boldogulni.
Bauer Béla, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány vezető kutatója szerint amikor valaki elhagyja az országot, szempont lehet számára a tanulási lehetőség, a jól fizető munka, esetenként a biztosabb szociális védőháló. Hasznosítható lehet a későbbiekben például a kapcsolati tőke, a tapasztalatszerzés.
Hátrányként említette egyes politikai mozgalmak fenyegetését, a lakóhely szerinti diszkriminációt. „Egyre zártabbak ma már a társadalmak, s a nemzeti identitás csökkenése a jellemző” – állapította meg.
Elmondta, az összes magyar hallgató 2,7 százaléka tanul külföldön, ez a felét sem éri el az osztrák és a német adatnak, míg az európai átlag 3,6 százalék. Ûvissza
& Tabajdi az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét sürgeti
Brüsszel, 2013. október 10., csütörtök (MTI) – Az érintettek további lépéseket tesznek az európai kisebbségvédelmi keretrendszer létrehozása érdekében, miután az Európai Bizottság szeptemberben elutasította az RMDSZ, a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kezdeményezését – közölte csütörtökön Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő.
Tabajdi, aki az EP kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának vezetője, óriási hibának nevezte, hogy a lisszaboni szerződés a jogalkotásra szűkíti le az európai polgári kezdeményezés hatáskörét.
„Úgy tűnik, hogy a hangzatos nevű intézmény nem alkalmas arra, hogy az uniós állampolgárok éljenek demokratikus jogaikkal, uniós jogalkotást kezdeményezzenek az Európai Bizottságnál. (…) Micsoda dolog az, hogy a 40 millió uniós polgárt érintő kérdést egyszerűen le lehet söpörni az asztalról?” – áll Tabajdi közleményében.
A polgári kezdeményezés fogalmát a lisszaboni szerződés vezette be, lényege pedig az, hogy ha minimum hét uniós tagállamból legalább egymillióan kérik, akkor a bizottság köteles a kezdeményezés tárgyában jogalkotási folyamatot kezdeményezni. Az aláírások mellett feltétel viszont, hogy az adott kérdésnek uniós hatáskörbe kell tartoznia, a kisebbségpolitikával kapcsolatban pedig a bizottság álláspontja következetesen az, hogy ez olyan tagállami hatáskör, amelybe Brüsszelnek nincs és a jelenlegi szerződés értelmében nem is lehet beleszólása.
„Elértük, hogy legyen közös uniós romastratégia, most az őshonos nemzeti kisebbségeken a sor. Ha minden csatlakozni kívánó országon számon kérik a kisebbségek helyzetét, az uniós tagállamokon miért nem?” – tette fel a kérdést Tabajdi a frakcióközi munkacsoport ülésén, amelyen részt vett Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke, Jan Dietrichsen, a szervezet igazgatója, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László, a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács elnöke, valamint Jens Nymand Christensen, az Európai Bizottság főtitkárságának igazgatója is.
Tabajdi szerint a bizottság elutasító válaszának figyelembe vételével újra kell fogalmazni a beadványt, és a kezdeményezést újra be kell nyújtani Brüsszelben.
A szocialista EP-képviselő emlékeztetett, hogy Európában ma negyvenmillió ember tartozik valamilyen nemzeti kisebbséghez. Az MSZP EP-küldöttségének vezetője azt is tudatta, hogy a munkacsoport az év végén vitát kezdeményez az EP-ben annak tisztázására, pontosítására, hogy mely területek tartoznak a közösségi, illetve tagállami hatáskörbe. Tabajdi Csaba szerint az EP-állásfoglalással további nyomást lehet gyakorolni az uniós döntéshozókra. Ûvissza
Készítette: Boér Krisztina
CEC © – Minden jog fenntartva
[1] a Figyelőben előforduló rövidítések: |
– Nsz = |
Népszabadság |
– MN = |
Magyar Nemzet |
|
– MH = |
Magyar Hírlap |
|
– Nszv = |
Népszava |
|
– KMS = |
Külhoni Magyar Sajtószolgálat |
|
– MaNcs = |
Magyar Narancs |
|
– ÉS = |
Élet és Irodalom |
|
– VH = |
Vasárnapi Hírek |
|
– Vg = |
Világgazdaság |
|
– Ng = |
Napi Gazdaság |
|
– MR = |
Magyar Rádió |
|
– NYEST= |
Nyelv és Tudomány |
|
A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó |
|
| Románia |
Bihari Napló, Brassói Lapok, Erdon.ro, Erdély.ma, Hargita Népe, Háromszék, Krónika, Maszol.ro, Nyugati Jelen, Szabadság, Transindex, Manna.ro, Erdélyi Napló, Erdélyi Riport, Központ.ro, Szatmári Friss Újság, Székelyhon.ro, Szatmári Magyar Hírlap, Romániai Online Hírhatár, Reggeli Újság, Udvarhelyi Híradó |
| Szlovákia |
Új Szó, Felvidék.ma, Szabad Újság, Szabad Újság Online, Bumm.sk, Paraméter.sk, Komáromi Lapok, Hírek.sk |
| Szerbia | |
| Horvátország | |
| Szlovénia | |
| Ukrajna |
Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja, KárpátInfo, Beregi Hírlap, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség – Hírek, Kárpátalja.ma, Tiszanews |
| Ausztria | |
[1] A szemlében szereplő cikkek nagy része a címre kattintva megjelenik – az MTI-hírekhez tartozó linkek egyes esetekben csak a www.mti.hu oldalon elvégzett egyszerű és ingyenes regisztráció után fognak működni
[2] a cikk teljes tartalma csak előfizetéssel érhető el
[3] a cikk teljes tartalma csak előfizetéssel érhető el
[4] az elemzés az Egyenlítő folyóirat vitaindítójának szerkesztett változata
[5] a cikk teljes tartalma csak előfizetéssel érhető el














