Szolzsenyicin könyvei gyógyszert jelentettek a kommunizmus rákos burjánzására

Szolzsenyicin kérlelhetetlen kritikusa volt a kommunizmusnak, de valójában minden olyan világnézettel szembeszállt, amely bármilyen eszközzel arra törekedett, hogy megfossza az embereket lényegüktől, emberségüktől – mondta Orbán Viktor az Alekszandr Szolzsenyicin – Egy orosz hazafi című kiállítás megnyitóján a Terror Háza Múzeumban, szombaton.
„Sokunk előtt ismerős a kép, ahogy Szolzsenyicin könyveinek újságpapírba csomagolt szamizdat kiadásai kézről-kézre jártak a ’70-es és a ’80-as években” – hangsúlyozta a miniszterelnök, megjegyezve: amikor elolvasták, úgy érezték, mintha egy rettenetesen hosszú álomból ébredtek volna, „és a valóság kegyetlenebb volt”, mint gondolni merték.

Orbán Viktor kifejtette: Szolzsenyicin nem egyszerűen leleplezte a kommunista terror brutalitását, hanem azoknak az embereknek a krónikásává vált, akiknek már nem adatott meg a lehetőség, hogy visszatérjenek a „holtak házából”, és elmondhassák saját történetüket. „Könyvei jelentették a gyógyszert arra a rákos burjánzásra, amellyé a szocializmus eszmerendszere vált, amely a ’70-es években már a világ hatod részén okozott áttéteket, miközben százmillió embert megölt” – fűzte hozzá.

Orbán Viktor szerint az író tollát a holtak iránti kötelesség és az élők iránt érzett felelősség vezette. Ugyanez a törekvés hozta létre 2002-ben a Terror Háza Múzeumot, mely most otthont adhat „e nem mindennapi kiállításnak” – mutatott rá. Ennek a háznak – mint az emlékezés terének -, az a feladata, hogy az igazat tárja elénk a múltról, és szembesítsen bennünket azzal, milyen, amikor egy eszme az emberben lévő rosszra akar építeni, miközben a legnagyobb jót ígéri – emelte ki.

A kormányfő hangsúlyozta: Szolzsenyicin kérlelhetetlen kritikusa volt a kommunizmusnak, de valójában minden olyan világnézettel szembeszállt, amely bármilyen eszközzel arra törekedett, hogy megfossza az embereket lényegüktől, emberségüktől. „Az ószövetségi proféták tüze lángolt benne, akik akkor is kimondták az igazságot, ha saját hazájukban senki sem hallgatta meg őket, és ha ezért börtön, száműzetés vagy halál várt rájuk” – vélekedett.

Egy orosz hazafi – Alekszandr Szolzsenyicin (1918-2008) címmel mutatja be a nagy hatású ellenzéki orosz író életművét a Terror Háza Múzeum szombaton megnyílt kiállítása.

BreuerPress